Naptánc 18. fejezet – Új kezdet

Kép: Pixabay

Lassan elolvadt a hó, és Pearl Creek-re ránevetett a tavasz.
Stefi, Mark tiltakozása ellenére a téli időszak alatt szépen kifestette a falakat. Igaz, hogy így jobban kellett fűtenie, de úgy érezte, a pénznél fontosabb, hogy az otthona mielőbb rendben legyen. A férfi megpróbálta rábeszélni, hívjon mesterembert, de a lány felháborodva tiltakozott, végül Mark sértődötten távozott. 

A festés végeztével Stefi lemosta az ablakokat, és a két szélső emeleti szobába is függönyöket rakott fel. Az új hálószobabútor miatt a piros fotel átkerült a régi gyerekszobába, ahol egy számítógépasztal is helyet kapott, kényelmes forgószékkel.  A polcokon és asztalokon hímzett és csipketerítők díszelegtek, amiket még Barbara hozott magával otthonról karácsonyi látogatása idején.

A munka során Stefi a padláson megtalálta Stevie Morgan naplóját. Ebből kiderült, hogy Stevie családját lázadó indiánok lemészárolták, de egy békés törzs magához fogadta a lányt. Egy fiatal nő, Kicsi Bagoly tanította meg a nyelvükre, és ő lett a legjobb barátja.

A sorokat olvasva Stefinek egymás után jutottak eszébe különös álmai, és annyira a napló hatása alá került, hogy képtelen volt letenni. Egyvégtében olvasta el a padláson kuporogva.

Amikor a fiatalasszony és kislánya sok más emberrel együtt egy járvány áldozatául esett, a férje, Fürge Szarvas a lázadókhoz csatlakozott, és csak ritkán tért vissza a faluba. Stevie-t és őt először csak a gyász kötötte össze, aztán egymásba szerettek.

A törzs rezervátumba kényszerítése után Stevie visszatért Pearl Creek-be. Fürge Szarvas nem jelentkezett többé, mert a katonák elfogták volna. Az utolsó bejegyzés szerint az asszony halottnak hitte a férfit.

Stefi többször elolvasta a naplót, de már az első pillanattól képszerűen maga előtt látta az eseményeket, és időnként hangokat is hallani vélt. Azokat az oldalakat, melyek Kicsi Bagoly és gyermeke haláláról szóltak az újraolvasások során átugrotta, olyan elevenen élt benne a kép a lázas beteg anyáról, aki halott gyermekével karján búcsúzott barátnőjétől.

Stevie Fürge Szarvassal kapcsolatos félelmeiről olvasva a gyomra összeugrott, nyelni is alig tudott. Az asszony sorai tiszta szerelemről árulkodtak. És bár semmit nem tudott a férfiról, úgy tűnt, életének egyetlen értelme a remény, hogy Fürge Szarvas valahol talán mégis életben van.

Végül Stefi kivitte a naplót a garázsba, mert szinte már kívülről tudta, mégsem volt képes letenni, és sokszor a munkahelyén is a benne foglaltakon törte a fejét.

Tavasz közepén Barbara váratlanul újra megjelent, ezúttal egy teherautóval érkezett. Hatalmas papírdobozokban elhozta a könyveit és néhány holmiját, amiket eddig a barátainál helyezett el. Ragyogó szemmel közölte, hogy megbeszélte Stefi szüleivel, nem adja el a házat, a lány addig maradhat ott, ameddig akar. Stefi könnyes arccal mondott köszönetet.
A helyi bútorboltban kiválasztottak néhány könyvszekrényt és egy sarok ülőgarnitúrát. Miután a szállítók másnap kiszállították a bútorokat, közösen takaros kis könyvtárszobává varázsolták az emeleti első szobát. Miután elrendezték a könyveket, Stefi ragyogó arccal körülnézett. Barbara csendesen kiment a szobából és egy fehér papíros, lapos csomaggal tért vissza. A lánynak nyújtotta. Stefi remegő kézzel bontotta ki. A szülei bekeretezett esküvői képét tartotta a kezében. Egy pillanatig szótlanul a nénjére meredt, aztán a nyakába borult, és ezen a napon már másodszor kezdett sírni, az asszony szorosan magához ölelte.
A lány sokáig sírt, Barbara némán simogatta, nem szólt, mert tudta, ő sem bírná megállni könnyek nélkül. Stefi lassan megnyugodott, a szemét törölgetve az egyik polcra helyezte a képet. Végre halványan elmosolyodott. Úgy érezte, mintha a ház szép lassan újra lélegezni kezdene…

Stefi az égszínkék konyhában, az új, mosogatós konyhapult mellett állva nézegetett ki az ébredező előkertre. Tudta, hogy lassan időt kellene szakítania, hogy azt is rendbe hozza. A konyhapultot egyébként, Rosa néni tanácsára, egy helyi ezermestertől rendelte, aki mielőtt bekötötte volna, az összes vízvezetéket ellenőrizte a házban.
Stefi az asztalhoz lépett, elgondolkozva pakolta át a holmijait a hátizsákból a kis kézitáskába, amit Marktól kapott a születésnapjára. A férfi már többször megjegyzést tett fehér bőrzsákjára, de Stefi nem vette komolyan. Azóta is csak akkor vitte magával a kis táskát, ha Markkal volt közös programjuk.
A férfi rosszkedvűen toppant be. Stefi csodálkozva megkérdezte:
– Közbejött valami?
– Beugrottam Louhoz, mert néhány dologra volt szükségem az irodába. Azt mondta, ezt még karácsonykor hagytad nála – Egy CD lemezt és egy fotókkal teli borítékot adott át a lánynak.  – Kifizettem a képeket.
Stefi bénultan állt. Mostanra megfeledkezett a karácsonykor történtekről, és iszonyúan szégyellte magát. Az egész paksamétát az asztalra dobta.
– Meg sem nézed? – csodálkozott a férfi.
A lány a fejét rázta.
– Én megnézhetem? – Mark felemelte a fotóstasakot, kivette belőle, és legyezőszerűen széthúzta a képeket. – Ez mi? – kérdezte ingerülten.
Stefi Burtöt nézte a legfelső képen, ahogy James-szel bolondozik a grillsütőnél.
– Ne haragudj, rossz passzban voltam. Karácsony volt. Már nem számít.
– Szóval ő a katona. Egy indián! – Mark kutatva nézte a lány arcát. – Ezért volt baj a kedvenc motorommal is, igaz?
Stefi tisztában volt vele, hogy Mark joggal haragszik, de a szóhasználatot sértőnek találta, ezért megjegyezte:
– Félvér.
– Először eltitkolod, hogy él, aztán képeket hívatsz elő róla!
– Sajnálom, Mark. Karácsonykor tettem valamit, amit nem lett volna szabad. Ne haragudj!
– Na, mesélj! – A férfi leült az asztalhoz.
– Elmentem meglátogatni, de nem találkoztunk, mert mikor odaértem, volt vele egy lány. Nem is szóltam neki, csak figyeltem egy kicsit és eljöttem.
– Ha akkor egyedül lett volna, odamész hozzá?
– Négy hónappal ezelőtt történt! – kiáltotta Stefi kétségbeesve.
– Azóta semmit nem tudsz róla? – kérdezte Mark békülékenyen.
– Semmit.
– Szeretném, ha ez az ember végleg eltűnne az életünkből – jelentette ki a férfi.
Stefi bólintott. Mark végignézett a lányon.
– Ebben a kockás ingben akarsz jönni? – kérdezte feddő hangsúllyal.
– Úgy gondoltam, vékonyabb kabátot veszek, és ez elég meleg.
– Vedd fel a kis bundád és valami nőiesebb felsőt, kicsim, kérlek.
Stefi bólintott, aztán felszaladt a szobába átöltözni. Ha már fenn volt, gyorsan kifestette a szemét, bekrémezte az arcát, leengedte a copfját, és kifésülte a haját. A tükörbe nézett, tudta, hogy Marknak így tetszik.

Burt őszintén meglepődött, amikor Jack Spalding pontos koráról tudomást szerzett.

Az öreg hetvenötödik születésnapjára a lányai fényűző partit szerveztek, ahova rengeteg ügyfelet, és a város ismert arcait hívták meg. Bár a Professzorok Bálja óta már hetek teltek el, Burt így is csak Jack kedvéért jelent meg az ünnepségen. Valahogy már nem érdekelték a táncos összejövetelek.

A Crystal Tower legfelső emeletén, a díszteremben, roskadozó svédasztalok között Spalding  úgy mutatta be Iversent, mint a társát, annak ellenére, hogy hivatalosan még nem kötötték meg a szerződést.

Burt egyik beszélgetésből a másikba csöppent, a múltjáról és a terveiről faggatták. Könnyedén beszélt arról, hogy katona volt. Érdekes módon senkit nem érdekelt, hogy miért szerelt le, a beszélgetőpartnereit leginkább az akciók részletei foglalkoztatták. A filmek jeleneteire hivatkozva vártak tőle színes élménybeszámolókat. Néhány hölgy arra volt kíváncsi, hogy hányszor, és hol sebesült meg. Volt egy pillanat, amikor attól félt, hogy egy fekete szépség leveteti vele a zakóját, hogy megnézhesse a golyónyomot a karján.

A bajból Spalding legkisebb lánya segítette ki. Monica egy pezsgős poharat nyomott a kezébe, és az apjára hivatkozva kirángatta a hölgyek gyűrűjéből.

– Laura azt mondta, neked nem telefonálgatnak nők az irodába.

Burt csodálkozó tekintetet vetett a lányra.

– Nem apádhoz megyünk?

Monica a fejét rázta.

– Láttam, hogy bajban vagy, gondoltam, segítek.

– Köszönöm – mosolygott a férfi a lányra. Úgy érezte, most került igazán nehéz helyzetbe. Egy közeli asztalhoz lépett, letette a poharat.

– Még meg sem kóstoltad! Nem akármilyen pezsgő ám ez – figyelmeztette Monica.

– Nem fogadhatom el, kösz – mondta Burt komolyan.

– Most nem dolgozol.

– Monica, nekem nem szabad – a férfi tekintete láttán a lány jókedve egy pillanat alatt elillant.

– Bocs – mentegetőzött Monica. Csípőjét a combjához dörgölve belekarolt a férfiba. – De tényleg, mi van a lányokkal?

– A barátnőm azt hitte, meghaltam, most valaki mással jár – felelte Burt halkan. Monica ettől kezdve alig hagyta magára. A party végén pedig rávette, hogy vigye haza. A férfi, egy másnapi fontos megbeszélésre hivatkozva a ház előtt elköszönt tőle, de mindketten tudták, hamarosan újra találkoznak.

Egy hét múlva Monica hivatalos iratokkal jelent meg Burtnél, amit az apja állítólag a lakásán felejtett, mikor nála járt. Iversen vállalta, hogy másnap reggel visszajuttatja az iratokat, persze nem csak a dokumentumok maradtak nála éjszakára.

 

Marlene és Kate az ablaknál állva leselkedtek le az utcára.
– Úgy izgulok – suttogta Marlene. Vörös haját rövidre nyíratta. A fodrásszal közösen választott fazon egy kicsit nyújtotta kerek arcát, melyet most tőle szokatlanul nagyon szolidan festett ki. Halványzöld kiskosztümöt viselt, és remegett a keze.
– A borzalmas tavalyi év után nem hittem, hogy idén májusban már a saját eljegyzésemre készülök.
Kate átölelte a vállát.
– Pedig ma mindenki miattad és Alex miatt jön ide.
– Zavarba fog hozni, biztos, hogy zavarba fog hozni – suttogta a lány.
– Alex már csak ilyen – nevetett Kate.

Az előtérből és a szobákból már egyre hangosabb beszélgetés hallatszott.

– Lányok, ne bújjatok el – toppant be David a konyhába. Egy fonott kosarat tett le a tűzhely elé, melyben pezsgőket hozott. A szívéhez kapott. – Oh elkéstem! Alex elvette előlem a nőt, akire egész életemben vártam. – Marlene-hoz szaladt, és átölelte.

James az ajtóból integetett Kate-nek.

– Gyertek! Már itt van mindenki.

– Burt is? – kérdezte felesége a főtörzsőrmester mellé lépve.

– Aha – James bólintott.

Marlene Davidbe karolva lépett a szobába, James és Kate követték őket. Alex még a terítéken rendezgetett valamit, kétszobás lakásának nagyobbik szobáját most összetolt asztalok és kölcsönkapott székek töltötték ki. A mindig vidám tizedes arca szokatlanul feszült volt, sehogysem volt megelégedve az egyik salátás tállal.

A vendégek lassan helyet foglaltak. David és a fiatal Billy kivételével mindenki a partnerével érkezett. Marlene és Alex az asztalsor hosszanti részének közepén ültek, egyik oldalról James és Kate, a másik oldalról pedig Burt és Monica Spalding fogta közre őket.

Marlene a fejét ingatva súgta oda a mellette ülő Kate-nek.

– Ez a nő evés közben, szerinted, el fogja engedni Burt kezét?

Kate nevetett.

– Miért nem hívtad meg Stefit? – kérdezte aztán, árnyalatnyi nehezteléssel a hangjában.

– Alex kifejezett kérése volt. Tudja, hogy Stephnek van valakije, és nem szeretne konfliktust.

Alex felállt, a villájával megpróbált megkocogtatni egy poharat, de az feldőlt, mire a remélt csend helyett harsány nevetés következett. A tizedes felemelte a kezét.

– Na, hallgassatok! – fújt egy nagyot. Marlene-ra nézett.– Nem hittem volna, hogy eljön ez a nap…

David kétségbeesetten integetett Jamesnek.

– A pezsgő – súgta.– Kinn maradt a konyhában.

James felpattant, Alex elképedve nézett rá. A főtörzsőrmester kifelé menet megfogta Burt vállát, és magával hívta.

– Hozzuk be az üvegeket!

A konyhában Burt lehajolt a kosárért, James megfogta a karját.

– A lányoknak nem tetszik az új barátnőd.

Iversen vállat vont, felemelte a pezsgőket, és szó nélkül visszament a szobába. Az üvegeket csatárláncban adták tovább egymásnak az asztalnál ülők. James és Burt leültek. Alex mély levegőt vett, és ismét nekifogott a beszédnek.

– Mielőtt még újra kitalálnátok valamit… –  Keresgélni kezdett a zsebében, néhány pillanat múlva vörös bársonydobozkát vett elő. Egyetlen laza mozdulattal hátrarúgta a székét, Marlene ijedten felpattant. Alex pedig letérdelt elé.

– Szeretlek, Marlene. Kérlek, légy a feleségem – hadarta egy szuszra.

Marlene könnyes halk igenjét Alexen kívül senki sem hallotta, mert a férfiak elkezdték kibontogatni a pezsgőket, és egymást túl kiabálva gratuláltak a jegyespárnak.

Burt felkelt, belebújt az ágy mellett heverő nadrágjába, és a hűtőhöz indult.  Monica a tekintetével követte a férfit, aki két üdítővel tért vissza, és a takaró tetején meztelenül heverésző nőnek nyújtotta az egyiket.
Monica felült, formás melleit kinyomva letámasztotta az egyik kezét, aztán kecsesen kinyúlt az üvegért, belekortyolt, és provokáló hangsúllyal megkérdezte:
– Vacsorát mikor kapok?
Burt elképedve nézett rá.
– Alex mondta az este, hogy nagyon jól főzöl – magyarázta Monica.
– Egy ideje már nem foglalkozom ilyesmivel – Burt leült a fotelba, és az üdítőt iszogatva kérdezte. – Rendeljek pizzát? Éhes vagy?
Monica csalódottan rázta a fejét.
– Nem, kösz – felkelt az ágyról. – Lezuhanyozom, ma éjjel inkább otthon alszom.

Monica elment, Burt felöltözött, lement az utcára, és beült a ház előtt parkoló terepjáróba. Egy ideig csak céltalanul autózott, aztán elindult az autópályán. A lehajtónál Pearl Creek irányába fordult.
Már hajnalodott, amikor az utcatáblák alapján rátalált Stefi otthonára. Egy fehér sedan állt a kocsifeljárón. Burt néhány házzal odébb leparkolt, és az ülésen hátradőlve várakozott.
Valamivel fél nyolc után Stefi kijött a házból. Világoskék nadrágot, virágos topot viselt, és a nadrághoz illő kabátka volt a kezében. Burt arcán megrándult egy izom, ahogy nézte, sóhajtott. A magas, szőke hajú férfit figyelte inkább. Kiegyensúlyozott, nyugodt ember benyomását keltette. Bezárta a ház ajtaját, és átadta a kulcsot Stefinek. A kocsiajtót kitárta a lány előtt, majd be is csukta mögötte, miután Stefi beült. A férfi világosszürke nyári öltönyt viselt, széles vállán megfeszült a zakó. Bőrcipője és természetesen az aktatáskája is világmárka volt.   

Burt még jó darabig üldögélt a kocsiban, azután is, hogy Stefiék elmentek. Mintha álomból ébredne, úgy kapta fel a fejét a mobilja hangjára.

 – Igen! – szólt bele fásultan. Jack kereste. – Egy óra múlva ott vagyok – válaszolt.

Tizenkilencedik fejezet: 2023. május 7. 

Széttépett kötelékek