| Kép: Pixabay |
Stefit késő éjjel a telefoncsörgés ébresztette. Burt álmosan morgott mellette. Az előszobából léptek hallatszottak, majd kopogtatás után István lépett a szobába.
– Burtöt keresik – mondta aggódva. – A hangokból ítélve valami szórakozóhelyről. A fickó azt mondta, Salnek hívják.
Burt felkelt, egy szál fekete boxeralsóban indult Stefi apja után, az előszobába. A lány egy pólóval a kezében szaladt utánuk. Vic is megjelent Stefi szobájának ajtajában, álmosan pislogva várta, mi történik.
Burt átvette a kagylót Stefi édesanyjától, és kurtán bemutatkozott. A beszélgetés alatt egyre idegesebb lett. Amikor letette a kagylót, Stefi felé fordult.
– Vivien dobos barátját részegen szedték össze valami kocsmában. Sal visszavitte a hotelbe, és csak ott derült ki, hogy Viv is vele volt. A srácnak úgy rémlett, talán a mosdóba mehetett. Mire visszaértek, Viv eltűnt.
Stefi lefordította Burt szavait Istvánnak.
– Mondd meg neki, hogy öltözzön azonnal! Felviszem Pestre.
Stefi az édesapja nyakába ugrott.
– Én is megyek! Hiszen beszélni sem tudtok rendesen egymással.
Mindkét férfi határozottan rázta a fejét. Stefi zavart tekintetét látva összemosolyogtak.
Éva Burt kezébe nyomta a mobiltelefonját.
– Ezt vidd magaddal, ha esetleg külön kell válnotok Istvánnal, így téged is elérhetünk.
– Én viszont csatlakoznék, ha lehet – dörmögte Vic. – Amiért jöttem, nélkülem is megoldódott, és már nagyon jó lenne otthon lenni a rezervátumban.
– Csomagolj! – mosolygott Burt az unokatestvérére, aztán Stefivel a nyomában, visszaindult a szobába.
Burt az ágyra halmozott ruháit pakolta a sporttáskába. Stefi megállt mögötte, hátulról átölelte a derekát.
– Tényleg nem mehetek veled?
A férfi megfordult, két karjába zárta a lányt.
– Sajnálom, kicsim. Jack azzal a feltétellel engedett el, hogy átveszem Sal helyét a Wild Horses mellett a turné végéig.
– Micsoda?
– Én irányítom a banda testőreit szeptemberig, itt Európában.
– Nem jössz vissza apával? – Stefi könnyes szemmel nézte Burt arcát. A férfi megsimogatta a haját, aztán a tarkójára csúsztatta a kezét. Magához húzta. Fölé hajolt. Ajkát finoman az ajkához érintette, úgy suttogta:
– Szeretlek. Ezt soha ne felejtsd el! Most sokáig nem találkozunk, de amikor tudlak, hívlak. Mielőtt a Wild Horses visszatér Amerikába, megbeszéljük, hogyan utazol haza. Ne sírj! – A hüvelykujjával letörölte Stefi kibuggyanó könnyeit.
A lány megfogta a kezét, és az arcához szorította.
– Hadd, menjek veletek, kérlek – könyörgött.
– Hidd el, jobb lesz így, mintha egyedül kellene apukáddal visszajönnöd…
– De akkor még egy kicsit veled lehetnék!
– Steph! Indulnunk kellene, Viv miatt – figyelmeztette Burt, és folytatta a pakolást.
Stefi leült mellé az ágyra, letörölte a könnyeit.
– Ne haragudj! Önző vagyok. Azt hittem, együtt megyünk vissza.
– Tudom, hogy korábban kellett volna szólnom a munkáról, de attól féltem, akkor állandóan azon töröd majd a fejecskédet, mikor kell elmennem. – Burt behúzta a táska zipzárját, és letérdelt a lány elé.
Stefi átölelte a nyakát, kétségbeesetten szorította. Néhány pillanat múlva a férfi kiszabadította magát, hogy megcsókolja. Aztán ölbe kapta, lefektette az ágyra, gondosan betakargatta.
– Most aludj! Még éjszaka van, és neked pihenned kell. Csukd be a szemed! Ne less!
Stefi engedelmeskedett. Hallotta, hogy Burt felemeli a táskát, és kifelé menet lekapcsolja a mennyezeti lámpát. Nem bírta tovább, kinyitotta a szemét.
Az előszoba is sötét volt. Csak a konyhából kiszűrődő halvány fény világította meg az ajtón kilépő férfit. Úgy tűnt el Stefi elől, mint egy árnyék. A lány érezte, hogy újra sírni fog, ezért a fejére húzta a takarót, nehogy Burt vagy a szülei meghallják.
Már kivilágosodott, mire a hotelbe értek, ahol szobákat foglaltak a Wild Horses tagjai részére.
Azonnal recepcióhoz mentek. Burt bemutatkozott. A fiatal recepciós hölgy mosolyogva közölte, hogy már várják, és már mondta is a szobaszámot, közben a telefonért nyúlt.
– Megkérdezem, van-e szabad szoba – fordult Vic Burthöz. – Ha meg tudok velük egyezni, itt maradok. Holnap meg elrendezem a repüljegyet.
Burt bólintott, aztán kérdően Istvánra pillantott.
– Megvárom, sikerül-e Vicnek szobát szerezni, ha nem, segítek neki szállást keresni – mosolygott Stefi apja.
Burt egy gyors biccentés után egyedül indult a lift felé.
Sal a nyitott ajtóban várta, és azonnal mentegetőzni kezdett. Burt egy intéssel elhallgattatta. Az tükrös falú előszobán át belépett a fényűzően berendezett, nem éppen rockerek részére fenntartott szobába, de ott nem volt senki.
– Fürdik – magyarázta Sal.
– És ki keresi Vivet?
– Csillapodj le! Ha beszéltél a Geevel, mindent elmondok.
Burt két karját a mellkasa előtt összefonva, a fürdővel szemben, a falnak támaszkodott. A fiatal dobos dudorászva, gőzfelhő kíséretében lépett az előszobába. Amint észrevette az előtte magasodó, komor arcú férfit, hátrahőkölt.
Burt csak a fejével intett, hogy induljon. Sötét tekintete láttán Gee egyetlen szó nélkül bement a szobába, ahol Sal üldögélt az egyik fotelben.
A férfi felállt, és átadta a helyét a zenésznek. Burt leült a kanapéra, Geevel szemben.
– Tudod, ki vagyok, Gee. Már találkoztunk.
– Igen, te vagy a kisfőnök Spaldingnál.
Burt kimérten bólintott.
– Azt is tudod, hogy a lány, akit a kocsmában hagytál a húgom?
A fiatal fickó elkerekedett szemmel nézett rá, és simogatni kezdte a combján a szállodai fürdőköpenyt.
– Azt hittem, Viv csak szivatásból mondja. Egy szőke lány meg egy rézbőrű… – értetlenkedett, és úgy tűnt nem kívánja megválogatni a szavait.
– Figyelj, öregem, most megkeressük Vivet! Gondolom, ha hazamegyünk, apám beszélni kíván veled. Nekem nincs jogom bírálni a tetteidet, de adok egy jó tanácsot. Ha életben akarsz maradni, a lehető leggyorsabban elvonóra mész.
– Nekem egy koszos indián ne pofázzon!
Sal halkan köhintett, és Burtre pillantott.
A férfi felállt. Gee felé indult, aki rémülten dőlt hátra, mintha el akarna bújni a fotel támlájában. Burt megállt előtte, könnyedén féltérdre ereszkedett. A bal karján felhúzta a pólóját, és megmutatta a tetoválását. Gee összehúzott szemmel, érdeklődve vizsgálgatta. Vörös kígyó tekergett egy koponya és a rajta átszúrt tőr körül.
– Ugye, tudod, hogy ez nem indián tetko? – kérdezte Burt.
A srác zavartan bólintott.
– Katonai – tette hozzá.
– Igen, a Snake Force-é. Szakaszparancsnok voltam. Egy balesetben elvesztettem a fiamat és a feleségemet. Nyugtató és alkohol… Veszélyes keverék. Aztán egy bevetésen meghalt miattam egy ember. Pillanatok alatt az utcán találtam magam.
Gee sápadtan hallgatta az előtte térdelő merev arcú férfi érzelemmentes szavait.
– Hónapokat töltöttem egy intézetben, mire végre tükörbe tudtam nézni. Már van munkám, és a menyasszonyom gyereket vár. Ha nem vállalom az elvonót, és nem költözöm be az intézetbe, talán még mindig az utcán csatangolnék piát keresve a kukákban.
– Hajléktalan voltál?
Burt vállat vont.
– Lett volna hova mennem. De meg kellett küzdenem azzal, amit tettem. Ha miattad Viv komoly bajba került, te képes lennél tükörbe nézni? – kérdezte komor arccal.
– Te hülye vagy!
Burt felugrott, megragadta a srác mellén a fürdőköpenyt, és felrántotta.
– Az este elmentél egy lánnyal egy szórakozóhelyre, ahol úgy leittad magad, hogy egyszerűen ott felejtetted! És azt mondod nekem, hogy én vagyok a hülye? Igen, tényleg hülye vagyok! – visszalökte Gee-t a fotelbe. – Mert itt tépem a szám, hogy lelkére beszéljek egy húsz éves alkoholistának, aki elveszítette a húgomat. Ahelyett, hogy őt keresném.
Sal az ajtóhoz indult, és kinyitotta. Burt csodálkozva nézett utána. Úgy magával ragadták az indulatai, hogy még a kopogást sem hallotta.
Huszonöt év körüli lány lépett be. Festett vörös haja a válláig ért, és ezüstös pöttyöcskék csillogtak benne. Fekete pólóba bújtatott formás mellein a Wild Horses felirat is ezüstösen ragyogott.
Magas, vászonnadrágot és elegáns inget viselő negyvenes férfi követte. Sal Burthöz vezette a párost, és bemutatta őket egymásnak.
A szép vöröshajú lány, vagyis Takács Kitti a helyi koncertszervező cég összekötője volt. A férfi Bognár Zsolt néven mutatkozott be, és Kitti, aki tolmácsolt közöttük, azt mondta, magánnyomozó.
Burt kérdően nézett Salre.
– És a rendőrség?
– Nem értesítettük a rendőrséget.
Burt kételkedve vizsgálgatta a magánnyomozót, aztán Salre pillantott. Látszott, hogy még mindig nehezen fékezi az indulatait.
– Nem értem Sal, eltűnt egy lány.
– Azonnal hívtam Jacket. Az ő utasítása volt a cég érdekében, hogyha lehet, mi oldjuk meg csendben.
– Mi?! – Burtöt csak egy hajszál választotta el attól, hogy Salnek ugorjon.
– Ha nem a húgodról lenne szó, te is így gondolkoznál, hidd el! Az együttes tagjai és mi embereink is őt keresik. Neki is lehetett volna annyi esze, hogy visszajöjjön ide a hotelbe.
Ekkor Burt zsebében megszólalt Éva mobilja.
Elővette, és ingerülten beleszólt:
– Iversen… – aztán elképedt arccal megkérdezte:– Hol van Vivien?
Sal és a magánnyomozó is érdeklődve nézett rá. Az utóbbi egy szót sem értett az angol szavakból. Sal pedig Burt kérdéseiből próbálta összerakni a történteket. Arra már az első néhány mondat után rájött, hogy Stefi van a vonal túlsó végén. Ráadásul olyanokat mondott, aminek hatására Burt feszültsége teljesen felengedett. Mikor befejezte a beszélgetést, a férfi nagyon fújt.
– Vivien egy vonaton van. Nem jegyezte meg a hotel nevét és a címét sem, mivel Gee taxival vitte minden hová. A levelet viszont, amit Steph írt a szüleinek mindig magánál tartotta. Így legalább azt tudta, ők hol laknak. Kiment az állomásra, és felszállt az Egerbe tartó vonatra. Ott kölcsönkérte egy srác mobilját, és felhívta Steph szüleinek a számát, hogy úton van.
Gee már ott állt mellette.
– Jól van? – kérdezte, arcán őszinte aggodalommal.
Burt bólintott, aztán cinikusan hozzátette:
– Hát nem rajtad múlt, öregem. Ha tényleg jelent neked valamit ez a kislány, gondolkozz el azon, amit mondtam. A jövedelmedből futja egy menő intézetre…
– Most mit szórakozol? Csak az előbb mondtad, hogy te sem voltál jobb, mint én.
– Voltam – Burt figyelmeztetően megemelte a kezét –, de már túl vagyok rajta.
– Mire kiszolgált katona leszek, én is túl leszek rajta – röhögött Gee.
Sal már nem bírta szó nélkül:
– Fogd be a pofád, kisapám! Lehet, hogy a menedzsered fizet bennünket, de Burt helyében én már rég képen töröltelek volna, ha így beszélsz velem.
Burt a társa karjára tette a kezét.
– Hagyd, Sal! Nem éri meg. Pakolj össze, átveszem a helyed. Gondolom, Jack már értesített.
Gee zavartan nézett rájuk.
– Te maradsz? – kérdezte.
Burt elvigyorodott.
– Rossz hír, kölyök?
Stefi a peronon állt, izgatottan kereste Vivet a hajnali vonatról leszálló utasok között. Szinte ugyanabban a pillanatban vették észre egymást, és rohanni kezdtek.
– Jaj, Steph! – kiáltotta Viv, és zokogva borult a lány nyakába, pedig ő volt a magasabb. – Annyira féltem!
– Semmi baj! Nagyon okos vagy, hogy idejöttél.
– Én mindent elfelejtettem. Apa megöl. Nem jegyeztem meg sem a szálloda nevét, sem a címét. Érted?! Hogy lehettem ilyen idióta! Gee meg teljesen kész lett estére.
– Tetszik neked? – kérdezte Stefi gyanakodva.
Viv vállat vont.
– Helyes srác, régen, mikor még a gimibe járt, bele is voltam esve. Michelle, a barátnőm, akivel idejöttem Craig, a gitáros menyasszonya. Tudod, gyűrűvel, meg minden. Őt kísérgettem a koncertekre, és elkezdtem reménykedni, hogy hátha lesz valami Geevel. Olyan helyes, de iszonyú sokat iszik.
– Iszik? – Stefi a fejét ingatta, megfogta Viv kezét, és magával húzta. – Gyere, beülünk egy taxiba. Otthon megfürdesz, eszel. Aztán ha megnyugodtál, felhívod a szüleidet. Végül alszol egy kicsit, és majd beszélgetünk. A cuccaid?
– A szobában vannak, a hotelben.
– Össze tud helyetted pakolni valaki?
– Persze, Michelle. Kettőnké a szoba, mert Graignek koncert után pihennie kell. Bonyolult.
– Majd elmeséled később, Viv! Felhívom, apát, ő majd elhozza a dolgaidat, és itt maradsz nálunk.
– Burt miattam utazott el tőled?
Stefi a fejét rázta.
– Ne aggódj, valójában nem. Miattad utazott el ilyen hirtelen, de Jack Spalding utasítására át kell vennie Sal helyét a Wild Horses mellett.
– Au! – Viv elhúzta a száját.
– Mi baj?
– Gee utálja.
Stefi érdeklődve nézett a lányra.
– Azt mondta, idegesítő, mert félnek tőle a rajongók.
– Burttől?
– Aha – nevetett Viv, és büszkén kihúzta magát. – Michelle szerint Graignek semmi gondja vele. Otthon egyszer majdnem kitépték a stúdió előtt a kezéből a gitárt, de Burt pillanatok alatt rendet tett. Az én bátyám, még szép!
– Graig is iszik? – kérdezte Stefi
– Ó, dehogy! Főleg turné alatt nem.
– Menjünk, Viv! Otthon még beszélgetünk – Stefi közben levette a hátáról aprócska hátizsákját és elővette a telefonját, hogy felhívja az édesapját.
Néhány nappal később Viv a tévé előtt üldögélt a nappaliban, és egy angol nyelvű zenecsatorna rövid híreit nézte, amikor egyszer csak kiabálni kezdett:
– Stefi, rohanj!
A lány rémülten toppant be a szobába.
– Nézd! Nézd, milyen helyes! – Viv izgatottan hadonászott.
Stefi felismerte a Wild Horses dobosát. A csapzott, hosszú hajú, félmeztelen srác tagadhatatlanul impozáns jelenség volt. Különösen, ahogy a dobokat verte. Amikor a bevágott kép készült, a koncert már jó ideje tarthatott, a fiú izmos testén csillogott a veríték.
– Szexi, ugye? – kérdezte Vivien álmodozva.
Stefi mosolyogva bólintott. Aztán a képernyőt figyelve leült a lány mellé, a fotel karfájára.
A koncertfelvétel véget ért. Egy tüskehajú műsorvezető srácot vágtak be, aki a turnéállomásokat sorolta. Közben pillanatképek villantak be az együttes tagjairól. Koncert előtt, koncert után, az öltözőben, rajongók társaságában, újságírókkal. Egy szálloda előtt néhány fiatal lány rohanta le őket.
Stefi szíve hevesen dobogni kezdett, amikor észrevette a közelben parkoló autók magyar rendszámát. Hirtelen két fekete farmeres, fekete pólós férfi lépett a képbe, akik széttárt karral tartották távol a rajongókat.
Az operatőr végigkövette az eseményeket.
Egy kisbusz parkolt le a szálloda elé, és odafordította a kamerát. A Wild Horses feliratú jármű vezető melletti üléséről Burt szállt ki. Ő is fekete pólót és farmert viselt, hosszú haját egyetlen copfba fonta a tarkóján.
– Oh! – Stefi meglepett, vékonyka nyekergésére, Viv hangosan nevetni kezdett, és átölelte a derekát.
– Állandóan könyörgök neki, hogy fonja be a haját – magyarázta Viv élénken. – Ugye, milyen jól áll neki? Képzeld, a barátnőim először kinevettek, amikor megmutattam a fényképét, és azt mondtam, hogy a bátyám. Eszméletlen jól néz ki. Most olyan laza. Nem szeretem, mikor öltönyt visel. Néhányszor beugrott hozzánk meló után. Fura és merev volt, mint, aki karót nyelt.
– Szerintem nagyon elegáns öltönyben – ellenkezett Stefi.
– Nem azt mondtam, hogy nem jól néz ki, azt mondtam, hogy furcsa.
Stefi ábrándosan mosolygott.
– Nagyon, hiányzik? – kérdezte Viv együttérző hangsúllyal.
Leendő sógornője csak bólintott, majd néhány pillanattal később felállt.
– Gyere! Menjünk vacsorázni – nyújtotta beletörődő mosollyal Viv felé a kezét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése