Csillagjáró 6. fejezet – A Hajnali Csillag 2.

Kép: Pixabay

 

Kivilágosodott, mire Stefi felébredt. A konyhába lépve Burtöt az este megterített asztalra bukva találta. Mélyen aludt.

Megint sírás fojtogatta. Harag dolgozott benne, csalódottság és aggódó szeretet.

Ha Burtöt aludni látta, legtöbbször különös borzongás uralkodott el rajta. Ezekben a pillanatokban, amikor itt volt mellette, nyugalomban, csendben, akkor tört rá leginkább a félelem, hogy mi lesz, ha egy nap újra nem jön haza.

Ahogy könnyes szemmel nézte, kis kék dobozkát vett észre a kezében.

Eszébe jutottak Rosa néni szavai.  Bár várt már erre a pillanatra, most mégis megrettent. Bátortalanul megsimogatta Burt haját.

A férfi álmosan felnézett. A dobozka ott maradt az asztalon, ahogy megfeledkezve róla, ösztönösen felemelte a kezét, hogy hátra tűrje hosszú haját.

Zavartan nézett a lányra, aztán a dobozra, érte nyúlt.

– Nekünk valahogy semmi sem sikerül – morogta.

Stefi bólintott, és várakozva nézett rá, hátha mond még valamit.

Burt azonban felállt, és kinyitva felé nyújtotta a dobozkát. Stefi a fehérarany gyűrű vésetében a Hajnali Csillag indián jelét vélte felfedezni.  Az első és utolsó csillag az égen, a Vénusz. Ismét meglepődött a férfi érzékenységén, és ahogy egyébként várható volt, Burt teljesen prózai magyarázatba kezdett: 

– Tudom, hogy nehéz velem. Még arra a vacsorára sem tudok időben hazajönni, amit én találtam ki. Egy kiemelt ügyfélhez kellett mennem, ismered az üzletpolitikánkat… –  Furcsa morgásszerű hang után elhallgatott, és könyörögve nézett a lányra. – Ha feleségül jönnél hozzám…

Stefi sírt és nevetett egyszerre.

– Én megpróbálok… – Burt hangja elcsuklott, mert Stefi hirtelen megrázta a fejét.

– Igen, de ne ígérj semmit, kérlek – könyörgött rémülten a lány. – Ne ígérj semmit!

Burt átölelte, néhány pillanatig szorosan tartotta. Aztán felhúzta a gyűrűt az ujjára. Megcsókolta a kezét, az ajkát. Majd újra átölelte, szorosan, óvón.

Stefi nem is vágyott többre ebben a pillanatban. Érezni akarta a férfi illatát, a szorítását, a közelségét. Az ölelése egy volt az Élettel. Folyton attól rettegett, hogy egy napon elveszik ez a melegség, és újra megtapasztalhatja a magány hidegét, mint Burt eltűnése után. Időnként éjszaka felriadt és a sötétben tapogatózva kereste. Ha kimerült volt, gyakran azt álmodta, hogy valaki felébreszti és közli, hogy kedvese halott.

Ezért most szinte fuldoklóként kapaszkodott belé, és hirtelen tudatosult benne, hogy dohányfüst szagát érzi.

– Megint rágyújtottál? – kérdezte, hangjában enyhe szemrehányással.

Burt vállat vont.

– Egész úton füstöltem a kocsiban. Majd’ felrobbantam a dühtől, hogy nem jöhettem előbb. Az ügyészségről kellett elhoznom valakit. Amikor hazaértem, azonnal elindultam felfelé a lépcsőn, és meghallottam, hogy sírsz. Sokat gondolkoztam az éjjel. Tudom, hogy a munkám miatt még sok fájdalomban lesz részed, de szükségem van rád.  Ha visszaadnám Jacknek az üzletrészem…

– Eszedbe ne jusson! Tudom, mit jelent számodra a munkád, és Kate beszélt nekem a katonafeleségek életéről. Ez a testőrködés - főleg Jack Spalding mellett valami olyasmi. Te sosem fogsz megváltozni. Nagyon féltelek, de büszke vagyok rád – mosolygott Stefi, és megsimogatta Burt arcát.

– Az éjjel megint álmodtam Fürge Szarvasról – jegyezte meg a férfi mintegy mellékesen.

Stefi tanácstalan arccal nézett rá. Nem tudta, elmesélje-e neki Stevie Morgan és Fürge Szarvas szerelmének és halálának tragikus, szép történetét. Burt éveken át katonaként élt, nem érdekelte a múltja. Aztán a fejsérülés után nem vágatta le a haját, és elutazott a rezervátumba, ahol az édesanyja született. Ám úgy tűnt, tetteit racionális, és nem érzelmi okok vezérlik. Miután végre kibékült dán édesapjával, úgy tartotta helyesnek, ha édesanyja rokonaival is rendezi a viszonyokat. De valójában maradt, aki mindig is volt, egy veszélyes életet élő, kötelességtudó férfi, aki az érzelmeit a becsület és a felelősség mögé helyezi.

Mivel a lány sokáig hallgatott, Burt újra megszólalt:

– Lehet, hogy Rosa néninek lesz igaza, és a te Stevie Morganed tényleg szeretne tőlünk valamit. Például, hogy költözzünk ki a házából.

– Figyelj, Burt! Rosa néni nem beszél badarságokat. Én is utána néztem Stevie múltjának, a szerelmét Fürge Szarvasnak hívták – érezte, ahogy Burt keze megremeg a testén.

Aztán a férfi hirtelen hátralépett.

– Azt hiszem, ez most túl sok nekem. Megfürdöm – tette hozzá és már rohant is fel a lépcsőn.

Stefi sóhajtva nézett utána.

Burt derekán törülközővel lépett ki a fürdőből, Stefi az ágyon ülve várakozva nézett rá. Úgy gondolta, még nem zárhatják le a beszélgetést.

– Amikor a kórházban folyton indiánokkal álmodtam, azt hittem, anyám meséinek és a fejsérülésemnek a következménye. Aztán az álmok végre megszűntek, de Cooper Islanden minden újra kezdődött – mondta a férfi indulatosan.

– Mindenki álmodik… Talán még sem sikerült lezárnod mindent Cooper Islanden. Beszélgetned kellene Jamesszel, ha visszaemlékeznél, lehet, hogy minden megoldódna.

– Cooper Islandnek semmi köze az álmaimhoz, Steph! Évekkel ezelőtt azért kezdtem gyógyszert szedni, mert nem tudtam aludni. Én pihenni akarok, és nem képeket látni.

A lány zavartnak és tehetetlennek érezte magát, ezért felállt. Burt szinte észre sem vette, csak mondta a magáét.

– Mi lesz ezután? Megint Davie-t fogom látni?

– Burt, kérlek! – könyörgött Stefi. – Én vigyázok rád.

A férfi cinikusan felnevetett.

– Harmincöt éves vagyok, Steph. Ne nevetess! Családom volt, rendezett életem, most két város között ingázom, és hülye álmokon töröm fejem.

– Most velem van bajod?! – a lány hirtelen lehúzta az ujjáról az alig megkapott gyűrűt. – Visszaadjam?

– Megvesztél? – Burt arca eltorzult a dühtől. Stefi a kapcsolatuk során most először ijedt meg tőle.

– Inkább te – vágott vissza hirtelen a lány, maga sem tudva, honnan merít erőt és bátorságot. – Indián vagy! Ezt el kell fogadnod. Visszahívnak a szellemek, Burt, higgy nekem. A te néped csodálatos, különleges kapcsolatban van a Földdel. Ez a hatalom sokszor ijesztő. Te is része vagy ennek a világnak. Hiába dán az édesapád, indián vagy. – Stefit már nem a harag fűtötte, maguktól jöttek a szájára a szavak – Vannak emberek, akik úgyis annak vallják magukat, hogy csak egy régi ősük volt indián.  Minden kérdésre meg lesz a válasz. Csak várjunk türelemmel. Én magyar vagyok, és büszke vagyok rá. De ne akard, hogy elalvás előtt a történelmünkről meséljek neked, mert akkor tényleg rémálmaid lesznek – fejezte be lassan lecsillapodva.

Burt zavartan nézte egy ideig. Nem szólt, de sötét szemében már újra meleg fény csillogott. 

– Ne haragudj! – mondta végül rekedten, és a lánynak hátat fordítva kinyitotta a ruhásszekrényt.