Csillagjáró 23. fejezet – Sápadtarcú, rézbőrű 2.

Kép: NightCafe

Stefi legszívesebben Burthöz szaladt volna, akinek Zoltán az összetett vagy visszacsapó íj működését magyarázta.

Burt figyelmesen hallgatta. Megvizsgálta a már felhúrozott fegyvert, megnézte a nyílvesszőket, amit ketten, hárman is felé nyújtottak. Látszott, hogy sokan szimpatizálnak vele.

Peti valamivel távolabb készülődött a barátaival, a nemrég lezajlott bemutatóhoz felállított céltáblák közelében.

Vigyorogva kiabálta, hogy átengedi az első lövést Burtnek. Zoltán azonnal közbeszólt. Egyetértett vele, hogy az első lövés Burté legyen, azonban versenyen kívül, hogy kipróbálhassa az íjat. Így tehát a második lövéssel, Petivel kezdődött az éles verseny.

Burt egész jó átlagot ért el, de persze megint Peti aratta le a babérokat.

Stefi csalódottságot érzett, és egyre gyűlt benne a harag. Nem értette, Burt miért hagyja magát porig alázni.

Nem tudhatta, hogy a férfi legszívesebben már rég kiszállt volna a nevetséges játékból, ha nincs Zoltán bevezetője. Burt úgy érezte, ha visszalép, nemcsak magát járatja le, de Vicet és a Koppányosok vezetőjét is kellemetlen helyzetbe hozza.

Peti miután íját magasba emelve körbesétált a korlát mentén, visszament Burthöz.  A férfi időközben felült a korlátra, és kifejezéstelen arccal nézegetett körbe. A legtöbben kerülték a tekintetét.

– Szerintem most a kés következik – vigyorgott Peti pofátlanul, felülve mellé a korlátra.

 – Rendben! – Burt bólintott, leugrott a  fűbe, és elindult a küzdőtérre. Peti intett egy haverjának, akit már korábban beavathatott. A srác ugyanis egy vesszőkosarat emelt fel a korlát mellől, ahol eddig álldogált, és vigyorogva követte őket. Burt belenyúlt a kosárba, kiemelt egyet a legalább két tucat dobótőr közül, és alaposan megvizsgálta, majd visszadobta a többi közé. Ismét átengedte a kezdés jogát Petinek.

A fiú könnyedén behajigálta a tíz tőrt a céltáblába, aztán meghajolt a közönség felé, és kihívóan nézett ellenfelére.

Burt szembeállt a céltáblával, és a szeme elsötétült. Az összpontosítás pillanatában arca merev lett, tekintete kifejezéstelen. A testtartása is megváltozott. Stefi rádöbbent, hogy most a katona Burtöt látja, és ez a felismerés megijesztette.

A következő pillanatban elrepült az első tőr, majd villámgyorsan követte a többi. A végeredmény egy mosolygó arc volt a céltáblán. Két szem, alattuk középen az orr, és a hét másik tőr alkotta a szépen ívelt szájat.

A nézők őrült ovációba kezdtek, Vic pedig Stetson-kalapját lengette. Stefi szíve azonban összeszorult, ahogy a felé tartó férfit figyelte. Édesapja szavai Burt katonamúltjáról keserű visszhangot vertek benne. Most először érezte szükségét, hogy kifaggassa a régi időkről.

Peti hirtelen Burt elé lépett, és Stefi azonnal megfeledkezett iménti kétségeiről. Rosszat sejtett.

Figyelte, ahogy kedvese a kezét nyújtja a srácnak, és mosolyogva mondja:

– Bebizonyítottad, hogy ügyes vagy, sápadtarcú, de a lány akkor is az enyém.

Szavait többen is hallották, sőt értették, mert néhányan nevettek, és azonnal fordítottak is ismerőseiknek.

Peti begorombult. Nem fogadta el a békejobbot, helyette megkérdezte:

– Jártas vagy valamilyen harcművészetben?

– Verekedni akarsz? – kérdezett vissza Burt, miközben rezzenéstelen arccal az oldala mellé engedte a kezét.

Peti vállat vont.

– Hivatalosan jiu-jitsut tanultam – Burt furcsán, kissé figyelmeztetően hangsúlyozta az első szót, majd hozzátette: – és oktató vagyok egy testőriskolában.

Zoltán a választ hallva összevont szemöldökkel nézett Burtre. Mellé lépett, átkarolta a vállát, és félrehívta. Hátrapillantva vetette oda Petinek:

– Nem zavar, ha egy kicsit beszélgetünk?

– Megmagyarázod neki, hogy ezzel végképp nevetségessé teszi magát? – kérdezett vissza a srác.

Zoltán a fejét ingatta. Halkan megkérdezte Burttől:

– Tényleg kiállsz ellene? 

– Van más lehetőségem rávenni, hogy abbahagyja a szórakozást? – sóhajtott a  férfi.

– Ha gondolod, beszélek vele.

Burt határozottan megrázta a fejét.

– Ez a kölyök túl sokat képzel magáról. Ideje, hogy valaki megmutassa neki, hol a helye – tette hozzá sötéten mosolyogva.

Zoltán megrökönyödve nézett rá.

– Remélem, tudod, mit csinálsz! Én könnyedén leállíthatom, úgyhogy senkinek ne legyen semmi baja.

Burt tiltakozva felemelte a kezét.

 

Alig tíz perccel később Peti félmeztelenül ugrott át a korláton a nézőktől elzárt terület füves részére. Formás mellizmainak, kidolgozott hasának látványa zajos sikert aratott. Néhány női sikoly hallatszott, mások füttyel válaszoltak. A srác kihívóan körülnézett.

Stefi  kérte Burtöt, hogy ő is vegye le a pólóját, de a férfi a fejét rázta.

Erre Vic határozottan felé nyújtotta a kezét, és türelmesen megvárta, míg leveszi a kék ruhadarabot, majd Burt fejébe nyomta a kalapját.

– Legyőzöd, Fürge Szarvas – vigyorgott.

Burt magasabb volt Péternél, és barna felsőtestén szépen kirajzolódott minden izomköteg, mégis vékonynak tűnt a magyar srác mellett.

Közben Zoltán és egy idős úriember is megjelent mellettük. Ők nem másztak át a korláton, hanem a másik oldali kis kapun sétáltak be.

– Úgy gondolom, mindenképpen szükségünk van egy mérkőzésvezetőre. Ő Molnár Géza bácsi – mutatta be Zoltán a férfit először magyarul, majd angolul. Elmondta, hogy ökölvívó volt, majd bíró és később edző lett.

Természetes sem Peti, sem Burt nem tiltakozott a jelenléte ellen.

Amikor Zoltán elhagyta a kis küzdőteret, Stefi a mellei előtt összefonta a karjait, és egész közel lépett Vichez.

A főnök gyengéden átölelve magához vonta, így a lány a mellkasának támaszkodhatott.

– Ne féltsd! – súgta a fülébe a férfi.

Burt és Peti támadóállásba helyezkedtek. Géza bácsi megadta a jelet.

Először apró ütésekkel kóstolgatták egymást. Leginkább Péter próbálkozott. Burt könnyedén hárította a srác legyezgetéseit. Látszott, hogy nem ugyanazzal a technikával próbálkoznak. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Petit az indulat vezérli. Sötét tekintettel figyelte ellenfelét, míg Burt arca ugyanolyan kifejezéstelen volt, mint a tőrdobásnál.

 Peti egy jobblábas rúgással alattomos támadást indított, amit Burt azonnal hárított bekötözött bal karjával. Stefi látta, hogy arca eltorzul a fájdalomtól.

Hogy ezután, mi történt azt csak egy harcművészetekben jártas ember magyarázhatta volna meg a nézőknek, mert szemmel követhetetlen volt. Burt néhány gyors ütést vitt be Peti felsőtestére, és talán a nyakára, majd hirtelen elkapta.

A nézőtérről elszórt kiáltások hallatszottak, aztán néma csend lett.

A következő pillanatban a fiú már hasonfeküdt a porban. Burt hátrafeszítette a jobb karját, miközben fél térddel leszorította, hogy mozdulni sem bírt. Előrehajolva súgott neki valamit, aztán felállt. 

A már átvérzett kötést tapogatva a karján Stefi felé indult. A lány gyorsan átmászott a korláton.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva.

– Azt hiszem, baj lesz a karommal. Rohadtul fáj.

– Mit mondtál neki?

– Kérdezd meg tőle, neked talán el meri mondani.

– Csúnyát mondtál neki?

– Az igazat. Közöltem vele, hogy az ütéssel, amit kapott, meg is ölhettem volna. Csakhogy tudja, hol a helye.

Burt, miután Vic átsegítette a korláton, leült egy fa alá.

Egyre több kíváncsiskodó gyűlt köréjük. A főnök letekerte unokatestvére karjáról az átvérzett kötést.  A seb láttán ingatni kezdte a fejét.

– Orvoshoz kellene vinnünk, ez a seb teljesen szétnyílt.

Stefi hirtelen felugrott, és elindult Péter felé, aki még a korlátok között, Zoltánnal beszélgetett. A két férfi csodálkozva nézett rá. Az aprócska, vékony lány megállt Petivel szemben, és egyszerűen pofonvágta. Többen döbbentek nézték a jelenetet, néhányan nevettek. Stefi ezután Zoltánhoz fordult

– Be kell vinni Burtöt a legközelebbi kórházba, nagyon vérzik a karja.

Zoltán bólintott, és már kereste is a kocsikulcsot a zsebében.

– Menjen csak! Azonnal ott vagyok maguknál! – Amint a lány hallótávolságon kívül ért, Petihez fordult. – Ez már nem az első balhéd volt. Szeretném, ha keresnél magadnak egy másik hagyományőrző csoportot.

– De, Zoli, most miért? Ez az indián sértegetett!

– Nem sértegetett! Te sértetted meg a vendégjogot, azzal, ahogy a barátnőjével viselkedtél a rezervátumban. Csak rajta múlott, hogy nem ott került sor erre a verekedésre. Mert ez az volt, egy csúnya verekedés! Láttad, hogy be van kötve a karja… Nem kellett volna provokálnod. És egyébként sem értél el semmit, mert nem győztél… Iszonyúan csalódtam benned. Remélem, találsz egy olyan társaságot, akik hajlandók veled együtt dolgozni – Zoltán biccentett, aztán sietve Stefiékhez indult.

Csillagjáró 22. fejezet – Sápadtarcú, rézbőrű 1.

Kép: NightCafe

A vacsoránál István meglepő bejelentést tett, felajánlotta, hogy másnap reggel Vicet és Burtöt elviszi Szilvásváradra, mielőtt visszamegy a táborba. Stefi persze ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket.

– Éva elmesélte, miért utaztak ide – mondta Stefi apja mosolyogva, kicsit birkózva az angollal. – Én pedig telefonáltam a kolléganőmnek, aki meghívta Zoltán csoportját, és érdeklődtem, lesz-e még bemutatójuk a közelben. Megtudtam hogy nem mennek vissza azonnal a fővárosba...

 

Másnap reggel kocsiba ültek. Vic és István kedélyesen beszélgettek. Stefi a hátsóülésen, Burtnek dőlve nosztalgiával nézte az elsuhanó tájat és hallgatta őket. Időnként, ha az elől zajló beszélgetés olyan fordulatot vett, Burt arcára pillantott, várva a reakciójára, és elkapott egy-egy önkéntelen félmosolyt.

A szilvásváradi vasútállomásnál egy hatalmas molinó hirdette a hagyományőrző csoportok fellépésének helyszínét. A programokról pedig úton-útfélen színes plakátok tájékoztatták az érdeklődőket.

A lovas bemutatóhoz felállított kerítés mellett, a parkolóban István leállította az autót.  Vic kezet rázott vele, és gyorsan kiszállt, mert a korlátot ellenőrző férfiban felismerte Zoltánt.

Stefi előrehajolva megpuszilta édesapja arcát, és megsimogatta a vállát.

– Köszi, Apuci!

– Vigyázz magadra – veregette meg gyengéden a lánya kezét –, és mutasd meg a vendégeinknek, milyen szép helyen élünk. Délután jövök értetek – mosolygott, majd Burtre pillantott, aki már a kocsi mellett állt, és aprót biccentett. István leeresztette az ablakot, a kezét nyújtotta.

– Figyelj oda rá!  – intett a fejével Stefi felé.

Burt komolyan bólintott, és kezet fogott Istvánnal.

A lány elképedt arccal állt meg mellettünk.

– Apa, már nem vagyok kislány – tiltakozott felháborodva, ám amikor az apja elindult a kocsival,  mosolyogva integetett neki.

Burt megfogta a kezét, és magával húzta Vichez, aki Zoltánnal beszélgetett. Alig pár lépésnyire tőlük néhány fiatalember az íjász bemutatóhoz szükséges céltáblákat pakolta ki egy autóból. Ők is, és a már szép számban gyülekező nézők is, érdeklődve figyelték az indiánokat.

– Szerintem azt hiszik, vendégművészek vagytok – nevetett Zoltán.

– Én szívesen énekelek – vigyorgott Vic –, miközben Burt megskalpolja őket.

Stefi körülnézett. Észrevette a kocsi körül lézengő Petit, és közelebb húzódott Burthöz.

– Amíg nem kezdődik el a bemutató, felmegyünk a vízeséshez? – kérdezte, amikor a férfi rápillantott.

Burt a kérdésre kérdéssel válaszolt. Stefi erre elmesélte neki, hogy egy kellemes sétaút vezet a Fátyol-vízeséshez. Könyörgő tekintetére a férfi beleegyezően bólintott. Vic sem tiltakozott, amikor a lány megkérte, hogy kísérje el őket.

 Stefit különös büszkeség kerítette hatalmába látva a tinilányok érdeklődő tekintetét, ahogy Burtöt méregették. Volt, aki nyíltan bámulta, volt, aki csak futópillantást vetett rá.

– Biztos filmforgatás van a közelben – súgta az egyik leányzó a barátnőjének.

Stefi felnevetett.

Burt csodálkozva nézett rá, és megkérte fordítsa le, mit mondtak róluk.

– Úgy tűnik, tetszel a magyar lányoknak – válaszolta, megsimogatta a férfi karját, majd azt is elmondta, hogy színészeknek tartják őket.

Vic is észrevette a bámuló tekinteteket, és élvezte is a helyzetet. Időnként elmaradhatatlan Stetson-kalapjához érintette a kezét vagy rávigyorgott az őt méregető hölgyekre. Amikor pedig egy bátrabb tizenéves srác megszólította, és iskolás angolsággal érdeklődött, megmondta a nevét, és hogy sájen rendőrfőnök. A srác meglepődött, majd Burtre pillantott.  Őt valamiért nem találta szimpatikusnak, így köszönt, és elballagott.

Vic arcán átfutott egy mosoly, aztán Stefire kacsintott.

– Ez a srác tényleg azt hitte, Burt megskalpolja.

Burt a fejét ingatta.

– Miért szerinted mi más juthat eszébe rólad egy sápadtarcúnak? Látványosan  félted ezt a fehér leányzót.

Stefi hangosan kacagott. Burt pedig sértődötten otthagyta őket, és elindult, hogy megnézze az aranyhalakat a vízben.

– Iszonyú rossz a humorérzéke – mondta Vic, és Stefi vállát átölelve, továbbindult. Burt néhány perccel később futva utol érte őket, de nem húzta vissza magához Stefit, hagyta, hadd andalogjanak Vickel.

A vízesésnél Vic borzasztóan bánta, hogy nincs fényképezőgépe. Azzal tréfálkozott, hogy kér egyet kölcsön valakitől, hogy Tinynek megmutathassa a képeket. Stefi képeslapot ajánlott neki helyette.

Visszafelé megálltak egy büfénél. Stefi, amint megkapta a szendvicsét, már sétált is tovább, de Burt ráparancsolt, hogy üljön le, egyen, igyon nyugodtan. A lány csodálkozva nézett rá, ám mivel a férfi erről egyszerűen nem vett tudomást, engedelmesen leereszkedett a fapadra. 

Már zajlott a lovasíjász bemutató, amikor visszaértek. Nagy számú érdeklődő gyűlt össze a területen, így Vic csak akkor  ismerte fel a fakorlát belső oldalán álló Petit, amikor egy vonalba értek vele. A főnök Burtre pillantott, de szerencsére ő az éppen lovagló íjász mutatványát figyelte. Stefi, pedig aprócska termete miatt a nézőktől egyelőre nem láthatta a fiút.

 Zoltán lépett elő a tömegből, és feléjük indult.

Vic kedvezőnek érezte a pillanatot, hogy előadja, miért is érkezett az országba. A tekintélyes külsejű, erőteljes hangon beszélő indián elég feltűnő jelenség volt, és feltételezhetően néhányan értették is a szavait. Zoltán figyelmesen hallgatta, és kimérten bólogatott.

– Sajnálom, de ez nekem is kellemetlen – érezhető volt, hogy Vic nem kívánja kenyértörésre vinni a dolgot, ám ugyanakkor szeretné kideríteni az igazságot. – Három csörgőről és két dobról van szó. A vihar éjszakáján többen láttak egy csuklyás pulóveres alakot, állítólag egyikőtöknek van egy ilyen ruhadarabja…

Peti, pej lovát vezetve, épp feléjük tartott. Megjegyzéséből kitűnt, hogy hallotta és értette Vic iménti szavait:

– Nekem volt, de eltűnt. Bárki a társaim közül bizonyíthatja, hogy kinn hagytam az erdőben, és amikor visszamentem érte, nem volt ott.

– Jó lenne, ha  rezervátumból is megerősítené ezt valaki – töprengett Vic.

– Volt velem egy lány, együtt heverésztünk rajta.

Vic csodálkozva nézett Stefire. A lány Burt tekintetét kereste, ő viszont Petit figyelte.

A főnök aggódni kezdett.

A srác jó hosszú hatásszünetet tartott, majd megszólalt:

– Azt hiszem, Judynak hívták.

Zoltán rosszalló tekintet vetett rá, aztán Vichez fordult.

– A pulóver ügy tényleg igaz, Vic. Már a vihar előtt eltűnt. Tomival ment vissza megkeresni, tanúsíthatjuk mindannyian.

Vic bólintott.

– Már végképp nem értem – mondta tanácstalan arccal Stefinek. – Nem baj, legalább a kettőtök ügyét szépen rendbe hoztuk, ha én magam feleslegesen is utaztam ide.

Peti közben megállt Stefi mellett, és a lány feje felett Burtöt kérdezte:

– Lenne kedved egy kis versenyhez? – Mivel a férfi értetlenkedve nézett rá, hozzátette: – Lovagolhatnánk kicsit, kipróbálhatnád az íjat, esetleg tőrt dobhatnánk.

Burt Vicre pillantott, de a főnök vállat vont.

– Ez a te ügyed – tette hozzá némi töprengés után. Stefi legszívesebben tiltakozott volna, de tudta, hogy Burt nem fog nemet mondani, és valahol ő is így tartotta helyesnek, még ha őrülten féltette is a férfit.  Burt korábban mesélt róla, hogy az Iversen birtokon gyerekkorában rendszeresen lovagolt, de miután a szülei elváltak nem látogatta apai nagyszüleit. Az íjászat pedig nem alapkövetelmény az amerikai hadseregben, és a rezervátumban is csak nemrég tett látogatást. Többszörös hátránnyal indult Petivel szemben. Ennek ellenére, ahogy Stefi várta, kimérten bólintott és a kezét nyújtotta. Peti rendkívül elégedettnek tűnt.

Zoltán közben elindult a korláton kívül felállított kis színpad felé, ahol egy szőke lány, két fiatalember hegedű és furulya kíséretével népdalokat énekelt. Észrevette a színpad széléhez ballagó Zoltánt és intett neki, a férfi megkocogtatta a színpadot. A dal végeztével a lány megköszönte a tapsot, majd Zoltánra nézett, aki felszaladt a lépcsőn.

– Engedjék meg, hogy bemutassam Fazekas Zoltánt – intett az énekesnő a férfi  felé –, a Koppány Hagyományőrző Csoport vezetőjét. Köszönet a csodálatos lovasíjász bemutatóért! Hajrá Koppányosok!

Lelkes hujjogatás és füttyentés volt a válasz.

–„Szállj fel szabad madár!” – sikoltotta valaki.

Zoltán megköszönte a méltatást. Elmondta, hogy két sájen vendég is érkezett az Egyesült Államokból a rendezvényre. Ráadásul egyikük elfogadta egy bátor magyar fiú kihívását, hogy néhány számban összemérjék erejüket és tudásukat.

Stefi nevetségesnek és túlzónak érezte ezt a bevezetőt, de a nézőknek fogalmuk sem lehetett arról, hogy mi húzódik a párviadal hátterében. Zoltán a lehető legjobb módot választotta, hogy botrány nélkül kerüljenek ki a dologból. A lovasversenyhez először lovat kellett találni Burtnek. Ami nem is volt olyan egyszerű feladat, hiszen senki nem adja át úgy szívesen a lovát, hogy nem ismeri a lovast.

A legtöbb résztvevő ráadásul magas kápájú nyeregben lovagolt. Egyedül egy idősebb férfi használt westernnyerget. Zoltán váltott vele néhány szót, és odavezette Burthöz. Tolmácsolt a két férfi között, de leginkább Miklóst próbálta meggyőzni, hogy engedje át a kancáját. Miután Zoltán kijelentette, hogy kezességet vállal amerikai barátja helyett  a ló biztonságáért, Miklós elkísérte őket a lóhoz.

Vic rosszallóan nézett utánuk. Stefi megérintette a kezét. A főnök rápillantott, hátratolta homlokából a kalapját.

– Ebből baj lesz.

– Ne ijesztgess, kérlek – sóhajtott fel a lány.

Miután visszaértek a lóval, Peti hozzájuk futott, és Miklós neki is megmondta, hogy csak egyszerű vágtára hajlandó átadni a lovat. Zoltánnak kellett csillapítani az akadálylovagláshoz megszállottan ragaszkodó fiút.

Burt nem szólt közbe. Míg a három magyar vitázott, a sötétbarna kancával ismerkedett. Merev arca, nyugodt tekintete nem sokat mesélt az érzéseiről, amikor kivezette a lovat a küzdőtérre. Az állat másik oldalán sétáló Miklóson azonban látszott az aggodalom.

Stefi hagyta, hogy a kíváncsi nézők kikerüljék, és ezzel eltakarják előle a kilátást. Félt közelebb menni. Ám mivel az emberek a mellette álló Vic külsejéből kikövetkeztették, hogy Burthöz tartoznak, egyszer csak szétnyílt előttük a tömeg. Stefi pedig ott maradt bámuló tekintetek kereszttűzében, tökéletes rálátással a pályára.

Zoltán jelére Peti lova eszeveszett iramba kezdett. Burt ezzel szemben nem erőltette, nem hajszolta a hátast, hagyta, hadd haladjon a saját tempójában, illetve amennyire az előtte vágtázó másik ló magára húzta.

A harmadik kör végén Peti lova biztos előnnyel futott be a célba, és fiú máris hadonászva ünnepeltette magát. 

Stefi felsóhajtott, amikor Burt átadta a kantárt a megkönnyebbült és hálás Miklósnak, aki mosolyogva kezet rázott vele.

– Jól van, pontosan tudja, mi a dolga. Szépen lovagolt és úgy bánt a lóval, ahogy az őseink. Ne féltsd az embered, vele vannak a szellemek – mondta Vic komolyan a lánynak.