Csillagjáró 27. fejezet – Kicsi szív

Kép: Pixabay

Stefi remegő lábakkal lépett ki a rendelőből. Viv olyan gyorsan pattant fel a napsárgára festett váróteremben a rattan fotelből, hogy a szivárványszínű ülőpárna a járólapra esett. Mire zavartan vigyorogva a helyére tette, Stefi már ott állt mellette.

– Na?  – kérdezte Viv izgatottan.

– Nyolc hetes a kisbabánk – mosolygott rá Stefi könnybelábadó szemmel.

– Wow! Nagynéni leszek. Egy cuki indián unoka… –  kérdőn nézett Stefire. – Mit szeretnél?

– Burtöt – bökte ki Stefi zavartan.

– Fiút? – kérdezte Viv értetlenkedve.

– Nem, a bátyádat szeretném. – Stefi letörölte kibuggyanó könnyeit.

– Milyen szép lett volna, ha ő is itt van.  Átölelne, még talán fel is kapna… Ne haragudj!

– Jaj, Viv, nem haragszom. Örülök, hogy legalább te itt vagy. Gyere, menjünk haza!

Ahogy sétálgattak a verőfényes napsütésben, Viv észrevett egy esküvői ruhaszalont. Győzködni kezdte Stefit, hogy menjenek be.

Néhány pillanattal később már az üzletben álltak, és a vállfákon lógó ruhákat nézegették.

A középkorú eladó hölgy azonnal mellettük termett.

– Segíthetek? – kérdezte udvariasan, de kissé mégis figyelmeztetően.

Viv nem értette a szót, de a hangsúlyból érezte, hogy az eladó nem tartja őket elég komoly érdeklődőnek.

– Mutasd meg neki a papírt, amit a doki adott! – tanácsolta Stefinek mosolyogva.

– Azt hiszi, ha angolul beszél, akkor máshogy szolgálom ki? – kérdezte az eladó hölgy, és szigorúan a tinilány szemébe nézett.

Stefi csalódottan ingatta a fejét, és lefordította Vivnek az asszony szavait. A lány nevetett, és kifelé indult, de az ajtóból még visszafordult:

– Pretty Woman! – mondta vigyorogva. Laza hozzáállása Stefiben is oldotta a feszültséget. Így azonnal eszébe jutott, hogy Julia Robertset is kidobták az említett filmben egy üzletből.

Az eladónő döbbenten bámult rájuk.

– Viszontlátásra – búcsúzott Stefi is, most már mosolyogva, és hozzátette:  – Tényleg amerikai, és a vőlegényem is az.

A nő elsápadt. Viv pedig gonoszul visszaintegetett neki az utcáról, a kirakatüveg előtt állva.

– Gyakran művelik ezt veled? – kérdezte, amikor továbbindultak.

– Mire gondolsz?

– Hogy nem vesznek emberszámba?

– Általában fiatalabbnak néznek a koromnál. Sajnos az is előfordul, hogy így reagálnak, de ne e szerint a banya szerint ítéld meg az ittenieket.

– Ilyenek mindenhol vannak – legyintett Viv. – Annyi púder volt rajta, hogy az tartotta össze az arcát...

Stefi kuncogott. Aztán következő pillanatban zavartan megállt, a szeme könnyekkel telt meg. Viv aggódva nézett a rá, és megfogta a kezét.

– Ez a dal – motyogta Stefi zavartan.  Egy közeli ház ablakából hangos zene szólt, a Bonanza Banzai Kicsi Szív című száma.

Stefi félhangosan énekelt. Viv mosolyogva nézte. Amikor a dal véget ért, továbbindultak.  Stefi lefordította a szöveg egy részét.

Egyszer forró vagy, egyszer jéghideg
Elvesztem benned a hitemet
A sötétség, hallod, újra hív
Indulnunk kéne, kicsi szív.

Amikor az utolsó versszakot újra elmondta magyarul, megsimogatta a lapos pocakját.

– Tudod, ma egész mást jelent nekem ez a dal, mint eddig. Jelenti Burtöt és a babát. Soha ilyen boldog nem voltam, mint ma, de ilyen magányos is csak akkor, amikor azt hittem, hogy Burt bent volt a felrobbant házban Cooper Islanden. Annyira furcsa ez, Viv! Majd megbolondulok az örömtől, de közben borzasztóan fáj a bátyád hiánya.

– Keressünk másik menyasszonyi ruha boltot, de most már próbáljunk is!

Stefi elképedve nézett az életvidám lányra.

– Igen, Miért is ne! – vágta rá hirtelen, olyan hangosan, hogy többen is utána fordultak.

Rövid séta után egy kirakatban fehér ruhákat pillantott meg, és összeszorult a torka. Viv ránézett, szeplős arca felragyogott, megfogta a kezét.

– Gyere, innen nem fognak kidobni minket – mondta biztatóan Stefinek.

Viv kinyitotta az ajtót, kedves kis harang szólalt meg a fejük felett. Egy fehér hajú, idős néni lépett ki az üzlet hátsófalánál lógó függöny mögül.

– Jöjjenek csak! A varrodában voltam – fogadta őket kedvesen.

Egy fekete copfos, Stefivel nagyjából egykorú lány is feltűnt mögötte, aki azonnal megkérdezte:

– Melyikőtök a menyasszony?

Stefi zavartan köhintett.

– Beszélsz angolul? – kérdezte aztán hirtelen.

– Kicsit.

– Ő amerikai – Vivre mutatott. – Szeretném, ha értené, miről beszélünk.

Az eladólány bólintott, és valóban megpróbálkozott az angollal.

Nem sokkal később Stefi egy kombinépántos, gyöngyös ruhában állt az óriási rézkeretes tükör előtt.

Viv az orrát húzkodva a fejét rázta.

Az eladólány rápillantva, egyetértően bólogatott, és finoman Stefi vállára tette a kezét.

– Vékonyka vagy, elég erősen látszanak a csontjaid is, jobb lenne olyan ruha, ami ezt eltakarja.

Stefi sóhajtott.

– Milyen magas a vőlegény? – Az eladólány már a ruhák között keresgélt, onnan kérdezett vissza.

– Nagyon – büszkélkedett Viv, és magasra emelte kézzel próbálta megmutatni, mekkora a bátyja.

– Akkor jobb lenne egyenesvonalú ruhát választanod, mert egy széles krinolinos szoknya csak összenyom mellette.

Stefi később nem tudott pontosan visszaemlékezni a történtekre. Kicsit szédült, a hangok távolról jutottak el hozzá. Csak állt, gépiesen emelte a karját, lábát, fordította a  fejét. Furcsa kábulat kerítette hatalmába, bódító varázslat. 

Viv és Rita –  a harmadik megpróbált ruha utána így mutatkozott be a copfos eladólány – lelkesen segítettek neki. Ki-begombolták az apró gyöngygombocskákat a hátán, kötötték a masnikat és szalagokat. Néha összefogták a haját, mintha máris kontyba lenne. Segítettek neki ide-odafordulni a tükör előtt.  Rita  végül egy kisebb tükröt is előszedett, hogy több szögből is megcsodálhassa a ruhákat.

Épp egy fényes selyemből készült, a mellrészén rózsákkal díszített ruhában álldogált, mikor Viv megkérdezte:

– Ezeket a ruhákat csak kölcsönözni lehet vagy meg is lehet vásárolni?

– Az új ruhák nagyon drágák, azokat nem nagyon akarták eddig még megvenni, inkább kölcsönözni szoktak.

– Mi Amerikában lakunk, és Stefi is hazajön majd a bátyámmal. Sőt lehet, hogy az esküvő is ott lesz… Beszélek az apukámmal a ruháról.

– Viv! – tiltakozott Stefi zavartan.

– Azt gondolod, nem tudnám rávenni apát, hogy kihozassa neked a ruhát, ami a legjobban tetszik?

– Biztos vagyok benne, Viv, hogy előtted semmi nem lehet akadály, de ezt előbb Burttel kell megbeszélni.

– Majd vele is tárgyalok – jelentette ki Viv egyszerűen. – Te vagy a menyasszony. A ruhádba férfiaknak, főleg a vőlegénynek nem lehet beleszólása. Még csak az kellene!

Ezt követően Viv begyűjtötte az üzlet minden elérhetőségét, felírta néhány ruha fantázianevét és sorszámát, aztán segített átöltözni Stefinek, aki még mindig nem tért magához egészen. Az utcán kényszerítenie kellett magát, hogy visszatérjen a realitások világában. Hiszen az ő szülővárosában voltak, és haza kellett menniük.

Kora este volt, a nap már nem látszott az égen, de a levegő még fülledt volt.

Stefi a kertben üldögélt, ujjai hegyével lapos hasát cirógatta.  A bizonyosság, hogy egy kis élet növekszik benne egyszerre volt szép és felkavaró. Ugyanazok az érzések váltakoztak benne, mint délelőtt az utcán, amikor meghallotta a dalt.

Egyszer szárnyalni tudott volna a boldogságtól, aztán sötét gondolatok törtek rá. Úgy érezte, az egyetlen, ami megnyugtatná az Burt közelsége.

Ám a férfi most a Wild Horses tagjait kísérgette koncertről koncertre. Ha tudott, általában késő délután telefonált. Szavaiból és hanghordozásából a lány rájött, hogy fáradt és feszült. A rockerek védelme úgy látszik még az ő kötélidegeit is megviselte.

Viv ballagott ki Stefihez, kezében egy tálcát egyensúlyozva. Nagyon vigyázott, nehogy kilötyögtesse a két bögre tartalmát.

– Édesanyád küldi nekünk a teát – mondta nagyot sóhajtva, amint letette a tálcát az asztalra.

   Belehuppant a Stefiével szembeni fotelbe. Tekintete megállapodott Stefi hasán.

– Hihetetlen, hogy egy barna bőrű kismanó bujkál a pocakodban – mondta nevetve.

Stefi zavartan elkapta a kezét. Viv nevetett.

– Elképzelted már, milyen? Neki nem kell majd szoláriumban járni, mert mindig olyan szép bőre lesz, mint Burtnek.

– Lehet, hogy világosabb lesz.

– Akkor is szép lesz. Zöldszemű, mint te és barna bőrű, sötét hajú mint a bátyám. Úristen, ha találnék egy ilyen hapsit… Ugye, nem tartod betegesnek, hogy jóképűnek találom Burtöt.

– Egyáltalán nem, Viv.  Alig pár éve ismered. Ráadásul nem is hasonlít rád. Számomra is meglepő lenne, ha apu azt mondaná egy kínai vagy félvér fekete fiúra, hogy a bátyám.

Viv jóízűen nevetett, aztán hirtelen elhallgatott, és körülnézett.

– Milyen szerelmeskedni a bátyámmal?

Stefi döbbenten nézett a lányra, aki fülig pirult. Viv gyorsan maga elé vette az egyik bögrét, és nagyon kortyolt a teából

– Vagy bárkivel? – tette hozzá zavartan, letéve a bögrét.

– Te még…

– Nem én még soha.  Senkivel.

– És Gee?

– Á! – legyintett Viv. – Eddig csak beszélgettünk, még meg sem csókolt. Tényleg nem azért kérdeztem, hogy Burtről faggassalak, csak nem nagyon volt alkalmam, olyan  nővel beszélgetni, aki tapasztaltabb, mint én, és talán válaszol is.

Stefi zavartan felnevetett.

– Ha Burt mellém ül, vagy rám néz  a szoba másik végéből, már az is megmozdít valamit a bensőmben. Ez egy furcsa kettős érzés, egyszerre fizikai és lelki.

– Voltál már előtte mással is?

Stefi zavartan bólintott. Ő is maga elé húzta bögréjét, de nem próbált meg elbújni mögé.

– És milyen volt? – próbálkozott Viv egy újabb kérdéssel.

– A srác vagy a dolog? – Mivel a válasz csak egy vállrándítás volt, Stefi folytatta:  – Egyszerű, kedves srác volt. Csókolóztunk, moziztunk. Egyszer bulit szervezett, de nem jött el senki. Végül megnéztünk egy Mel Gibson filmet. Tudta, hogy tetszik nekem. Elkezdtünk beszélgetni a szexről. Kísérleti nyúlnak éreztem maga – kuncogott Stefi zavartan.

Viv is nevetett.

– És utána?

– Nem volt utána. Egyszer-kétszer még találkozgatunk, aztán kölcsönösen nem kerestük egymást.

– Csak ő volt?

Stefi elvörösödött.

– Amikor azt hittem, Burt meghalt, jártam egy ideig egy férfival, illetve korábban Christownban is volt egy kalandom. Ittam egy kicsit, egy bulin, és ott… Hát után két hétig teljesen kész voltam. Először attól féltem terhes maradtam, aztán meg attól, mi van, ha beszedtem valamit. Borzasztó volt.

– Ez nagyon durva! És most, amikor rájöttél, lehet, hogy terhes vagy, az milyen volt?

– A rezervátumban kezdtem gyanakodni, amikor Burt kint maradt éjjelre. Megijedtem a viharban, őrülten hiányzott nekem. És egyszer csak belém villant, hogy nem jött meg.

– Mire gondoltál?

– Kicsit megijedtem, de azt hiszem, jobban féltem a vihartól, mert még nagyon hihetetlen volt. Már itthon, amikor időnként elfogott a pánik, vajon látom-e még Burtöt, arra gondoltam, legalább így marad nekem belőle valami. 

– Borzasztó lehet elveszíteni a szerelmed…

Stefi szeme könnybe lábadt.

Viv az asztalon átnyúlva megfogta a karját.

– Nehogy sírni kezdj!

– Amióta Burt elutazott, néha csak leülnék a sarokba és bőgnék.

Viv megsimogatta.

– Mit szólnál hozzá, ha itt maradnék veled, amíg a turnénak vége? A szüleidet nem zavarná?

Stefi sóhajtott.

– Nekik az a jó, ha minél tovább maradok itthon. Ha megkérnél, hogy utazzak veled haza, haragudnának. Így valószínűleg örülni fognak.

– Rendben! Akkor megvárjuk Burtöt, és vele megyünk haza.

– Nem is vágyom másra, Viv. – Stefi elgondolkozva figyelte a lányt. – Valami nem hagy nyugodni.

– Mondd csak!

– Spaldingék általában nem védenek sztárokat, politikusokkal és üzletemberekkel foglalkoznak. Nem értem, Burtnek miért kell ezekkel a srácokkal küszködni.

– Te nem is tudod? A bátyám fenemód komolyan veszi a munkáját, ha még neked sem szólt.

– Te többet tudsz, mint én – állapította meg Stefi.

– Igen, de nekem sem Burt mesélt. Én Gee-től tudom, hogy az énekes egy szenátor fia. Tudod azért durva, hogy titkolózik előtted. – Vivien csalódottan ingatta a fejét. – Azt hiszem, beszélnem kell vele, hogy egy normális kapcsolat nem így működik.

Stefi nevetett.

– Viv, ne haragudj, de ez nem a te dolgod – mondta aztán, hirtelen elkomolyodva.

– Most ezzel mit akarsz?

– Ez nagyon összetett dolog. Burt munkájában a titoktartás teljesen természetes. Tárgyalásokon van jelen, telefonbeszélgetéseket hallhat meg.

– Nem mesélt neked soha semmit? Valami jó kis sztorit?

Stefi mosolyogva válaszolt:

– Nem.

– Ne mondd, hogy nem érdekelne? – Viv hitetlenkedve ingatta a fejét.

– Nem érdekel, Viv, tényleg nem érdekel. Semmit nem számítanak az ügyfelek üzleti titkai, amikor éjszaka felébredek, és tudom, hogy még mindig egyedül vagyok. A szobában csend van, nem hallom Burt szuszogását, nem érzem a bőre melegét.

– Szörnyű lehet…

– Igen, szörnyű! De tudom, hogy az éjszaka véget ér, világos lesz, és Burt hazajön. – A hasára tette a kezét, ábrándosan elmosolyodott. – Ráadásul többé már nem is leszek egyedül.

Viv kuncogott, aztán lecsapott egy szúnyogot a karján.

– Azt hiszem, megérkezett a kertbe a következő turnus. Be kellene mennünk…

Csillagjáró 26. fejezet – Vivien eltűnt!

Kép: Pixabay

Stefit késő éjjel a telefoncsörgés ébresztette. Burt álmosan morgott mellette.  Az előszobából léptek hallatszottak, majd kopogtatás után István lépett a szobába.

– Burtöt keresik – mondta aggódva. – A hangokból ítélve valami szórakozóhelyről. A fickó azt mondta, Salnek hívják.

Burt felkelt, egy szál fekete boxeralsóban indult Stefi apja után, az előszobába. A lány egy pólóval a kezében szaladt utánuk. Vic is megjelent Stefi szobájának ajtajában, álmosan pislogva várta, mi történik.

Burt átvette a kagylót Stefi édesanyjától, és kurtán bemutatkozott. A beszélgetés alatt egyre idegesebb lett. Amikor letette a kagylót, Stefi felé fordult.

– Vivien dobos barátját részegen szedték össze valami kocsmában. Sal visszavitte a hotelbe, és csak ott derült ki, hogy Viv is vele volt. A srácnak úgy rémlett, talán a mosdóba mehetett. Mire visszaértek, Viv eltűnt.

Stefi lefordította Burt szavait Istvánnak.

– Mondd meg neki, hogy öltözzön azonnal! Felviszem Pestre.

Stefi az édesapja nyakába ugrott.

– Én is megyek! Hiszen beszélni sem tudtok rendesen egymással.

Mindkét férfi határozottan rázta a fejét. Stefi zavart tekintetét látva összemosolyogtak.

Éva Burt kezébe nyomta a mobiltelefonját.

– Ezt vidd magaddal, ha esetleg külön kell válnotok Istvánnal, így téged is elérhetünk.

– Én viszont csatlakoznék, ha lehet – dörmögte Vic. – Amiért jöttem, nélkülem is megoldódott, és már nagyon jó lenne otthon lenni a rezervátumban.

– Csomagolj! – mosolygott Burt az unokatestvérére, aztán Stefivel a nyomában, visszaindult a szobába.

Burt az ágyra halmozott ruháit pakolta a sporttáskába. Stefi megállt mögötte, hátulról átölelte a derekát.

– Tényleg nem mehetek veled?

A férfi megfordult, két karjába zárta a lányt.

– Sajnálom, kicsim. Jack azzal a feltétellel engedett el, hogy átveszem Sal helyét a Wild Horses mellett a turné végéig.

– Micsoda?

– Én irányítom a banda testőreit szeptemberig, itt Európában.

– Nem jössz vissza apával? – Stefi könnyes szemmel nézte Burt arcát. A férfi megsimogatta a haját, aztán a tarkójára csúsztatta a kezét. Magához húzta. Fölé hajolt. Ajkát finoman az ajkához érintette, úgy suttogta:

– Szeretlek. Ezt soha ne felejtsd el! Most sokáig nem találkozunk, de amikor tudlak, hívlak. Mielőtt a Wild Horses visszatér Amerikába, megbeszéljük, hogyan utazol haza. Ne sírj! – A hüvelykujjával letörölte Stefi kibuggyanó könnyeit.

A lány megfogta a kezét, és az arcához szorította.

– Hadd, menjek veletek, kérlek – könyörgött.

– Hidd el, jobb lesz így, mintha egyedül kellene apukáddal visszajönnöd…

– De akkor még egy kicsit veled lehetnék!

– Steph! Indulnunk kellene, Viv miatt – figyelmeztette Burt, és folytatta a pakolást.

Stefi leült mellé az ágyra, letörölte a könnyeit.

– Ne haragudj! Önző vagyok. Azt hittem, együtt megyünk vissza.

– Tudom, hogy korábban kellett volna szólnom a munkáról, de attól féltem, akkor állandóan azon töröd majd a fejecskédet, mikor kell elmennem. – Burt behúzta a táska zipzárját, és letérdelt a lány elé.

Stefi átölelte a nyakát, kétségbeesetten szorította. Néhány pillanat múlva a férfi kiszabadította magát, hogy megcsókolja.  Aztán ölbe kapta, lefektette az ágyra, gondosan betakargatta.

– Most aludj! Még éjszaka van, és neked pihenned kell. Csukd be a szemed! Ne less!

Stefi engedelmeskedett. Hallotta, hogy Burt felemeli a táskát, és kifelé menet lekapcsolja a mennyezeti lámpát. Nem bírta tovább, kinyitotta a szemét.

Az előszoba is sötét volt.  Csak a konyhából kiszűrődő halvány fény világította meg az ajtón kilépő férfit. Úgy tűnt el Stefi elől, mint egy árnyék. A lány érezte, hogy újra sírni fog, ezért a fejére húzta a takarót, nehogy Burt vagy a szülei meghallják. 

Már kivilágosodott, mire a hotelbe értek, ahol szobákat foglaltak a Wild Horses tagjai részére.

Azonnal recepcióhoz mentek. Burt bemutatkozott. A fiatal recepciós hölgy mosolyogva közölte, hogy már várják, és már mondta is a szobaszámot, közben a telefonért nyúlt.

– Megkérdezem, van-e szabad szoba – fordult Vic Burthöz. – Ha meg tudok velük egyezni, itt maradok. Holnap meg elrendezem a repüljegyet.

Burt bólintott, aztán kérdően Istvánra pillantott.

– Megvárom, sikerül-e Vicnek szobát szerezni, ha nem, segítek neki szállást keresni – mosolygott Stefi apja.

Burt egy gyors biccentés után egyedül indult a lift felé.

Sal a nyitott ajtóban várta, és azonnal mentegetőzni kezdett. Burt egy intéssel elhallgattatta. Az tükrös falú előszobán át belépett a fényűzően berendezett, nem éppen rockerek részére fenntartott szobába, de ott nem volt senki.

– Fürdik – magyarázta Sal.

– És ki keresi Vivet?

– Csillapodj le! Ha beszéltél a Geevel, mindent elmondok.

Burt két karját a mellkasa előtt összefonva, a fürdővel szemben, a falnak támaszkodott. A fiatal dobos dudorászva, gőzfelhő kíséretében lépett az előszobába. Amint észrevette az előtte magasodó, komor arcú férfit, hátrahőkölt.

Burt csak a fejével intett, hogy induljon. Sötét tekintete láttán Gee egyetlen szó nélkül bement a szobába, ahol Sal üldögélt az egyik fotelben.

A férfi felállt, és átadta a helyét a zenésznek. Burt leült a kanapéra, Geevel szemben.

– Tudod, ki vagyok, Gee. Már találkoztunk.

– Igen, te vagy a kisfőnök Spaldingnál.

Burt kimérten bólintott.

– Azt is tudod, hogy a lány, akit a kocsmában hagytál a húgom?

A fiatal fickó elkerekedett szemmel nézett rá, és simogatni kezdte a combján a szállodai fürdőköpenyt.

– Azt hittem, Viv csak szivatásból mondja. Egy szőke lány meg egy rézbőrű… – értetlenkedett, és úgy tűnt nem kívánja megválogatni a szavait.

– Figyelj, öregem, most megkeressük Vivet! Gondolom, ha hazamegyünk, apám beszélni kíván veled. Nekem nincs jogom bírálni a tetteidet, de adok egy jó tanácsot. Ha életben akarsz maradni, a lehető leggyorsabban elvonóra mész.

– Nekem egy koszos indián ne pofázzon!

Sal halkan köhintett, és Burtre pillantott.

A férfi felállt. Gee felé indult, aki rémülten dőlt hátra, mintha el akarna bújni a fotel támlájában. Burt megállt előtte, könnyedén féltérdre ereszkedett. A bal karján felhúzta a pólóját, és megmutatta a tetoválását. Gee összehúzott szemmel, érdeklődve vizsgálgatta. Vörös kígyó tekergett egy koponya és a rajta átszúrt tőr körül.

– Ugye, tudod, hogy ez nem indián tetko? – kérdezte Burt.

A srác zavartan bólintott.

– Katonai – tette hozzá.

– Igen, a Snake Force-é. Szakaszparancsnok voltam. Egy balesetben elvesztettem a fiamat és a feleségemet. Nyugtató és alkohol… Veszélyes keverék. Aztán egy bevetésen meghalt miattam egy ember. Pillanatok alatt az utcán találtam magam.

Gee sápadtan hallgatta az előtte térdelő merev arcú férfi érzelemmentes szavait.

– Hónapokat töltöttem egy intézetben, mire végre tükörbe tudtam nézni. Már van munkám, és a menyasszonyom gyereket vár. Ha nem vállalom az elvonót, és nem költözöm be az intézetbe, talán még mindig az utcán csatangolnék piát keresve a kukákban.

– Hajléktalan voltál?

Burt vállat vont.

– Lett volna hova mennem. De meg kellett küzdenem azzal, amit tettem. Ha miattad Viv komoly bajba került, te képes lennél tükörbe nézni? – kérdezte komor arccal.

– Te hülye vagy!

Burt felugrott, megragadta a srác mellén a fürdőköpenyt, és felrántotta.

– Az este elmentél egy lánnyal egy szórakozóhelyre, ahol úgy leittad magad, hogy egyszerűen ott felejtetted! És azt mondod nekem, hogy én vagyok a hülye? Igen, tényleg hülye vagyok! – visszalökte Gee-t a fotelbe. – Mert itt tépem a szám, hogy lelkére beszéljek egy húsz éves alkoholistának, aki elveszítette a húgomat. Ahelyett, hogy őt keresném.

Sal az ajtóhoz indult, és kinyitotta. Burt csodálkozva nézett utána. Úgy magával ragadták az indulatai, hogy még a kopogást sem hallotta.

Huszonöt év körüli lány lépett be. Festett vörös haja a válláig ért, és ezüstös pöttyöcskék csillogtak benne. Fekete pólóba bújtatott formás mellein a Wild Horses felirat is ezüstösen ragyogott. 

Magas, vászonnadrágot és elegáns inget viselő negyvenes férfi követte. Sal Burthöz vezette a párost, és bemutatta őket egymásnak.

A szép vöröshajú lány, vagyis Takács Kitti a helyi koncertszervező cég összekötője volt. A férfi Bognár Zsolt néven mutatkozott be, és Kitti, aki tolmácsolt közöttük, azt mondta, magánnyomozó.

Burt kérdően nézett Salre.

– És a rendőrség?

– Nem értesítettük a rendőrséget.

Burt kételkedve vizsgálgatta a magánnyomozót, aztán Salre pillantott. Látszott, hogy még mindig nehezen fékezi az indulatait.

– Nem értem Sal, eltűnt egy lány.

– Azonnal hívtam Jacket. Az ő utasítása volt a cég érdekében, hogyha lehet, mi oldjuk meg csendben.

– Mi?! – Burtöt csak egy hajszál választotta el attól, hogy Salnek ugorjon.

– Ha nem a húgodról lenne szó, te is így gondolkoznál, hidd el!  Az együttes tagjai és mi embereink is őt keresik. Neki is lehetett volna annyi esze, hogy visszajöjjön ide a hotelbe.

Ekkor Burt zsebében megszólalt Éva mobilja.

Elővette, és ingerülten beleszólt:

– Iversen… – aztán elképedt arccal megkérdezte:– Hol van Vivien?

Sal és a magánnyomozó is érdeklődve nézett rá. Az utóbbi egy szót sem értett az angol szavakból. Sal pedig Burt kérdéseiből próbálta összerakni a történteket. Arra már az első néhány mondat után rájött, hogy Stefi van a vonal túlsó végén. Ráadásul olyanokat mondott, aminek hatására Burt feszültsége teljesen felengedett. Mikor befejezte a beszélgetést, a férfi nagyon fújt.

 – Vivien egy vonaton van. Nem jegyezte meg a hotel nevét és a címét sem, mivel Gee taxival vitte minden hová. A levelet viszont, amit Steph írt a szüleinek mindig magánál tartotta. Így legalább azt tudta, ők hol laknak. Kiment az állomásra, és felszállt az Egerbe tartó vonatra. Ott kölcsönkérte egy srác mobilját, és felhívta Steph szüleinek a számát, hogy úton van.

Gee már ott állt mellette.

– Jól van? – kérdezte, arcán őszinte aggodalommal.

Burt bólintott, aztán cinikusan hozzátette:

– Hát nem rajtad múlt, öregem. Ha tényleg jelent neked valamit ez a kislány, gondolkozz el azon, amit mondtam. A jövedelmedből futja egy menő intézetre…

– Most mit szórakozol? Csak az előbb mondtad, hogy te sem voltál jobb, mint én.

– Voltam – Burt figyelmeztetően megemelte a kezét –, de már túl vagyok rajta.

– Mire kiszolgált katona leszek, én is túl leszek rajta – röhögött Gee.

Sal már nem bírta szó nélkül:

– Fogd be a pofád, kisapám! Lehet, hogy a menedzsered fizet bennünket, de Burt helyében én már rég képen töröltelek volna, ha így beszélsz velem.

Burt a társa karjára tette a kezét.

– Hagyd, Sal! Nem éri meg. Pakolj össze, átveszem a helyed. Gondolom, Jack már értesített.

Gee zavartan nézett rájuk.

– Te maradsz? – kérdezte.

Burt elvigyorodott.

– Rossz hír, kölyök?

Stefi a peronon állt, izgatottan kereste Vivet a hajnali vonatról leszálló utasok között. Szinte ugyanabban a pillanatban vették észre egymást, és rohanni kezdtek.

– Jaj, Steph! – kiáltotta Viv, és zokogva borult a lány nyakába, pedig ő volt a magasabb. – Annyira féltem!

– Semmi baj! Nagyon okos vagy, hogy idejöttél.

– Én mindent elfelejtettem. Apa megöl. Nem jegyeztem meg sem a szálloda nevét, sem a címét. Érted?! Hogy lehettem ilyen idióta!  Gee meg teljesen kész lett estére. 

– Tetszik neked? – kérdezte Stefi gyanakodva.

Viv vállat vont.

– Helyes srác, régen, mikor még a gimibe járt, bele is voltam esve. Michelle, a  barátnőm, akivel idejöttem Craig, a gitáros menyasszonya. Tudod, gyűrűvel, meg minden. Őt kísérgettem a koncertekre, és elkezdtem reménykedni, hogy hátha lesz valami Geevel. Olyan helyes, de iszonyú sokat iszik.

– Iszik? – Stefi a fejét ingatta, megfogta Viv kezét, és magával húzta. – Gyere, beülünk egy taxiba. Otthon megfürdesz, eszel. Aztán ha megnyugodtál, felhívod a szüleidet. Végül alszol egy kicsit, és majd beszélgetünk. A cuccaid?

– A szobában vannak, a hotelben.

– Össze tud helyetted pakolni valaki?

– Persze, Michelle. Kettőnké a szoba, mert Graignek koncert után pihennie kell. Bonyolult.

– Majd elmeséled később, Viv! Felhívom, apát, ő majd elhozza a dolgaidat, és itt maradsz nálunk.

– Burt miattam utazott el tőled?

Stefi a fejét rázta.

– Ne aggódj, valójában nem. Miattad utazott el ilyen hirtelen, de Jack Spalding utasítására át kell vennie Sal helyét a Wild Horses mellett.

– Au! – Viv elhúzta a száját.

– Mi baj?

– Gee utálja.

Stefi érdeklődve nézett a lányra.

– Azt mondta, idegesítő, mert félnek tőle a rajongók.

– Burttől?

– Aha – nevetett Viv, és büszkén kihúzta magát. – Michelle szerint Graignek semmi gondja vele. Otthon egyszer majdnem kitépték a stúdió előtt a kezéből a gitárt, de Burt pillanatok alatt rendet tett. Az én bátyám, még szép!

– Graig is iszik? – kérdezte Stefi

– Ó, dehogy! Főleg turné alatt nem.

– Menjünk, Viv! Otthon még beszélgetünk – Stefi közben levette a hátáról aprócska hátizsákját és elővette a telefonját, hogy felhívja az édesapját.

Néhány nappal később Viv a tévé előtt üldögélt a nappaliban, és egy angol nyelvű zenecsatorna rövid híreit nézte, amikor egyszer csak kiabálni kezdett:

– Stefi, rohanj!

A lány rémülten toppant be a szobába.

– Nézd! Nézd, milyen helyes! – Viv izgatottan hadonászott.

Stefi felismerte a Wild Horses dobosát. A csapzott, hosszú hajú, félmeztelen srác tagadhatatlanul impozáns jelenség volt. Különösen, ahogy a dobokat verte.  Amikor a bevágott kép készült, a koncert már jó ideje tarthatott, a fiú izmos testén csillogott a veríték. 

– Szexi, ugye? – kérdezte Vivien álmodozva.

Stefi mosolyogva bólintott. Aztán a képernyőt figyelve leült a lány mellé, a fotel karfájára.

A koncertfelvétel véget ért. Egy tüskehajú műsorvezető srácot vágtak be, aki a turnéállomásokat sorolta. Közben pillanatképek villantak be az együttes tagjairól. Koncert előtt, koncert után, az öltözőben, rajongók társaságában, újságírókkal. Egy szálloda előtt néhány fiatal lány rohanta le őket.

Stefi szíve hevesen dobogni kezdett, amikor észrevette a közelben parkoló autók magyar rendszámát. Hirtelen két fekete farmeres, fekete pólós férfi lépett a képbe, akik széttárt karral tartották távol a rajongókat. 

Az operatőr végigkövette az eseményeket.

Egy kisbusz parkolt le a szálloda elé, és odafordította a kamerát. A Wild Horses feliratú jármű vezető melletti üléséről Burt szállt ki. Ő is fekete pólót és farmert viselt, hosszú haját egyetlen copfba fonta a tarkóján.

– Oh! – Stefi meglepett, vékonyka nyekergésére, Viv hangosan nevetni kezdett, és átölelte a derekát.

– Állandóan könyörgök neki, hogy fonja be a haját – magyarázta Viv élénken. – Ugye, milyen jól áll neki? Képzeld, a barátnőim először kinevettek, amikor megmutattam a fényképét, és azt mondtam, hogy a bátyám. Eszméletlen jól néz ki. Most olyan laza. Nem szeretem, mikor öltönyt visel. Néhányszor beugrott hozzánk meló után. Fura és merev volt, mint, aki karót nyelt. 

– Szerintem nagyon elegáns öltönyben – ellenkezett Stefi.

– Nem azt mondtam, hogy nem jól néz ki, azt mondtam, hogy furcsa.

Stefi ábrándosan mosolygott.

– Nagyon, hiányzik? – kérdezte Viv együttérző hangsúllyal.

Leendő sógornője csak bólintott, majd néhány pillanattal később felállt.

– Gyere! Menjünk vacsorázni – nyújtotta beletörődő mosollyal Viv felé a kezét.

Csillagjáró 25. fejezet – Szellemek, sötét árnyak 2.

Kép: Pixabay

A kertben elfogyasztott reggeli alatt Stefi került minden kényes témát, és úgy látta, hogy Burt megnyugodott. Később a lány kint maradt a konyhában, segített elmosogatni az édesanyjának, Burt pedig leült tévézni a nappaliban. Egy ideig csak keresgélt a csatornák között, aztán végül egy természetfilmnél állapodott meg.

Amikor Stefi bement a szobában, egyetlen szó nélkül helyet foglalt mellette, de nem volt képes nyugton maradni. Egyfolytában fészkelődött, hol így ült, hol úgy. Látszott rajta, hogy nem érdekli a műsor, inkább beszélgetni szeretne.

A stáblista megjelenésekor Burt végre rápillantott.

A lány nagyot nyelt. A reggeli vita emléke még benne élt, de úgy érezte, amiről most szeretne beszélni, túlságosan fontos ahhoz, hogy elszalasszon egy ilyen kedvező alkalmat, amikor az apja és Vic nincs a közelben.

– Kérdezhetek valamit?

Burt kikapcsolta a tévét a távirányítóval, és várakozva felé fordult.

– Milyen érzés megölni valakit?

A férfi arcán megrándult egy izom, szeme elsötétült.

– Semmilyen – válaszolt végül ridegen. Felállt, és az ablakhoz lépett. Zsebre dugott keze, fekete pólós háta egyértelmű elutasítást fejezett ki.

– Kérlek, szeretnélek megismerni. – A lány is felállt, a kezét tördelte a férfi háta mögött.

– Már ismersz – közölte Burt, és még mindig nem fordult meg.

– Féltél?

– Mondtam, hogy nincsenek érzések. – Lassan, szótagolva ejtette ki a szavakat.

– Az mit jelent? Nincs sajnálat, félelem, harag, gyűlölet?

A férfi végre megfordult.

– Erről nem akarok beszélni.

– Apa hozta szóba, még korábban. Próbált ráébreszteni, hogy rossz ember vagy.

– Ez nem ilyen egyszerű, Steph. Vannak helyzetek, amikor… Ha elküldenek egy feladattal, minimális mérlegelési lehetőséged van, azon a határon belül, ameddig végrehajtható a parancs – Burt hol ökölbe szorította, hol szétnyitotta az ujjait.

– James is  ezt mondta. Szerinte akármit tettél, semmi köze hozzánk, és attól te még…

– Hallgass el végre! – sziszegte a férfi. Hosszú léptekkel elhagyta a szobát, és Stefi már csak a becsapódó bejárati ajtót hallotta.

Éva rohant be a szobába.

– Mi van? – kérdezte ijedt arccal.

– Hülye voltam – válaszolt Stefi lehuppanva az ágyra.

– Akkor menj utána! – biztatta az édesanyja.

– Most nem.

– Mit mondtál neki?

– Megkérdeztem, milyen érzés embert ölni.

– Apád tele beszélte a fejedet, mi?!

– Nem csak erről van szó!  Tegnap olyan furcsa volt, ahogy Petivel viselkedett. Reggel elkezdtem nyaggatni a szellemekkel, aztán most azokról faggatom, akiket esetleg megölt. – Stefi a homlokára szorította a kezét. – Hogy miért nem tudok lakatot tenni a számra!

– Máskor is elrohant már?

– Időnként.  Ha veszekszik, az rosszabb. Kegyetlen tud lenni, kíméletlen.

– Hova mehetett?

Stefi vállat vont.

– Cigit vesz vagy keres egy repülőgépet. Otthon… – hallgatott el egy pillanatra, és bocsánatkérően nézett az anyjára. – Pearl Creekben ilyenkor az almafához szokott menni, és rágyújt.

– Sokat dohányzik?

– Ezt is olyan Burtösen teszi. – Stefi egyáltalán nem tűnt idegesnek, inkább zavart volt. – Ha feszült, akkor cigizik. Ha szórakozóhelyen vagyunk, néha elfogadja, ha megkínálják, máskor visszautasítja.

Éva leült a lánya mellé.

– Szóval nem aggódsz miatta.

– Nem – válaszolt Stefi nyugodtan. – Akármilyen rosszkor is tettem fel ezt a kérdést, tudnia kell, hogy számomra  fontos. Idővel talán majd beszél róla.

– Ha viszont nem akar beszélni róla, azt neked kell elfogadnod – ellenkezett Éva józanul.

Stefi meglepetten nézett rá.

– Igen, Stefi, ha szereted, a múltjával együtt kell elfogadnod, akár mesél róla, akár nem. Úgy gondolom, jobb, ha nem firtatod tovább ezt a témát. Hagyd őt békén! Talán butaság most a filmeket szóba hozni, de nekem nincs más tapasztalatom. Akik közvetlenül szembesülnek a halállal, mint az orvosok, katonák, tűzoltók, rendőrök. ők mintha kikapcsolnák a szívüket, az érzéseiket. Értesz engem?

Stefi bólintott.

– Azt hiszem, Burt is ezt próbálta megértetni velem.

– Mert ezt nem lehet másképp kibírni, kislányom. Még egyszer mondom, ha szereted őt, akkor békén hagyod. Ezt csak egyedül rendezheti el magában.

Ekkor megszólalt a csengő.

Stefi rohant ajtót nyitni. Burt zsebre tett kézzel állt előtte, és várakozva nézett rá.

– Úgy vélem, beszélnünk kell – jegyezte meg valamivel később, mivel a lány nem mozdult. Stefi ekkor sarkon fordult, és elindult a nappali felé. A férfi követte. A szobában az egyik fotel elé tette a puffot.

– Ülj le! – parancsolta Stefinek a fotel fel intve, aztán leült a puffra a lány elé.

A lány zavartan ereszkedett le vele szemben.

– Elmesélek neked valamit. Most először és utoljára. Szeretném, ha többé már nem hoznád szóba ezt a témát. – Burt arca, tekintete, hangsúlya hideg és távolságtartó volt, mintha egy idegennek magyarázna. Stefi megszólalni sem mert, csak bólintott.

– James egységének parancsnoka, Jefferson Mullins az oktatóm volt az Akadémián. Találkozóm volt vele egy reptéren, Afrikában. Nem érkezett meg a kitűzött időpontig. Megkerestem a helyi összekötőt, akit vészhelyzet esetére megjelöltek nekem. Tőle tudtam meg, hogy Mullins kocsija aknára futott az úton, ma tolószékben van. Amikor a táborba értünk, kiderült, hogy én vagyok a rangidős tiszt. – Burt hangja egy pillanatra elcsuklott. – Fiatalabb voltam, mint te. A parancsnok alig tisztté avatott kis kedvenceként tapasztalt öregek közé csöppentem. Az ösztöneimre hallgatva, szinte mindenben Jamesre hagyatkoztam. Nála jobb katonával még nem találkoztam. Néhány napunk volt kiüríteni a tábort és elérni a találkozóhelyet a helikopterrel. Közben át kellett haladunk egy olyan területen, amit nem kormánycsapatok, hanem a gerillák ellenőriztek. James ismerte a fickót, aki kocsit szerzett nekem. Figyelmeztetett, hogy gyanúsan viselkedik, de nem számíthattunk másra. – Burt színtelen hangon, rezzenéstelen arccal beszélt, két karját a combjaira támasztotta, és közben a kezeit tornáztatta.  – Már úgy tűnt, túl vagyunk a nehezén, amikor tűzharcba keveredtünk. James súlyosan megsérült. Tovább vittük. Elértük a találkozóhelyet, és vártunk. Amikor meghallottuk a helikoptert, a fickó felrántotta Jamest a földről, és fegyvert szorított a fejének. Azt követelte, adjuk át neki a gépet. Nem tudtam, milyen messze vannak a társai. Akár a bozótban is lapulhattak. Nem tudtam semmit, csak azt, hogy Jamesnek is haza kell jönnie. Sosem kérdeztem meg, hogy Alex véletlenül ejtette-e le a fegyverét vagy szándékosan, de a fickó odanézett. Ráugrottam, kicsavartam a kezéből a fegyvert és belelőttem. Nem számoltam mennyit, Steph. – Burt ahogy befejezte, a térdére könyökölt, és a kezére támasztotta a homlokát.

A lány zavartan hallgatott. Letérdelt a férfi elé a szőnyegre, megfogta a karját.

– Ne haragudj rám! Nem akartalak bántani. Ilyet már sokszor láttam filmen.

Burt lassan felemelte a fejét, döbbenten nézett rá. Furcsa mosoly jelent meg az arcán.

– Persze, néha olyan, mint a filmeken.

Stefi megfogta a kezét. Rájött, hogy nagy butaságot mondott, és megpróbálta jóvátenni:

– Ez nem igaz, látom a szemeden, hogy nem igaz. Ne haragudj rám, kérlek!

– Gyere ide. – Burt felhúzta magához a lányt, és az ölébe vonta. – Már vége van. Ígérd meg, hogy te is elfelejted! – Mutatóujjával Stefi álla nyúlt, és kényszerítette, hogy ránézzen.

– Igen –  bólintott komoly arccal, a férfi nem engedte, hogy befejezze, gyengéd csókkal elnémította. Amikor Stefi felállt az öléből, csalódott arccal nézett rá.

– Megengedsz egy utolsó kérdést? – a lány képtelen volt parancsolni magának.

Burt beletörődve bólintott.

– Hogyan tudtad feldolgozni?

– James segített.

Stefi egy rövid ideig töprengett. Majd amikor megszólalt, az első szónál elcsuklott a hangja:

– Róluk sosem álmodtál?

Burt a fejét rázta.

– Befejezhetjük? – kérdezte ingerülten, és felállt.

– Csak tudni akarom, hogy lezártad-e magadban.

– Neked inkább agytúrkásznak kellene lenned, mint könyvtárosnak – sóhajtott Burt, és magához húzta a lányt. – Magam sem tudom, hogy lezártam-e. Vannak, akik rendezett életet élnek egy ideig, aztán egy új trauma felébreszti a múltat. Néha nehéz kideríteni, mi volt a robbanás katalizátora. Azt akarom hinni, hogy azon az éjjelen kezdődött a világ, amikor először öleltelek magamhoz Pearl Creekben. 

Csillagjáró 24. fejezet – Szellemek, sötét árnyak 1.

Kép: NightCafe

Kora este Vic a nappali sarkában felállított számítógépasztalnál ült, és az e-mailjeit olvasta. Döbbenten felkiáltott, és Burtöt szólította. Néhány pillanattal később Stefi állt meg a háta mögött.

– Burt hol van? – kérdezte Vic hátrapillantva, kissé csalódottan.

– Alszik.

– De rendben van, ugye?

– Csak elfáradt. Felajánlottam, hogy engedek neki fürdővizet, mire visszaértem, már aludt.

– Megértem – nevetett Vic. – Ez a Peti gyerek nem könnyű eset.  Ráadásul a doki még jól le is szidta Burtöt, hogy kiállt ellene, ahelyett, hogy a karjára való tekintettel felnőtt férfiként lebeszélte volna a verekedésről. Jó fej az öreg. Szerencsénk volt, hogy Zoltán ott volt, és mindent elintézett. Tudod, mit ír Tiny? – Vic a fejét ingatta. – Az én fiam volt a tolvaj.

– Micsoda? – kérdezte Stefi döbbenten.

– A vihar éjszakáján, amikor kiderült, hogy bajba kerültünk, Benji összebeszélt két sráccal. Segítségül hívták a szellemeket, hogy megmentsenek minket. Aztán annyira megijedtek a vihartól, hogy hazamenekültek, és kint felejtették a dobokat. Tegnap éjjel megpróbáltak mindent visszacsempészni, persze lebuktak.

Stefi mosolyogva nézett a főnökre. Vic arca egészen ellágyult.

– Büszke lehetsz a fiadra – mondta a lány, megsimogatva a vállát. A férfi sóhajtott.

– Azért egy kicsit te is benne vagy a dologban – tette hozzá enyhe éllel a hangjában.

Stefi zavarba jött, Vic kíméletlenül folytatta:

– Azért vette fel Peti pulóverét, hogy bosszút álljon rajta. Bringázás közben meglátott téged a sráccal. Szólt Burtnek, de úgy gondolta, jobb, ha ő is intézkedik.  – Látva, hogy a lány egyre kellemetlenebbül érzi magát, megenyhülten elmosolyodott.  – Azt mondta Tinynek, a fickó nem hagyott békén téged, és segíteni szeretett volna. Mit tegyek?  A lopás miatt meg kellene büntetnem, de csak a jó szándék vezette.

Stefi egy ideig emésztgette a hallottakat, majd így szólt:

– Jane és Tiny már biztos kitaláltak valami büntetést a fiúk számára. Elég lesz, ha beszélgetsz vele egy jót, miután hazaértél. Apukám mindig azt mondja, utólag nem szabad megbüntetni egy gyereket. Ha későn veszed észre, hogy valami helytelen dolgot tett, az a te hibád, és neked is büntetés járna.

– Jó fej az édesapád. 

– Ő is nagyon bír téged!

Vic nevetett.

     – Én nem sokat számítok, Burttel legyen jóban.

– Úgy hiszem, már kezd megbékélni vele, hogy együtt vagyunk – mosolygott Stefi, aztán sóhajtva hozzátette. – Szörnyű dolog, ha a szerelmedet épp azok nem tudják elfogadni, akik a legfontosabbak voltak neked addig.

– Stefi, nemcsak a hosszú fekete haj, a szép barna bőr és az izmos test számít, a szüleid egész más szemmel nézik a férfit, aki melletted van.

– Nekem sem ez a legfontosabb!

– Persze, de ha Burt nem szedi össze magát, ő is nézhetne úgy ki, mint sok veterán. A szüleid számára a múltja riasztó. A katonaság, a családja elvesztése, a kapcsolata a saját szüleivel, ezek sok kérdést felvetnek bennük.  Szeretnének téged mindig boldognak látni és biztonságban tudni. Ha majd visszautazol Burttel, ő továbbra is sokat lesz távol, éjszakánként is dolgozni fog, néha életveszélyben. Nem tudni, hogyan kezeli, ha újra komoly problémák merülnek fel az életében. Még Ruth is aggódik miatta, tudom, mert sokat beszélgettünk erről.  Az édesapád tisztában van ezzel, és ráadásul ő sem lehet veled, nem vigyázhat rád. Az apák ilyenek. Értesz engem? 

A lány bólogatott.

– Értelek. De ez az én életem, az én döntésem és Burté, még mindig nem értem, hogy ez miért lenne az ő problémájuk.

Vic elmosolyodott.

– Nemsokára te is megérted majd.

Stefi sóhajtott, és ösztönösen a hasához nyúlt.

– Annyira hihetetlen. Anyu azt mondta, ne éljem bele magam addig, amíg nem voltam orvosnál… – hirtelen zavarba jött. – Ne haragudj, de egy férfit biztos nem érdekel az ilyesmi.

Vic még mindig mosolygott.

– Ne hidd! Nem vagyok híve, hogy az apák ott legyenek, amikor a baba világra jön, az az asszonyok dolga, de a feleségükkel végig törődniük kell.

Hirtelen csend ereszkedett közéjük. Mindketten úgy érezték, nem állnak még elég közel egymáshoz, hogy ilyen bensőséges témáról beszéljenek, de ebben a pillanatban nem volt mellettük, akire szükségük lett volna.   

– Menj, nézd meg Burtöt! – intett Vic az ajtó felé. – Én meg kimegyek apukádhoz a konyhába, és megköszönöm neki a gépet.

Stefi bólintott, kifelé indult. Az ajtóban azonban visszafordult, és megkérdezte:

– Szerinted felkeltsem a vacsorához?

Vic határozottan megrázta a fejét.

 

– Ébresztő! – Stefi felhasalt az ágyra Burt mellé, és megsimogatta az arcát. – Ébresztő, mert a vacsora után a reggeliről is lemaradsz.

– Hagyj még egy kicsit, kérlek! – a férfi álmosan hátat fordított neki. – Régen aludtam ilyen jól.

– Örülök – mosolygott Stefi, miután Burt végre felé fordult. – Nagyon féltettelek tegnap.

Burt felült.

– Jól vagyok. Gyere ide! – Megfogta a lány kezét, és magához húzta. Amikor Stefi az ölébe ült, a takaró tetejére, megsimogatta az arcát. – Most pedig megkérlek, maradj csendben, mert valamit el kell mesélnem neked. Amíg azt hiszik, alszom, senki nem fog zavarni, és ez most fontos. A vihar éjszakáján beleestem egy víznyelőbe. Mondott neked erről valamit James?

Stefi a fejét rázta.

– Annyit mondott csak, hogy kórházban voltál, mert megsérültél. Épp elég volt ennyi, hogy halálra rémüljek és utáljam magam, amiért otthagytalak.

– Semmi baj – mondta a férfi, és gyengéden a szájára tette az ujját. – Találtam valamit abban a barlangban, és azóta nincsenek rémálmaim. Két koporsó volt ott, Steph!

A lány elszörnyedve nézett rá, tanácstalanságot és kételkedést látott sötét szemében. Egyre jobban aggódott.

– Egy ládában indián használati tárgyak között pedig megtaláltam egy asszony naplójának a kitépett lapjait. A te Stevie Morganedről írt. Leírta Stevie életének utolsó óráit, hogy együtt volt a szerelmével, Fürge Szarvassal, akit utána lelőttek a katonák. Ez az asszony egy erőd parancsnokának a felesége volt. A férje halála után megkerestette a jeltelen sírba temetett koporsókat, és elküldte őket a Cheyenne Rezervátumba, néhány indián fogollyal. Nem tudom, miért rejtették el a koporsókat, talán üldözték őket. Mivel a barlang beomlott, sosem találják meg őket, ha én nem esem le oda. Érted? Tudod, milyen hihetetlen ez nekem? – kérdezte a férfi.

Stefi bólintott.

Burt sokáig hallgatott.

– Fürge Szarvas… – kezdte újra, de aztán megköszörülte a torkát. – Szóval, megkaptam a tőrét, aztán megtalálom a holttestét, te Stevie Morgan felújított házába laksz. Sok ez nekem, Steph. Jane azt mondta, minden úgy van, ahogy lennie kell.

A lány megsimogatta férfi gondterhelt arcát.

– Nem kell félned! Vigyáznak ránk.

Burt elmosolyodott, hirtelen magához szorította Stefit.

– Kicsim – suttogta a hajába. – Már rég feladtam volna, ha te nem vagy.

Stefi elhúzódott tőle.

– Mit beszélsz? – kérdezte dühösen. – Ilyet nem szabad mondani!

– Steph! – Sötétbarna szemének különös csillogása megijesztette a lányt, mert eszébe juttatta a beszélgetését Vic-kel. Burt szájára szorította a tenyerét.

– Nehogy valami őrültséget mondj!

A férfi határozottan megfogta Stefi csuklóját, és elhúzta a szája elől a kezét.

– Az életemnek semmi értelme nem lenne nélküled, ezt vésd jól az eszedbe – jelentette ki keményen.

– Nem ez a legromantikusabb szerelmi vallomás, amit hallottam – próbált tréfálkozni Stefi. Aztán elhúzódott a férfitől, és lelépett az ágy mellé. – Szerintem zuhanyozz le és nyugodj meg! Bizonyára, erős volt a fájdalomcsillapító, amit tegnap kaptál a kórházban, azért beszélsz ilyen szörnyűségeket. Szólni kellett volna, hogy gyógyszerfüggő voltál. Szellemek pedig léteznek, akár elfogadod, akár nem.

Burt cinikusan elmosolyodott, felhajtotta a takarót és felkelt. A karján lévő kötésen kívül nem volt rajta más textília, de Stefi annyira dühös volt rá, hogy most észre sem vette.

– Szellemek, no igen. Ha most hallana téged valaki, nem az én gyógyszerfüggőségem miatt aggódna – Burt futólag megpuszilta a lány homlokát, aztán felkapta a fotel karfájára dobott farmerét, és felhúzta. Közben kupacba halmozott előző napi ruháit vizsgálgatta:

– Kimoshatnám ezeket? – kérdezte zavartan.

– Ha anyukám mos, majd berakjuk közé, vidd be magaddal a fürdőbe!

Burt bólintott, és kifelé indult.

– Nem kell kapkodnod, csak hárman vagyunk anyuval. Vic elkísérte új barátját, apát a táborba – szólt még utána a lány fura kis mosollyal.