Csillagjáró 12. fejezet – Nehéz döntés 1.

Kép: Pixabay

Mindazt, ami ezután történt, néhány nappal korábban, Stefi, az álmai beteljesülésének fogta volna fel. A magyar vendégek még úgyis lenyűgözték vendéglátóikat ügyességükkel, hogy kölcsönlovakat használtak. Az állatokat végül is Zoltán indián barátai készítették fel, az ő tanácsainak megfelelően, így a dicsőség tulajdonképpen közös volt. A lovas és gyalogosíjászat után Peti és Tomi baranta bemutatót tartott. Tomi, aki jól beszélt angolul, mesélt egy kicsit erről az ősi harcművészetről és a magyar történelemről. A rezervátum lakói tánccal, zenével, étellel és itallal mondtak köszönetet.  

Stefi Jane mellett üldögélve kifejezéstelen arccal nézte a népviseletbe öltözött, indián és magyar férfiakat, de gondolatban máshol járt. Csak akkor sikerült egy kicsit ellazulnia, amikor megszólaltak a pánsípok vagy a dobok. A zene röpke pillanatokra elrepítette agyából a gondokat.

Vic időnként feltűnt itt-ott, de Burtnek nyoma sem volt. Stefi nem mert érdeklődni utána, sem Jane-től, sem a rendőrfőnöktől.

Késő este volt, amikor a férfi végre előkerült, Stefi ébren várta, az ágy szélén üldögélve.

– Nem szeretnék hazamenni. Eszemben sem volt! Ez az alak tiszta hülye.

– Semmi baj – legyintett Burt kimerülten. – De mégis jobb lenne, ha hazamennél egy kis időre gondolkodni.

Stefi döbbenten nézett rá, Burt teljesen nyugodtnak tűnt.

– Minden rendben van, csak nem akarom, hogy rossz döntést hoz. Az elmúlt évben állandóan együtt voltunk, talán jobb lenne neked egy kicsit egyedül, távol tőlem.

– Az esküvő!

– Épp az esküvő miatt, Stefi. Menj haza egy kicsit a szüleidhez.

A lány a férfi sötét szemét nézte, mely mindig elárulta az érzelmeit, ám most valahogy üresnek, fénytelennek tűnt. 

– Nem értelek – mondta remegő hangon.

– Jobb lesz így, Steph. Sok mindenen mentünk keresztül, aztán meg belevetettünk magunkat ebbe a kapcsolatba.

Burt letérdelt Stefi elé, a kezét nyújtotta felé. Amikor a lány felállt, átölelte a derekát.

– Nagyon szeretlek, de most menj vissza Pearl Creekbe, rendezd el az utazást. Aztán hívj fel, mikor repülsz, hogy kivihesselek a reptérre!

– Miért csinálod ezt?

– Mert fontos döntést kell meghoznod, jobb lesz, ha mindent végiggondolsz, egyedül.

– És mi lesz veled?

– Mi lenne? Egy hét múlva visszamegyek Christownba, és belevetem magam a munkába. Őszig ráérsz kitalálni, hogy otthon maradsz-e vagy visszajössz, hiszen csak akkor kezdődik az iskola – válaszolt Burt nyugodtan.

– És ha nem jövök vissza? – kérdezte a lány elcsukló hangon.

– Most mondjam azt, hogy akkor összetöröd a szívem? – nevetett cinikusan Burt. Aztán megrázta a fejét. – Nem mondom. Azért küldelek el, hogy rájöhess, mi a legjobb neked. Ez csak úgy működhet, ha nem vagyunk együtt.

– Felhívsz majd?

Burt vállat vont.

– Még telefonon sem akarsz beszélni velem? Haragszol rám? Féltékeny vagy arra a hülyére? – Stefi kiszabadította magát a férfi karjából, és hátralépett. Burt felállt.

– Peti odajött hozzám délután, és bocsánatot kért. Azt mondta, nem tudta, hogy katona voltál – magyarázta a lány. – Én meg visszakérdeztem, hogyha egy matematika tanár lennél, akkor elvehetné a barátnődet. És tudod, mit mondott, hogy én nem járnék egy tanárral. Érted?

– Steph! Itt nem erről van szó. Én nem megyek el innen. Ha a feleségem leszel, itt fogsz élni, távol a szüleidtől és a hozzájuk hasonló emberektől.

– Most is itt élek.

– És itt is akarsz maradni?

– Veled akarok lenni! Mindegy hol, csak veled.

– Na, most már végre kezded megérteni – Burt elmosolyodott. – Amikor megjöttek ezek a fiúk, egyszerűen itt hagytál, mert felébredt a honvágyad. Ezért akarom, hogy hazamenj. Hogy tud, úgy hiányzom-e neked, mint a hazád.

Stefi a fejét ingatta.

– Megérdemelnéd, hogy ne jöjjek vissza, ha ennyire nem bízol bennem.

– Akkor ne gyere vissza. Menj el, gondolj át mindent, és ne gyere vissza – bólogatott Burt, aztán az ajtó felé indult.

– Most hova mész? – kérdezte a lány rémülten.

 – Vicnél alszom. Hajnalban felmegyünk a hegyekbe, orvvadászok járnak a közelben. Estére itthon leszünk, főzök neked egy finom vacsorát, mint Christownban. Aztán elmész a magyar barátaiddal, és egy hét múlva találkozunk a repülőtéren. Figyelni fogom, ahogy felszáll veled a gép, hogy elvigyen New Yorkba, hogy aztán hazamehess.

Stefi már Burt előtt állt, és könyörögve nézett fel rá. A férfi a karjába zárta.

– Nem mehetsz el így – sírt Stefi, és Burt kemény mellkasához szorította az arcát.

– Rafinált kis macska vagy, tudod – mondta Burt és hátralépett.

A lány zavartan újra felnézett, letörölte a könnyeit.

– Igaza van Laurának! Te egy érzéketlen barom vagy! – kiáltotta dühösen.

Burt bólintott, kinyitotta az ajtót, és kilépett a langyos éjszakába.

Vic és Burt a terepjáróval járták a környéket, időnként kiszálltak, és nagyobb kört tettek a csak gyalogosan járható ösvényeken. Nyomok után kutattak, elhullott állatokat, csapdákat kerestek. Kora délután egy kis tábortűznél megebédeltek, közben Burt katonaéveiről és helyi bűnügyekről beszélgettek. Aztán továbbindultak.

A terepjáróban csak a rádió szólt. Vic kapcsolta be félórányi autókázás után, mivel Burt egyetlen megjegyzés nélkül hallgatta végig egymásba érő monológjait, a legkülönbözőbb témákban.

A rendőrfőnök tudta, hogy Stefire gondol. Bár unokatestvére semmit nem mondott neki, rájött, hogy a kopasz magyar fiú csúnyán megkeverte a dolgokat.

 Burt vette észre először az úton fekvő élénk ruhás alakot, és mellette a biciklit. Megszólalni azonban már nem volt ideje, mert Vic cifrát káromkodott.

– Ezek a lökött kölykök! Minden terepet kipróbálnak. És sosem maradnak együtt. Figyeld meg, egy pár mérfölddel arrébb megint találunk majd valakit. Ha nem esett el, akkor defektet kapott.

Vic az út közepén állt meg a kocsival, aztán kiszállt.  Burtnek rossz érzése támadt, de aztán észrevette, hogy Vic kinyitja a pisztolytáskáját, és a fegyver felett tartja a kezét. Ezek szerint ő sem volt maradéktalanul nyugodt. 

Vic lassan lépkedett, és időnként a fák közé pillantott. Amikor odaért a földön fekvő alakhoz, leguggolt mellé. Tizenéves srác volt, arca kékes szürke és csupa föld.  Rosszat sejtve kitapogatta az ütőerét. A fiú halott volt.

A hüvelykujját a nyaka előtt elhúzva jelezte a kocsiban ülő Burtnek, hogy mi a helyzet. Aztán felegyenesedett.

A következő pillanatban két színes ruhás alak ugrott a nyakába.  Egy harmadik figura üvöltve rohant ki a fák közül. Mire Burt a kocsitól odaért, az egyik, egy fekete tüskehajú fickó megszerezte Vic pisztolyát, és a főnökre szegezte.

– Menj vissza a kocsihoz! – ordított közben Burtre.

– Kivisztek minket ebből az átkozott erdőből! – ugrált mellette türelmetlenül egyik társa, akinek ferdére nyírt, csapzott frufruja féloldalt a szemébe lógott. Egyfolytában rángatta a fejét, hogy a rakoncátlan tincseket ellendítse a szeme elől.

– Mi történt a haverotokkal? – kérdezte Vic nyugodtan. A kölykök teljesen bepánikoltak, és szinte biztos volt, hogy drogot is fogyasztottak. Elég reménytelennek látszott, hogy szép szóval észhez lehetne őket téríteni, de a rendőrfőnök nem ismert lehetetlent.

– Idehívjuk a megyeieket. Ha baleset volt, semmi bajotok nem lesz – próbálkozott tovább.

– Hallgass! – torkollta le a fegyvert tartó srác, lehetett vagy tizenhat éves. – Kivisztek innen minket, és minden rendben lesz.

Vic Burtre pillantott.

– Őt engedjétek el! Nem idevalósi, majd én segítek nektek.

– Van mobilod? – a harmadik srác, szintén tüskésre nyírt, de szőke hajú, Burthöz sietett, és felé nyújtotta a kezét.

A férfi a farzsebébe nyúlt és átadta a kölyöknek a telefont. A mobil nagy ívben berepült a fák közé.

– Emeld fel a kezed! – parancsolta a srác Burtnek. – Megmotozlak.

Az első pillanatban úgy tűnt, a férfi hagyja magát, ám hirtelen hátulról átölelte a fiú nyakát, és az alkarjával szorította. Átható tekintettel figyelte a pisztolyt fogó kölyköt, és így szólt:

– Tedd le a fegyvert, vagy kitöröm a nyakát.

– Hagyd! – kiáltotta Vic tiltakozva. – Engedd el! Ezek csak gyerekek.

A fekete hajú srác kezében megremegett a pisztoly. Aztán elszántan feljebb emelte, egy magasságba Vic szívével. 

Burt a fejét ingatva, dühtől szikrázó szemmel lökte el magától a fiút, aki a torkát szorongatva rohant vissza a társaihoz.

– Menj a kocsi mögé! – a fekete hajú az állát megemelve mordult Burtre, aki most szó nélkül engedelmeskedett, és ökölbe szorított kézzel megállt az út szélén.

A szőke srác beugrott a volánhoz, a hosszú frufrus a csuklójánál fogva elhúzta halott társát az útról, aztán ő is beült.

A fegyveres kölyök meglökte Vicet, hogy szálljon be. A rendőrfőnök tanácstalan arccal nézett vissza Burtre, a hátsó szélvédőn keresztül.  A terepjáró meglódult előre, aztán a kölyök hirtelen lefékezett. Vic előrefordult. Ám ekkorra a srác már hátramenetbe kapcsolt, és iszonyatos sebességgel megindult hátrafelé.

Mindez másodpercek alatt zajlott le, és Vic újra hátranézve már csak azt látta, hogy Burt ottmaradt kiterülve az úton. Amíg a fák el nem takarták előle, reménykedve figyelte, hátha megmozdul, de várakozása hiábavalónak bizonyult.

– Mivel még nem tért magához, valószínű, hogy súlyos sérülései vannak – mondta halkan. – Ha nem kerül gyorsan kórházba, meghal, Fiúk, ez már nem játék, nem kocsilopás, ez emberrablás és gyilkosság.

– Csak a halott indián a jó indián – a hosszú frufrus srác idétlenül röhögött. Két cimborája hamarosan csatlakozott hozzá.

Vic döbbenten hallgatott.

A feketehajú srác, a nevetést abbahagyva meglökte a vállát a pisztollyal.

– Ha kivezetsz minket innen, tüzes vizet kapsz, rézbőrű kutya.

A srácok bekapcsolták a rádiót és úgy tűnt, nagyon élvezik a dolgot.

Vic némán emésztette magát. Már tudta, hogy Burt nem veszítette el a fejét, amikor elkapta a srácot, hanem megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy mind az öten túlélhessék a dolgot. Ő volt az, aki elszalasztotta a lehetőséget, és ez talán Burt életébe kerül. 

Hirtelen megreccsent a rádió, és meghallotta a központos hangját:

– Hello, Vic! Stefi beszélni akar Burttel.

A srácok lemerevedtek, a frufrus elzárta a zenét. A szőke intett Vicnek:

– Mondj valami olyat, hogy jó pár napig ne keressenek benneteket! – nyomta a  kezébe a mikrofont.

– Sajnos rossz az időzítés, előrement. Megmondanád Cliffnek is, hogy az őrmester elindult Silver Lake-hez, ahol találkoztunk az orvvadászokkal, hamarosan megyek én is. A felső erdei úton hagyom a kocsit.

 A srác kikapta a kezéből rádiót.

– Ez most mi volt?

– Nézd meg a térképet! Ott van a kesztyűtartóban – mordult rá Vic. – Ha megtalálod Silver Lake-et, rájössz, hogy pontosan azt tettem, amit kértél. Silver Lake egy helyes kis tó fenn a hegyekben.