 |
| Kép: Pexels |
Még nem volt egészen dél, amikor valaki kopogtatott Stefi szobájának ajtaján.
– Tessék! – szólt ki a lány.
Senki nem lépett be, csak újabb kopogtatás hallatszott.
Stefi megrémült, ennek ellenére az ajtóhoz sietett, és óvatosan kinyitotta.
Odakinn Iversen állt.
– Kérdezze meg, ki az, és ne nyissa ki addig, amíg nem válaszolnak – mondta a férfi komoly hangon, köszönés helyett.
Stefi zavartan bólogatott.
Burt arcán megnyugtató mosoly futott át.
– Nem azért jöttem, hogy még jobban megijesszem. Elkísérhetem az étterembe? – végigmérte a lányt. Stefi falatnyi rövidnadrágot viselt, ujjatlan felsővel.
– Köszönöm, nagyon kedves. Tudna várni egy kicsit, míg valami szalonképesebb göncbe bújok?
– Nekem kifejezetten tetszik – Burt kacsintott.
A lány elpirult, és nem bírt csendben maradni:
– Így nem illik étterembe menni – méltatlankodott Stefi, és a szekrényhez lépett, néhány pillanatig nézegette a vállfákon lógó nyári ruhákat, végül a Van Gogh napraforgós mellett döntött.
Amikor a lány eltűnt a fürdőszobaajtó mögött, a férfi körülnézett. A szoba nagyobb volt, mint az övé, színben, berendezésben viszont szinte ugyanaz, csak épp egy hatalmas francia ágy terpeszkedett a fotelekkel szemben.
– Ez kétszemélyes szoba, ugye? – kérdezte Burt a visszatérő lánytól.
Stefi zavarba jött.
– A barátnőm kapta a lehetőséget, de mivel a partnere meggondolta magát, átadta nekem.
– Én a barátomtól kaptam a helyet, érdekes véletlen. Eredetileg a feleségét szerette volna elhozni, de kiderült, hogy a számára felajánlott szoba csak egyágyas – Burt mosolygott. – Indulhatunk? – kérdezte aztán.
Stefi bólintott.
Az étterembe menet Burt szótlanná vált. A lánynak úgy tűnt, töpreng valamin. A faliújságra pillantva azonban Stefit már nem érdekelte, mi bántja a férfit.
– Nézze, délután ötkor dedikálás lesz a könyvesboltban! – kiáltott fel a lány ujjongva, amikor felfedezett egy színes plakátot, mivel Burt nem válaszolt, visszanézett rá.
A férfi egy két év körüli kislányt figyelt, aki az édesanyja kezét fogva, egy hajas babát ölelgetve szökdécselt a hallban. Stefi először az ismerkedési esten látta ezt a furcsa megtört fényt a férfi szemében, amikor Burt, tánc közben, mindkét karjával átölelte. Ahogy akkor, most is megsajnálta.
– Burt – könnyedén megérintette a férfi kezét.
Iversen rápillantott, szája mosolyra húzódott, de sötét szeme szomorú maradt.
– Bocsásson meg! Elgondolkodtam. Menjünk be.
Már majdnem elérték az asztalukat, amikor Klaus odaszaladt hozzájuk.
– Helló! – köszönt vidáman. – Üljetek oda hozzánk, a mamáék még nem jöttek vissza – kérte esengve.
Burt kérdőn nézett Stefire. Remélte, hogy a lány tiltakozni fog, de úgy tűnt, Klaus bárkit képes levenni a lábáról. Stefi ugyanis a fiúra mosolyogva bólintott.
Amikor odaértek az egyedül üldögélő apához, Burt a kezét nyújtotta, Hermann kicsit habozott megszorítani.
– Az úr Klaus apukája, Hermann, a hölgy Stefi – Iversen udvariasan, de közvetlenül mutatta be őket egymásnak.
– Remélem, nem zavarunk? – kérdezte Burt.
– Nem, dehogy! Hogy gondolhat ilyet? – Hermann mosolyát Stefi nem találta túl meggyőzőnek, még kevésbé őszintének.
– Tessék! – szólt ki a lány.
Senki nem lépett be, csak újabb kopogtatás hallatszott.
Stefi megrémült, ennek ellenére az ajtóhoz sietett, és óvatosan kinyitotta.
Odakinn Iversen állt.
– Kérdezze meg, ki az, és ne nyissa ki addig, amíg nem válaszolnak – mondta a férfi komoly hangon, köszönés helyett.
Stefi zavartan bólogatott.
Burt arcán megnyugtató mosoly futott át.
– Nem azért jöttem, hogy még jobban megijesszem. Elkísérhetem az étterembe? – végigmérte a lányt. Stefi falatnyi rövidnadrágot viselt, ujjatlan felsővel.
– Köszönöm, nagyon kedves. Tudna várni egy kicsit, míg valami szalonképesebb göncbe bújok?
– Nekem kifejezetten tetszik – Burt kacsintott.
A lány elpirult, és nem bírt csendben maradni:
– Így nem illik étterembe menni – méltatlankodott Stefi, és a szekrényhez lépett, néhány pillanatig nézegette a vállfákon lógó nyári ruhákat, végül a Van Gogh napraforgós mellett döntött.
Amikor a lány eltűnt a fürdőszobaajtó mögött, a férfi körülnézett. A szoba nagyobb volt, mint az övé, színben, berendezésben viszont szinte ugyanaz, csak épp egy hatalmas francia ágy terpeszkedett a fotelekkel szemben.
– Ez kétszemélyes szoba, ugye? – kérdezte Burt a visszatérő lánytól.
Stefi zavarba jött.
– A barátnőm kapta a lehetőséget, de mivel a partnere meggondolta magát, átadta nekem.
– Én a barátomtól kaptam a helyet, érdekes véletlen. Eredetileg a feleségét szerette volna elhozni, de kiderült, hogy a számára felajánlott szoba csak egyágyas – Burt mosolygott. – Indulhatunk? – kérdezte aztán.
Stefi bólintott.
Az étterembe menet Burt szótlanná vált. A lánynak úgy tűnt, töpreng valamin. A faliújságra pillantva azonban Stefit már nem érdekelte, mi bántja a férfit.
– Nézze, délután ötkor dedikálás lesz a könyvesboltban! – kiáltott fel a lány ujjongva, amikor felfedezett egy színes plakátot, mivel Burt nem válaszolt, visszanézett rá.
A férfi egy két év körüli kislányt figyelt, aki az édesanyja kezét fogva, egy hajas babát ölelgetve szökdécselt a hallban. Stefi először az ismerkedési esten látta ezt a furcsa megtört fényt a férfi szemében, amikor Burt, tánc közben, mindkét karjával átölelte. Ahogy akkor, most is megsajnálta.
– Burt – könnyedén megérintette a férfi kezét.
Iversen rápillantott, szája mosolyra húzódott, de sötét szeme szomorú maradt.
– Bocsásson meg! Elgondolkodtam. Menjünk be.
Már majdnem elérték az asztalukat, amikor Klaus odaszaladt hozzájuk.
– Helló! – köszönt vidáman. – Üljetek oda hozzánk, a mamáék még nem jöttek vissza – kérte esengve.
Burt kérdőn nézett Stefire. Remélte, hogy a lány tiltakozni fog, de úgy tűnt, Klaus bárkit képes levenni a lábáról. Stefi ugyanis a fiúra mosolyogva bólintott.
Amikor odaértek az egyedül üldögélő apához, Burt a kezét nyújtotta, Hermann kicsit habozott megszorítani.
– Az úr Klaus apukája, Hermann, a hölgy Stefi – Iversen udvariasan, de közvetlenül mutatta be őket egymásnak.
– Remélem, nem zavarunk? – kérdezte Burt.
– Nem, dehogy! Hogy gondolhat ilyet? – Hermann mosolyát Stefi nem találta túl meggyőzőnek, még kevésbé őszintének.
– Délután megint kimegyünk a tengerre? – kérdezte Klaus.
– Iversen úrnak biztos van már valami terve – hárított az apa, miközben megnyugtatóan a fia fejére tette a kezét.
– Igaz ez, Burt? – kérdezte Klaus azzal a hangsúllyal, amit a felnőttek használnak a hazugságon kapott gyermekekkel szemben.
Burt vállat vont, kérdő tekintettel nézett Stefire.
– Most majd itt fürdünk a medencében, ott csatlakozhat hozzánk a mama és Bernd, ha visszajönnek – ajánlotta Hermann ingerülten.
– Jaj, papa, de veled még annyit fürödhetek! – durcáskodott a gyerek.
– Leülünk? – kérdezte Stefi.
A lány higgadt figyelmeztetése hatott, végre asztalhoz ültek.
Az étkezés alatt Klaus végig Burt tekintetét kereste. Bohóckodott, az étellel zsonglőrködött. Iversen próbált nem nevetni rajta, de Stefi látta, hogy tetszik neki a kölyök, és Klaus pontosan tisztában volt ezzel. Hesslert érezhetően dühítette fia viselkedése, talán csak a vendégek miatt nem szólt rá erélyesen. Azt is rögtön látta, hogy Hermann féltékeny Burtre. Alaposan megfigyelhette Hesslert, ugyanis szinte állandóan a fia felé fordult, őt szinte észre sem vette. Hermann ránézésre igazi apatípus volt, higgadtnak, mosolygósnak tűnt. Világosbarna haja és bajusza volt, kis pocakot eresztett. Stefi könnyedén elképzelte, ahogy a játszótéren bolondozik a fiaival, vagy moziba kíséri őket, és megfordult a fejében, hogy ilyen csínye után őt már az asztaltól is elzavarták volna. A következő pillanatban Klaus valamiért bemászott az asztal alá, de ezt már az apja nem tűrhette. Kiparancsolta a gyereket, és elindultak vissza a szobájukba.
Burt felajánlotta Stefinek, hogy felkíséri a szobájába, de a lány elhárította az ajánlatot, mert szeretett volna kicsit körülnézni a szálloda alagsorában, ahol kozmetika, manikűr és egyéb, hölgyek számára érdekes szolgáltatásokat ajánlottak. Szinte azonnal meg is bánta a hirtelen választ, és bízott benne, hogy a férfi esetleg utalást tesz valamiféle délutáni elfoglaltságra, ám Burt hallgatott.
– Iversen úrnak biztos van már valami terve – hárított az apa, miközben megnyugtatóan a fia fejére tette a kezét.
– Igaz ez, Burt? – kérdezte Klaus azzal a hangsúllyal, amit a felnőttek használnak a hazugságon kapott gyermekekkel szemben.
Burt vállat vont, kérdő tekintettel nézett Stefire.
– Most majd itt fürdünk a medencében, ott csatlakozhat hozzánk a mama és Bernd, ha visszajönnek – ajánlotta Hermann ingerülten.
– Jaj, papa, de veled még annyit fürödhetek! – durcáskodott a gyerek.
– Leülünk? – kérdezte Stefi.
A lány higgadt figyelmeztetése hatott, végre asztalhoz ültek.
Az étkezés alatt Klaus végig Burt tekintetét kereste. Bohóckodott, az étellel zsonglőrködött. Iversen próbált nem nevetni rajta, de Stefi látta, hogy tetszik neki a kölyök, és Klaus pontosan tisztában volt ezzel. Hesslert érezhetően dühítette fia viselkedése, talán csak a vendégek miatt nem szólt rá erélyesen. Azt is rögtön látta, hogy Hermann féltékeny Burtre. Alaposan megfigyelhette Hesslert, ugyanis szinte állandóan a fia felé fordult, őt szinte észre sem vette. Hermann ránézésre igazi apatípus volt, higgadtnak, mosolygósnak tűnt. Világosbarna haja és bajusza volt, kis pocakot eresztett. Stefi könnyedén elképzelte, ahogy a játszótéren bolondozik a fiaival, vagy moziba kíséri őket, és megfordult a fejében, hogy ilyen csínye után őt már az asztaltól is elzavarták volna. A következő pillanatban Klaus valamiért bemászott az asztal alá, de ezt már az apja nem tűrhette. Kiparancsolta a gyereket, és elindultak vissza a szobájukba.
Burt felajánlotta Stefinek, hogy felkíséri a szobájába, de a lány elhárította az ajánlatot, mert szeretett volna kicsit körülnézni a szálloda alagsorában, ahol kozmetika, manikűr és egyéb, hölgyek számára érdekes szolgáltatásokat ajánlottak. Szinte azonnal meg is bánta a hirtelen választ, és bízott benne, hogy a férfi esetleg utalást tesz valamiféle délutáni elfoglaltságra, ám Burt hallgatott.
Kora délután Stefi egyedül ment az uszodába. Kicsit félve lépett be.
Úgy tűnt, sokan megfogadták a meteorológusok és az orvosok tanácsát, és ezekben az órákban inkább fedett helyre húzódtak. Klaus is ott hancúrozott az apjával, Hessler már megenyhült, jóízűen nevetgéltek.
Stefi hamarosan új barátokra tett szert, megismerkedett Kirkkel és Annel, két testvérrel. Kirk egy idő után megunta a lányok fecsegését, felkelt a medence széléről, ahol eddig hármasban beszélgettek, és beugrott úszni egyet.
Amikor a testvére hallótávolságon kívül került, Ann sokatmondó mosollyal így szólt:
– Eszméletlen jó pasid van!
Stefi azt sem tudta, mit válaszoljon, tágra nyílt szemmel nézett a lányra.
– Most hol hagytad?
– Burtöt? Fogalmam sincs, hol van.
Ann felkacagott, átölelte Stefi vállát.
– Én a helyedben jobban vigyáznék rá.
– Ha nem haragszol, csatlakozom Kirkhöz, és úszom egyet. – Stefi nem kedvelte a tolakodó érintéseket, ezért gyorsan kibújt az ölelésből.
– Ha a tesóm tetszik, enyém lehet a fekete hajú? – Ann kerek arca ragyogott.
Stefit már nem érdekelte, mit hord össze, elindult a medencébe vezető lépcső felé. Ann utánaszaladt, és belekarolt.
– Itt csupa jó pasi szaladgál. Nézz hátra!
Stefi visszanézett az öltözőkhöz vezető csapóajtó felé. Ann a Rogers nevű férfire figyelt fel.
A férfi észrevette Stefit, és bájmosolyszerű vigyorral az arcán, intett neki. A lány elsápadt. Ann hitetlenkedve méregette.
– Ezt hogy csinálod? Pedig nem is vagy egy szexbomba. Jó arányos vagy, de picike. Oké, szép a hajad. Nem a nagyobb dudákra buknak a pasik?
– Nem fejeznéd be? – Stefit már dühítette a végeérhetetlen szóáradat.
– Ó, Istenem, micsoda izmai vannak. Ez a bicepsz. Odamegyek hozzá.
Stefi megragadta Ann karját.
– Ha jót akarsz magadnak, itt maradsz – súgta.
– Cseszd meg! Elégedj meg eggyel – Ann, Stefit otthagyva elindult Rogers felé.
Stefi körülnézett, hátha észreveszi Kirköt. Figyelmeztetni akarta, hogy a húga könnyen bajba kerülhet, de a medencében úszkálók között nem ismerte fel a fiút. Sem tovább maradni, sem kiabálni nem mert. Amikor sietve elhagyta az uszodát, furdalta ugyan a lelkiismeret, de saját biztonsága jobban érdekelte, és úgy gondolta, Ann már elég felnőtt, hogy megválogassa az ismerőseit.
Stefi a szobájába ment átöltözni, majd a szálloda tengerre néző kapuján át elhagyta az épületet. Szinte azonnal homokba süllyedt a lába. Elmosolyodott, nem lehetett cipőben maradni. Meglepődött, mert a homok égette a talpát, felsóhajtott, és visszahúzta a lábbelit. Sokan voltak a parton, a szálloda saját bekerített területén, és azon kívül is. A zárt részen, a fehér napozóágyakon mindenki fürdőruhát viselt. A lány kellemetlenül érezte magát fehér sortjában és halványsárga pólójában, de ha már elindult, gyorsan átvágott a napozók között a vízhez. Kislányos lelkesedés lett úrrá rajta, amikor a kagylókat meglátta. Bánta, hogy még egy zsebkendőt sem hozott magával, hogy a legszebbeket abba gyűjtse.
A szülei jutottak eszébe. Utoljára az apukájával sétálgattak tengerparton, és homokozó vödörbe pakolták a szerzeményeiket.
– Szia, apa! Szia, anya!
– Esküszöm, én senkit nem látok. – A vidám hang most bántotta Stefit.
Szemrehányóan nézett oldalra. Burt néhány méternyire tőle jött ki a vízből, sötétkék fürdőnadrágot viselt. Szaporán szedte a levegőt. Sokat úszhatott, minden egyes izom kirajzolódott a testén. Vékonyabb volt, mint Stefi gondolta, nyúlánk alakja a futóatlétákra emlékeztette a lányt. Vizes bőrét látva a fehér ember indiánokra vonatkozó sértése jutott az eszébe: „Rézbőrű” suttogta magyarul.
– Hogyan? – Burt meglepődött.
– Ne haragudjon – mondta Stefi szégyenkezve, lehajtotta a fejét, és a homokot simogatta fehér tornacipőjével. – Nagy hibám, hogy hangosan kimondom a gondolataim, akkor is, amikor nem kellene. – Majd zavartan lefordította a magyar szót angolra.
– A szemét nézve nem tűnt sértésnek. – Burt egészen közel hajolt a lányhoz, és mutatóujjával finoman végigsimított az állán. Stefi megborzongott az érintéstől, és fülig vörösödött. A hosszú, finom ujjak tovább simogatták az arcát.
– A hideg víztől fél, hogy így felöltözve sétálgat? – kérdezte a férfi évődve.
A lány végre felnézett, Burt mosolygott. Kedves, majdnem szomorú pillantása meglepte Stefit, nem erre számított. Azok a férfiak, akik a szórakozóhelyeken hasonlóan érintették, a tekintetükkel is egyértelműen kifejezték, mit akarnak.
– Kamaszkoromban egyszer belöktek a gumimatracról a Balatonba, azóta félek a nyílt víztől, és a medencéket sem kedvelem igazán.
– Balaton? – kérdezte a férfi kíváncsian.
– Magyarországról jöttem.
– Nagyon messziről. Most már értem, miért köszönt olyan szomorúan.
– A szüleimre gondoltam.
Burt megértően bólintott.
– Holnap bemegyünk együtt a tengerbe, ha szeretné. Fogom a kezét. – Az ajánlat teljesen komolynak tűnt, a férfi kérdő tekintettel várta a lány válaszát.
– Nem tudom, felkészültem-e már.
– Mikor történt?
– Szeptemberben lesz hat éve.
Burt meghökkent, de nem tett semmilyen megjegyzést, egész más témát hozott fel:
– Gondolom, amikor legutóbb a könyvesboltban járt, nem választott semmit. Ha megnyugtatja, elkísérem.
– Megtenné? – a lányt kellemesen meglepte az ajánlat.
– Átöltözöm, és elmegyünk. A dedikálást sem kési le, úgy emlékszem, ötkor kezdődik.
– Megjegyezte? – Stefi ámulva nézett a férfira.
– Szerettem volna meghívni valahova, ez most kapóra jön. Várjon meg a szobájában, magáért megyek. Fél ötkor jó lesz?
Stefi bólintott.
A könyvesboltban Burt gálánsan sorban állt az írónő előtti sorban, míg Stefi keresgélt a polcok között. A lány talált néhány érdekes könyvet az indiánokról, zavarta a helyzet, de képtelen volt otthagyni a kiadványokat.
– Úgy látom, a könyv a szenvedélye – jegyezte meg a férfi, amikor Stefi beállt a pénztár előtti sorba, és a lába elé eresztette a kosarat a két hatalmas albummal.
Odakinn Burt könnyedén kivette a lány kezéből a boltban kapott hatalmas táskát, de a tartalmára semmi megjegyzést nem tett. Stefi lopva figyelte a férfit, a vonásai árulkodtak a származásáról. Zavarba jött saját hallgatásától, és könyvekről kezdett mesélni, gondosan kerülve a néphagyományokról szóló témát.
Burt nem kifejezetten a lány szavaira figyelt, inkább csillogó szemét, kipirult arcát nézte. Egy hatalmas fák által árnyékolt, csendes parkon haladtak át, a sétaút melletti padokon párok üldögéltek, összebújva, beszélgetve.
Stefi észrevett egy táblát egy öreg fa tövében, kíváncsian megállt, hogy elolvassa a feliratot. Burt nem bírta tovább, leeresztette a táskát a kőre, átkarolta a lány derekát, magához húzta, és szájon csókolta. Stefi zavarba jőve tolta el magától.
– Azt hittem, azért kísért el, hogy Rogerstől megvédjen, erre maga támad le – méltatlankodott.
A férfi is zavarba jött, vállat vont.
– Sajnálom – mondta aztán halkan.
– Tudja, Burt, talán ha kicsit később...
Úgy tűnt, sokan megfogadták a meteorológusok és az orvosok tanácsát, és ezekben az órákban inkább fedett helyre húzódtak. Klaus is ott hancúrozott az apjával, Hessler már megenyhült, jóízűen nevetgéltek.
Stefi hamarosan új barátokra tett szert, megismerkedett Kirkkel és Annel, két testvérrel. Kirk egy idő után megunta a lányok fecsegését, felkelt a medence széléről, ahol eddig hármasban beszélgettek, és beugrott úszni egyet.
Amikor a testvére hallótávolságon kívül került, Ann sokatmondó mosollyal így szólt:
– Eszméletlen jó pasid van!
Stefi azt sem tudta, mit válaszoljon, tágra nyílt szemmel nézett a lányra.
– Most hol hagytad?
– Burtöt? Fogalmam sincs, hol van.
Ann felkacagott, átölelte Stefi vállát.
– Én a helyedben jobban vigyáznék rá.
– Ha nem haragszol, csatlakozom Kirkhöz, és úszom egyet. – Stefi nem kedvelte a tolakodó érintéseket, ezért gyorsan kibújt az ölelésből.
– Ha a tesóm tetszik, enyém lehet a fekete hajú? – Ann kerek arca ragyogott.
Stefit már nem érdekelte, mit hord össze, elindult a medencébe vezető lépcső felé. Ann utánaszaladt, és belekarolt.
– Itt csupa jó pasi szaladgál. Nézz hátra!
Stefi visszanézett az öltözőkhöz vezető csapóajtó felé. Ann a Rogers nevű férfire figyelt fel.
A férfi észrevette Stefit, és bájmosolyszerű vigyorral az arcán, intett neki. A lány elsápadt. Ann hitetlenkedve méregette.
– Ezt hogy csinálod? Pedig nem is vagy egy szexbomba. Jó arányos vagy, de picike. Oké, szép a hajad. Nem a nagyobb dudákra buknak a pasik?
– Nem fejeznéd be? – Stefit már dühítette a végeérhetetlen szóáradat.
– Ó, Istenem, micsoda izmai vannak. Ez a bicepsz. Odamegyek hozzá.
Stefi megragadta Ann karját.
– Ha jót akarsz magadnak, itt maradsz – súgta.
– Cseszd meg! Elégedj meg eggyel – Ann, Stefit otthagyva elindult Rogers felé.
Stefi körülnézett, hátha észreveszi Kirköt. Figyelmeztetni akarta, hogy a húga könnyen bajba kerülhet, de a medencében úszkálók között nem ismerte fel a fiút. Sem tovább maradni, sem kiabálni nem mert. Amikor sietve elhagyta az uszodát, furdalta ugyan a lelkiismeret, de saját biztonsága jobban érdekelte, és úgy gondolta, Ann már elég felnőtt, hogy megválogassa az ismerőseit.
Stefi a szobájába ment átöltözni, majd a szálloda tengerre néző kapuján át elhagyta az épületet. Szinte azonnal homokba süllyedt a lába. Elmosolyodott, nem lehetett cipőben maradni. Meglepődött, mert a homok égette a talpát, felsóhajtott, és visszahúzta a lábbelit. Sokan voltak a parton, a szálloda saját bekerített területén, és azon kívül is. A zárt részen, a fehér napozóágyakon mindenki fürdőruhát viselt. A lány kellemetlenül érezte magát fehér sortjában és halványsárga pólójában, de ha már elindult, gyorsan átvágott a napozók között a vízhez. Kislányos lelkesedés lett úrrá rajta, amikor a kagylókat meglátta. Bánta, hogy még egy zsebkendőt sem hozott magával, hogy a legszebbeket abba gyűjtse.
A szülei jutottak eszébe. Utoljára az apukájával sétálgattak tengerparton, és homokozó vödörbe pakolták a szerzeményeiket.
– Szia, apa! Szia, anya!
– Esküszöm, én senkit nem látok. – A vidám hang most bántotta Stefit.
Szemrehányóan nézett oldalra. Burt néhány méternyire tőle jött ki a vízből, sötétkék fürdőnadrágot viselt. Szaporán szedte a levegőt. Sokat úszhatott, minden egyes izom kirajzolódott a testén. Vékonyabb volt, mint Stefi gondolta, nyúlánk alakja a futóatlétákra emlékeztette a lányt. Vizes bőrét látva a fehér ember indiánokra vonatkozó sértése jutott az eszébe: „Rézbőrű” suttogta magyarul.
– Hogyan? – Burt meglepődött.
– Ne haragudjon – mondta Stefi szégyenkezve, lehajtotta a fejét, és a homokot simogatta fehér tornacipőjével. – Nagy hibám, hogy hangosan kimondom a gondolataim, akkor is, amikor nem kellene. – Majd zavartan lefordította a magyar szót angolra.
– A szemét nézve nem tűnt sértésnek. – Burt egészen közel hajolt a lányhoz, és mutatóujjával finoman végigsimított az állán. Stefi megborzongott az érintéstől, és fülig vörösödött. A hosszú, finom ujjak tovább simogatták az arcát.
– A hideg víztől fél, hogy így felöltözve sétálgat? – kérdezte a férfi évődve.
A lány végre felnézett, Burt mosolygott. Kedves, majdnem szomorú pillantása meglepte Stefit, nem erre számított. Azok a férfiak, akik a szórakozóhelyeken hasonlóan érintették, a tekintetükkel is egyértelműen kifejezték, mit akarnak.
– Kamaszkoromban egyszer belöktek a gumimatracról a Balatonba, azóta félek a nyílt víztől, és a medencéket sem kedvelem igazán.
– Balaton? – kérdezte a férfi kíváncsian.
– Magyarországról jöttem.
– Nagyon messziről. Most már értem, miért köszönt olyan szomorúan.
– A szüleimre gondoltam.
Burt megértően bólintott.
– Holnap bemegyünk együtt a tengerbe, ha szeretné. Fogom a kezét. – Az ajánlat teljesen komolynak tűnt, a férfi kérdő tekintettel várta a lány válaszát.
– Nem tudom, felkészültem-e már.
– Mikor történt?
– Szeptemberben lesz hat éve.
Burt meghökkent, de nem tett semmilyen megjegyzést, egész más témát hozott fel:
– Gondolom, amikor legutóbb a könyvesboltban járt, nem választott semmit. Ha megnyugtatja, elkísérem.
– Megtenné? – a lányt kellemesen meglepte az ajánlat.
– Átöltözöm, és elmegyünk. A dedikálást sem kési le, úgy emlékszem, ötkor kezdődik.
– Megjegyezte? – Stefi ámulva nézett a férfira.
– Szerettem volna meghívni valahova, ez most kapóra jön. Várjon meg a szobájában, magáért megyek. Fél ötkor jó lesz?
Stefi bólintott.
A könyvesboltban Burt gálánsan sorban állt az írónő előtti sorban, míg Stefi keresgélt a polcok között. A lány talált néhány érdekes könyvet az indiánokról, zavarta a helyzet, de képtelen volt otthagyni a kiadványokat.
– Úgy látom, a könyv a szenvedélye – jegyezte meg a férfi, amikor Stefi beállt a pénztár előtti sorba, és a lába elé eresztette a kosarat a két hatalmas albummal.
Odakinn Burt könnyedén kivette a lány kezéből a boltban kapott hatalmas táskát, de a tartalmára semmi megjegyzést nem tett. Stefi lopva figyelte a férfit, a vonásai árulkodtak a származásáról. Zavarba jött saját hallgatásától, és könyvekről kezdett mesélni, gondosan kerülve a néphagyományokról szóló témát.
Burt nem kifejezetten a lány szavaira figyelt, inkább csillogó szemét, kipirult arcát nézte. Egy hatalmas fák által árnyékolt, csendes parkon haladtak át, a sétaút melletti padokon párok üldögéltek, összebújva, beszélgetve.
Stefi észrevett egy táblát egy öreg fa tövében, kíváncsian megállt, hogy elolvassa a feliratot. Burt nem bírta tovább, leeresztette a táskát a kőre, átkarolta a lány derekát, magához húzta, és szájon csókolta. Stefi zavarba jőve tolta el magától.
– Azt hittem, azért kísért el, hogy Rogerstől megvédjen, erre maga támad le – méltatlankodott.
A férfi is zavarba jött, vállat vont.
– Sajnálom – mondta aztán halkan.
– Tudja, Burt, talán ha kicsit később...
A férfi a fejét ingatta, arcán árny futott át.
– Stefi, lehet, hogy sosem lesz később... – Sápadtan nézett a lányra, aztán megkérdezte:
– Nem haragszik, ha visszamegyünk a szállodába?
– Stefi, lehet, hogy sosem lesz később... – Sápadtan nézett a lányra, aztán megkérdezte:
– Nem haragszik, ha visszamegyünk a szállodába?
Stefi az étterembe menet még reménykedett, hogy a vacsoránál újra találkozhat Burttel. Már a visszaúton rájött, hogy a parkban ostobán viselkedett, és talán eljátszotta az esélyét. Szerette volna kiengesztelni a férfit, de Iversen nem ült az asztalnál.
Körülnézett, hátha ismét Klaus hívta meg magukhoz Burtöt, de az asztalnál csak a Hessler család tagjait látta, ezúttal teljes létszámban. Aztán meglepetten fedezte fel Annt Rogers társaságában. Kettesben üldögéltek, egészen összebújva, a férfi a lány kezét csókolgatta. A szomszédos asztalnál ült Walker, három, Stefi által eddig még nem ismert férfival. Ők sem voltak bizalomgerjesztőbbek asztaltársuknál, egyikük arcán ráadásul egy feltűnő sebhely éktelenkedett.
– Szia! – A lány összerezzent a harsány üdvözlésre, Kirk állt mellette. – Amint látod, a húgom kellemesebb társaságot talált – mondta jelentőségteljes hangon a fiú.
– Vigyázz rá, veszélyesnek tűnik ez az ember – figyelmeztette Stefi.
– Nem féltem Annt, tudja, mit akar. Jól bánik a férfiakkal.
– A férfiak is jól bánnak vele? – kérdezte Stefi cinikusan.
– Ne már! Mindenki ugyanazt akarja, nem? – Kirk kacsintott, aztán szemöldökét felvonva megkérdezte:
– Odaülsz hozzám, Ann helyére?
– Netán a szobátokban is felajánlod a helyét? – kérdezett vissza Stefi dühösen.
– Most mi van? – Kirk meglepődött.– Csak barátkozni akartam, ne haragudj!
– Te ne haragudj – kérte a lány bocsánatkérő mosollyal.
– Összekaptál a barátoddal? – kérdezte a fiú.
– Késik.
– Oké, értem. Békén hagylak.
Stefi sietve bekapta a vacsoráját. Már biztos volt benne, hogy Iversen nem jön le ma este, Yorkékkal pedig nem kívánt találkozni. Susan biztos érdeklődne, mire jutottak Burttel. Neki pedig semmi kedve nem volt a jónak induló, aztán pedig kínossá váló találkozásról mesélni.
Reggel a lány már az asztalnál ült Yorkékkal, amikor Burt megjelent az étteremben.
A férfi mindössze két bögre teát gyűjtött be magának a reggeli italokkal megrakott asztalnál, és úgy indult feléjük.
– Jó reggelt – mondta rekedten, mielőtt leült.
– Helló – intett Thomas a késsel, amivel éppen a kenyerét vajazta. – Nem láttunk a vacsoránál – jegyezte meg.
– Az este nem voltam túl jól – vont vállat Burt.
– Olvastuk a hirdetőtáblán, hogy az uszoda mögötti folyosón az animátor vezetésével tréfás vetélkedőt rendeznek – mosolygott rá Susan. – Négyfős csapatokat várnak, minket érdekel.
– Engem nem – mondta Burt, és egy hajtásra kiitta az első bögre teát.
Stefi rosszalló tekintettel nézett rá, Susan pedig köntörfalazás nélkül megmondta a véleményét:
– Azért, mert rosszul aludtál, nem kell elrontani mások jókedvét.
Burt megadóan felemelte a kezét. Megitta a második teáját is, felállt, és elment.
– Gyorsan végzett – Thomas döbbenten bámult utána. – Remélem, nem szedett be valami vírust, semmi kedvem betegágyban tölteni a nászutam.
Aztán Stefire nézett:
– Nem rád haragudott meg valamiért? Amikor tegnap láttalak benneteket együtt ebédelni, úgy tűnt, jól megértitek egymást.
Stefi vállat vont:
– A vacsoránál már nem találkoztunk.
– Majd megbékél. Koncentráljunk inkább a vetélkedőre – mondta Susan, és körülnézett. Kirköt észrevéve, megfogta Stefi kezét. – Te jóban vagy azzal a sráccal, nem? Szólj neki!
Stefi reggeli alatt többször Kirk felé nézett, aki egy afroamerikai házaspárral ült egy asztalnál. Amikor sikerült elkapnia a fiú tekintetét, intett neki. Kirk először nem értette, mit akar tőle a lány, aztán gyorsan letette a csészéjét, és odasietett hozzájuk. Stefi még alig kezdett bele a mondókájába, a fiú máris bólogatott.
Körülnézett, hátha ismét Klaus hívta meg magukhoz Burtöt, de az asztalnál csak a Hessler család tagjait látta, ezúttal teljes létszámban. Aztán meglepetten fedezte fel Annt Rogers társaságában. Kettesben üldögéltek, egészen összebújva, a férfi a lány kezét csókolgatta. A szomszédos asztalnál ült Walker, három, Stefi által eddig még nem ismert férfival. Ők sem voltak bizalomgerjesztőbbek asztaltársuknál, egyikük arcán ráadásul egy feltűnő sebhely éktelenkedett.
– Szia! – A lány összerezzent a harsány üdvözlésre, Kirk állt mellette. – Amint látod, a húgom kellemesebb társaságot talált – mondta jelentőségteljes hangon a fiú.
– Vigyázz rá, veszélyesnek tűnik ez az ember – figyelmeztette Stefi.
– Nem féltem Annt, tudja, mit akar. Jól bánik a férfiakkal.
– A férfiak is jól bánnak vele? – kérdezte Stefi cinikusan.
– Ne már! Mindenki ugyanazt akarja, nem? – Kirk kacsintott, aztán szemöldökét felvonva megkérdezte:
– Odaülsz hozzám, Ann helyére?
– Netán a szobátokban is felajánlod a helyét? – kérdezett vissza Stefi dühösen.
– Most mi van? – Kirk meglepődött.– Csak barátkozni akartam, ne haragudj!
– Te ne haragudj – kérte a lány bocsánatkérő mosollyal.
– Összekaptál a barátoddal? – kérdezte a fiú.
– Késik.
– Oké, értem. Békén hagylak.
Stefi sietve bekapta a vacsoráját. Már biztos volt benne, hogy Iversen nem jön le ma este, Yorkékkal pedig nem kívánt találkozni. Susan biztos érdeklődne, mire jutottak Burttel. Neki pedig semmi kedve nem volt a jónak induló, aztán pedig kínossá váló találkozásról mesélni.
Reggel a lány már az asztalnál ült Yorkékkal, amikor Burt megjelent az étteremben.
A férfi mindössze két bögre teát gyűjtött be magának a reggeli italokkal megrakott asztalnál, és úgy indult feléjük.
– Jó reggelt – mondta rekedten, mielőtt leült.
– Helló – intett Thomas a késsel, amivel éppen a kenyerét vajazta. – Nem láttunk a vacsoránál – jegyezte meg.
– Az este nem voltam túl jól – vont vállat Burt.
– Olvastuk a hirdetőtáblán, hogy az uszoda mögötti folyosón az animátor vezetésével tréfás vetélkedőt rendeznek – mosolygott rá Susan. – Négyfős csapatokat várnak, minket érdekel.
– Engem nem – mondta Burt, és egy hajtásra kiitta az első bögre teát.
Stefi rosszalló tekintettel nézett rá, Susan pedig köntörfalazás nélkül megmondta a véleményét:
– Azért, mert rosszul aludtál, nem kell elrontani mások jókedvét.
Burt megadóan felemelte a kezét. Megitta a második teáját is, felállt, és elment.
– Gyorsan végzett – Thomas döbbenten bámult utána. – Remélem, nem szedett be valami vírust, semmi kedvem betegágyban tölteni a nászutam.
Aztán Stefire nézett:
– Nem rád haragudott meg valamiért? Amikor tegnap láttalak benneteket együtt ebédelni, úgy tűnt, jól megértitek egymást.
Stefi vállat vont:
– A vacsoránál már nem találkoztunk.
– Majd megbékél. Koncentráljunk inkább a vetélkedőre – mondta Susan, és körülnézett. Kirköt észrevéve, megfogta Stefi kezét. – Te jóban vagy azzal a sráccal, nem? Szólj neki!
Stefi reggeli alatt többször Kirk felé nézett, aki egy afroamerikai házaspárral ült egy asztalnál. Amikor sikerült elkapnia a fiú tekintetét, intett neki. Kirk először nem értette, mit akar tőle a lány, aztán gyorsan letette a csészéjét, és odasietett hozzájuk. Stefi még alig kezdett bele a mondókájába, a fiú máris bólogatott.
A harmadik helyet szerezték meg a vetélkedőn, és nyertek két tábla csokit, amit Thomas legnagyobb bánatára nem ők ettek meg. Kirk ugyanis rávette őket, hogy ajándékozzák oda nyereményüket a negyedik helyezett csapatnak: két tündérre emlékeztető, aranyfürtös négy év körüli ikerlánynak és a szüleiknek.
A vetélkedő a tervezettnél jóval tovább tartott, így Hays igazgató úr, aki maga is az egyik csapat tagja volt, bejelentette, hogy meghosszabbítják az ebédidőt.
Amikor Stefiék kis csapata az étterembe ért, a pincér épp az asztalukról vitt el egy használt terítéket. Ebből arra következtettek, hogy Burt már befejezte az ebédet. Thomas azonnal meghívta Kirköt, hogy ebédeljen velük, mikor a fiú közölte, hogy a húga ismét új ismerősével együtt eszik.
Ebéd után csak rövid időre mentek vissza a szobáikba, aztán hamarosan újra találkoztak. Ezúttal Kirk beszélte rá Thomast, hogy nevezzenek be a délutáni úszóversenyre. Thomas győzelme után Kirk sértődötten elrohant, Yorkék pedig összebújva eliszkoltak a szobájukba, szinte észre sem vették Stefit. A lány hirtelen egyedül maradva azt sem tudta, mihez kezdjen. Sétára indult a hotelben. Az étteremhez érve bekukkantott a nyitott ajtón, aztán felajánlotta segítségét a pincérlánynak, aki az eddig megszokottól eltérően most a vacsorához is svédasztalt készített elő. Linda először elhárította az ajánlatot, de mivel még rengeteg dolga volt, végül mégis elfogadta.
A talpraesett, csupamosoly olasz lány csak egy kicsit volt idősebb Stefinél, és hamar összebarátkoztak. Amikor végeztek, Linda megemlítette Stefinek, hogy az edzőteremben szkanderverseny van. A lány azonnal odaszaladt, hátha ott találja Burtöt, de csalódnia kellett.
A vetélkedő a tervezettnél jóval tovább tartott, így Hays igazgató úr, aki maga is az egyik csapat tagja volt, bejelentette, hogy meghosszabbítják az ebédidőt.
Amikor Stefiék kis csapata az étterembe ért, a pincér épp az asztalukról vitt el egy használt terítéket. Ebből arra következtettek, hogy Burt már befejezte az ebédet. Thomas azonnal meghívta Kirköt, hogy ebédeljen velük, mikor a fiú közölte, hogy a húga ismét új ismerősével együtt eszik.
Ebéd után csak rövid időre mentek vissza a szobáikba, aztán hamarosan újra találkoztak. Ezúttal Kirk beszélte rá Thomast, hogy nevezzenek be a délutáni úszóversenyre. Thomas győzelme után Kirk sértődötten elrohant, Yorkék pedig összebújva eliszkoltak a szobájukba, szinte észre sem vették Stefit. A lány hirtelen egyedül maradva azt sem tudta, mihez kezdjen. Sétára indult a hotelben. Az étteremhez érve bekukkantott a nyitott ajtón, aztán felajánlotta segítségét a pincérlánynak, aki az eddig megszokottól eltérően most a vacsorához is svédasztalt készített elő. Linda először elhárította az ajánlatot, de mivel még rengeteg dolga volt, végül mégis elfogadta.
A talpraesett, csupamosoly olasz lány csak egy kicsit volt idősebb Stefinél, és hamar összebarátkoztak. Amikor végeztek, Linda megemlítette Stefinek, hogy az edzőteremben szkanderverseny van. A lány azonnal odaszaladt, hátha ott találja Burtöt, de csalódnia kellett.
James egy kényelmes kanapén üldögélve várta, hogy az utazási iroda alkalmazottja megérkezzen a kitöltött papírokkal. Abban reménykedett, hogy Burthöz hasonlóan hamarosan ő is egy hotelben lógázhatja majd a lábát.
Lefoglalta a szállodai szobát és megrendelte a repülőjegyeket. Holnap végre elrepülhetnek Cate-tel Szicíliába. A tervezettnél egy kicsit rövidebb lesz ugyan az út, mert nehezen találták meg a legkedvezőbb ajánlatot a sok utazási iroda kínálata között, és a szabadsága egy hét múlva véget ér, de nem számított. Csak ott legyenek végre.
Amint ezt végiggondolta, megszólalt a személyi hívója. Lekattintotta az övéről a kis készüléket, megnézte a hívószámot, és fojtott hangon káromkodott, Red Lake-ből keresték.
A visszatérő ügyintéző láttán felpattant, elnézést kért, amiért egy családi ügy miatt sürgősen el kell rohannia. Megígérte, még zárás előtt visszajön, hogy mindent aláírjon, és rendezze a számlát.
A kocsija felé tartva azon tanakodott magában, hogy adagolja be Cate-nek, hogy megint meghiúsul az utazásuk.
Amikor a támaszpontra ért, már jó néhány társa üldögélt a társalgóban. Alexander rövid haja olajtól csillogott, hosszú lábait kinyújtotta, szinte feküdt a fotelben. Michael újságot olvasott, csak felpillantott, amikor James belépett. Dom előadást tartott a feszülten figyelő Billynek. A gyerek ijesztően fiatal volt, mosolygós kedves arca, tejföl szőke haja idegenül hatott ebben a társaságban. Alig tűnt idősebbnek Harrynél.
Jamesnek az ilyen fiatalok láttán, mindig eszébe jutott, egyáltalán nem bánja, hogy a fia nem követte a példáját. Azzal is tisztában volt, bármilyen erősnek tűnik is Cate, beleőrülne az aggodalomba, ha fia is katona lenne.
Még egy férfi üldögélt a teremben. A csendes David vékony, szinte törékeny testalkata megtévesztő volt, több küzdősportban is egymás után nyerte a versenyeket.
James még alig foglalt helyet az egyik fotelben, amikor Williams ezredes belépett. A többiekkel együtt újra felpattant, a kötelező tisztelgés után az ezredes intett, hogy leülhetnek.
– Gondolom, azt hitték, tovább tart a szabadságuk. Sajnos a gyilkosság Cooper Islanden a legrosszabbkor jött. Mivel a fegyverek innen, Red Lake-ből származnak, a Minisztériumból különengedélyt kaptunk adatgyűjtésre. Amint a felderítés jelentése megérkezik, bármikor indulhatnak.
Dominic szólásra jelentkezett.
– Mondja, hadnagy!
– Mi lesz a konkrét feladat, uram? – kérdezte Dominic felállva.
– Úgy tűnik, egy Hayworth nevű nagyvállalkozó kezében futnak össze a szálak. Be kell jutniuk a házába, és amint lehetséges, mindent kideríteni a fegyverekre vonatkozóan.
A hadnagy körülnézett a teremben, még nem ült le, újra megszólalt.
– Uram, lehetne még egy kérdésem?
Williams bólintott.
– Ez nem a teljes szakasz, uram.
– Jackson tábornok úgy gondolja, ehhez a feladathoz nincs szükség több emberre.
Dominic leült. Williams Jamesre nézett, a főtörzsőrmester felpattant.
– Igen, uram!
– Elkísérne egy darabon?
– Természetesen, uram.
James az ajtóhoz ment, kinyitotta az ezredes előtt, majd amikor Williams a folyosóra lépett, követte.
– Amiről beszélünk, egyelőre nem hivatalos. Szeretném, ha köztünk maradna – az ezredes komoly arccal nézett a főtörzsőrmesterre.
– Rendben, uram – hajtott fejet James.
– Mit gondol, Burt munkára fogható?
James meglepetten nézett a felettesére, Williams így folytatta:
– A Minisztériumból egy civil megfigyelő jelenlétét javasolták. Attól tartanak, esetleg lennének itt olyanok, akik elkennék az ügyet. A tábornok szerint Iversen megfelelő lenne a feladatra. Azt mondja, a miniszter előtt is ragaszkodik hozzá, hogy ő menjen magukkal.
– Nem tartják elfogultnak Burtöt, uram?
Williams nevetett:
– Maga szerint melyik irányba lenne elfogult, miután az ügyében a Minisztérium fokozott felügyelete mellett hozott elmarasztaló ítéletet a katonai bíróság?
James a fejét vakarta.
– Uram, megengedi, hogy ne nyilvánítsak véleményt?
– Megköszönném, James – Williams mosolygott. – Egyébként mi a véleménye, elvállalná?
– Alig várja, hogy dolgozhasson, uram.
– Ha beszélni szeretnék Burttel, otthon találom?
– Jelenleg Silent Beachen, egy hotelben tartózkodik, uram.
– Mielőtt hazaindul, kérem, adja meg Iversen elérhetőségeit az altisztnek.
– Igen, uram!
– Köszönöm, James, elmehet.
Silent Beachen a Forever Forrest legújabb létesítményében kevesebb résztvevővel ugyan, de vacsora után is folytatódtak a tréfás vetélkedők, ezúttal az étterem konyha előtti részén.
Kellemes zene szólt a hangszórókból, melynek ütemére összebújva táncolt néhány pár a tengerparti ablakoknál, többek között Thomas és Susan is.
Így Stefi egyedül üldögélt az asztalnál. Gondolatai Burt körül jártak, aggódott a férfiért. Elhatározta, hogy megkeresi. Elnézést kért Kirktől, amikor a fiú mellé lépett, hogy táncolni hívja, és sietve elhagyta az éttermet.
A félhomályos előtérbe érkezve észrevett egy tréningruhába öltözött férfit, aki épp akkor lépett ki a hallból az uszodába vezető folyosóra. Magas, szikár alakjából ítélve akár Burt is lehetett. A lány várt néhány pillanatot azon tanakodva, biztosan jól látta-e. Aztán úgy döntött, a legegyszerűbb, ha utána megy és megnézi.
Kilenc óra után az uszodában már csak a tartalékvilágítás üzemelt. Stefi körülnézett. A férfi a medence szélén üldögélt. A lány elindult felé, magas sarkú szandálja számára is túl hangosan kopogott a csempén. Amikor mellé ért, kezét a férfi vállára tette.
– Burt!
A hangra Iversen felnézett. Stefi nem tudta eldönteni, hogy dühös-e vagy rosszul van, de tekintete megdöbbentette a lányt. A felőle áradó cigarettaszag is új volt, eddig ugyanis semmi jel nem utalt arra, hogy a férfi dohányozna.
– Ne haragudjon – motyogta zavartan Stefi. – Aggódtam magáért.
– Köszönöm, jól vagyok – mondta Iversen nem túl meggyőzően, felállt, és otthagyta a lányt.
Stefi most már végképp nem tudta eldönteni, hogy sajnálja-e vagy haragudjon rá. Az étterembe mindenesetre már nem volt kedve visszamenni. Felment a szobájába, és televíziót nézett.
Lefoglalta a szállodai szobát és megrendelte a repülőjegyeket. Holnap végre elrepülhetnek Cate-tel Szicíliába. A tervezettnél egy kicsit rövidebb lesz ugyan az út, mert nehezen találták meg a legkedvezőbb ajánlatot a sok utazási iroda kínálata között, és a szabadsága egy hét múlva véget ér, de nem számított. Csak ott legyenek végre.
Amint ezt végiggondolta, megszólalt a személyi hívója. Lekattintotta az övéről a kis készüléket, megnézte a hívószámot, és fojtott hangon káromkodott, Red Lake-ből keresték.
A visszatérő ügyintéző láttán felpattant, elnézést kért, amiért egy családi ügy miatt sürgősen el kell rohannia. Megígérte, még zárás előtt visszajön, hogy mindent aláírjon, és rendezze a számlát.
A kocsija felé tartva azon tanakodott magában, hogy adagolja be Cate-nek, hogy megint meghiúsul az utazásuk.
Amikor a támaszpontra ért, már jó néhány társa üldögélt a társalgóban. Alexander rövid haja olajtól csillogott, hosszú lábait kinyújtotta, szinte feküdt a fotelben. Michael újságot olvasott, csak felpillantott, amikor James belépett. Dom előadást tartott a feszülten figyelő Billynek. A gyerek ijesztően fiatal volt, mosolygós kedves arca, tejföl szőke haja idegenül hatott ebben a társaságban. Alig tűnt idősebbnek Harrynél.
Jamesnek az ilyen fiatalok láttán, mindig eszébe jutott, egyáltalán nem bánja, hogy a fia nem követte a példáját. Azzal is tisztában volt, bármilyen erősnek tűnik is Cate, beleőrülne az aggodalomba, ha fia is katona lenne.
Még egy férfi üldögélt a teremben. A csendes David vékony, szinte törékeny testalkata megtévesztő volt, több küzdősportban is egymás után nyerte a versenyeket.
James még alig foglalt helyet az egyik fotelben, amikor Williams ezredes belépett. A többiekkel együtt újra felpattant, a kötelező tisztelgés után az ezredes intett, hogy leülhetnek.
– Gondolom, azt hitték, tovább tart a szabadságuk. Sajnos a gyilkosság Cooper Islanden a legrosszabbkor jött. Mivel a fegyverek innen, Red Lake-ből származnak, a Minisztériumból különengedélyt kaptunk adatgyűjtésre. Amint a felderítés jelentése megérkezik, bármikor indulhatnak.
Dominic szólásra jelentkezett.
– Mondja, hadnagy!
– Mi lesz a konkrét feladat, uram? – kérdezte Dominic felállva.
– Úgy tűnik, egy Hayworth nevű nagyvállalkozó kezében futnak össze a szálak. Be kell jutniuk a házába, és amint lehetséges, mindent kideríteni a fegyverekre vonatkozóan.
A hadnagy körülnézett a teremben, még nem ült le, újra megszólalt.
– Uram, lehetne még egy kérdésem?
Williams bólintott.
– Ez nem a teljes szakasz, uram.
– Jackson tábornok úgy gondolja, ehhez a feladathoz nincs szükség több emberre.
Dominic leült. Williams Jamesre nézett, a főtörzsőrmester felpattant.
– Igen, uram!
– Elkísérne egy darabon?
– Természetesen, uram.
James az ajtóhoz ment, kinyitotta az ezredes előtt, majd amikor Williams a folyosóra lépett, követte.
– Amiről beszélünk, egyelőre nem hivatalos. Szeretném, ha köztünk maradna – az ezredes komoly arccal nézett a főtörzsőrmesterre.
– Rendben, uram – hajtott fejet James.
– Mit gondol, Burt munkára fogható?
James meglepetten nézett a felettesére, Williams így folytatta:
– A Minisztériumból egy civil megfigyelő jelenlétét javasolták. Attól tartanak, esetleg lennének itt olyanok, akik elkennék az ügyet. A tábornok szerint Iversen megfelelő lenne a feladatra. Azt mondja, a miniszter előtt is ragaszkodik hozzá, hogy ő menjen magukkal.
– Nem tartják elfogultnak Burtöt, uram?
Williams nevetett:
– Maga szerint melyik irányba lenne elfogult, miután az ügyében a Minisztérium fokozott felügyelete mellett hozott elmarasztaló ítéletet a katonai bíróság?
James a fejét vakarta.
– Uram, megengedi, hogy ne nyilvánítsak véleményt?
– Megköszönném, James – Williams mosolygott. – Egyébként mi a véleménye, elvállalná?
– Alig várja, hogy dolgozhasson, uram.
– Ha beszélni szeretnék Burttel, otthon találom?
– Jelenleg Silent Beachen, egy hotelben tartózkodik, uram.
– Mielőtt hazaindul, kérem, adja meg Iversen elérhetőségeit az altisztnek.
– Igen, uram!
– Köszönöm, James, elmehet.
Silent Beachen a Forever Forrest legújabb létesítményében kevesebb résztvevővel ugyan, de vacsora után is folytatódtak a tréfás vetélkedők, ezúttal az étterem konyha előtti részén.
Kellemes zene szólt a hangszórókból, melynek ütemére összebújva táncolt néhány pár a tengerparti ablakoknál, többek között Thomas és Susan is.
Így Stefi egyedül üldögélt az asztalnál. Gondolatai Burt körül jártak, aggódott a férfiért. Elhatározta, hogy megkeresi. Elnézést kért Kirktől, amikor a fiú mellé lépett, hogy táncolni hívja, és sietve elhagyta az éttermet.
A félhomályos előtérbe érkezve észrevett egy tréningruhába öltözött férfit, aki épp akkor lépett ki a hallból az uszodába vezető folyosóra. Magas, szikár alakjából ítélve akár Burt is lehetett. A lány várt néhány pillanatot azon tanakodva, biztosan jól látta-e. Aztán úgy döntött, a legegyszerűbb, ha utána megy és megnézi.
Kilenc óra után az uszodában már csak a tartalékvilágítás üzemelt. Stefi körülnézett. A férfi a medence szélén üldögélt. A lány elindult felé, magas sarkú szandálja számára is túl hangosan kopogott a csempén. Amikor mellé ért, kezét a férfi vállára tette.
– Burt!
A hangra Iversen felnézett. Stefi nem tudta eldönteni, hogy dühös-e vagy rosszul van, de tekintete megdöbbentette a lányt. A felőle áradó cigarettaszag is új volt, eddig ugyanis semmi jel nem utalt arra, hogy a férfi dohányozna.
– Ne haragudjon – motyogta zavartan Stefi. – Aggódtam magáért.
– Köszönöm, jól vagyok – mondta Iversen nem túl meggyőzően, felállt, és otthagyta a lányt.
Stefi most már végképp nem tudta eldönteni, hogy sajnálja-e vagy haragudjon rá. Az étterembe mindenesetre már nem volt kedve visszamenni. Felment a szobájába, és televíziót nézett.
Hatodik fejezet: 2023. február 5.
 |
| Túszok |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése