 |
| Kép: NightCafe |
Kora este Vic a nappali sarkában felállított számítógépasztalnál ült, és az e-mailjeit olvasta. Döbbenten felkiáltott, és Burtöt szólította. Néhány pillanattal később Stefi állt meg a háta mögött.
– Burt hol van? – kérdezte Vic hátrapillantva, kissé csalódottan.
– Alszik.
– De rendben van, ugye?
– Csak elfáradt. Felajánlottam, hogy engedek neki fürdővizet, mire visszaértem, már aludt.
– Megértem – nevetett Vic. – Ez a Peti gyerek nem könnyű eset. Ráadásul a doki még jól le is szidta Burtöt, hogy kiállt ellene, ahelyett, hogy a karjára való tekintettel felnőtt férfiként lebeszélte volna a verekedésről. Jó fej az öreg. Szerencsénk volt, hogy Zoltán ott volt, és mindent elintézett. Tudod, mit ír Tiny? – Vic a fejét ingatta. – Az én fiam volt a tolvaj.
– Micsoda? – kérdezte Stefi döbbenten.
– A vihar éjszakáján, amikor kiderült, hogy bajba kerültünk, Benji összebeszélt két sráccal. Segítségül hívták a szellemeket, hogy megmentsenek minket. Aztán annyira megijedtek a vihartól, hogy hazamenekültek, és kint felejtették a dobokat. Tegnap éjjel megpróbáltak mindent visszacsempészni, persze lebuktak.
Stefi mosolyogva nézett a főnökre. Vic arca egészen ellágyult.
– Büszke lehetsz a fiadra – mondta a lány, megsimogatva a vállát. A férfi sóhajtott.
– Azért egy kicsit te is benne vagy a dologban – tette hozzá enyhe éllel a hangjában.
Stefi zavarba jött, Vic kíméletlenül folytatta:
– Azért vette fel Peti pulóverét, hogy bosszút álljon rajta. Bringázás közben meglátott téged a sráccal. Szólt Burtnek, de úgy gondolta, jobb, ha ő is intézkedik. – Látva, hogy a lány egyre kellemetlenebbül érzi magát, megenyhülten elmosolyodott. – Azt mondta Tinynek, a fickó nem hagyott békén téged, és segíteni szeretett volna. Mit tegyek? A lopás miatt meg kellene büntetnem, de csak a jó szándék vezette.
Stefi egy ideig emésztgette a hallottakat, majd így szólt:
– Jane és Tiny már biztos kitaláltak valami büntetést a fiúk számára. Elég lesz, ha beszélgetsz vele egy jót, miután hazaértél. Apukám mindig azt mondja, utólag nem szabad megbüntetni egy gyereket. Ha későn veszed észre, hogy valami helytelen dolgot tett, az a te hibád, és neked is büntetés járna.
– Jó fej az édesapád.
– Ő is nagyon bír téged!
Vic nevetett.
– Én nem sokat számítok, Burttel legyen jóban.
– Úgy hiszem, már kezd megbékélni vele, hogy együtt vagyunk – mosolygott Stefi, aztán sóhajtva hozzátette. – Szörnyű dolog, ha a szerelmedet épp azok nem tudják elfogadni, akik a legfontosabbak voltak neked addig.
– Stefi, nemcsak a hosszú fekete haj, a szép barna bőr és az izmos test számít, a szüleid egész más szemmel nézik a férfit, aki melletted van.
– Nekem sem ez a legfontosabb!
– Persze, de ha Burt nem szedi össze magát, ő is nézhetne úgy ki, mint sok veterán. A szüleid számára a múltja riasztó. A katonaság, a családja elvesztése, a kapcsolata a saját szüleivel, ezek sok kérdést felvetnek bennük. Szeretnének téged mindig boldognak látni és biztonságban tudni. Ha majd visszautazol Burttel, ő továbbra is sokat lesz távol, éjszakánként is dolgozni fog, néha életveszélyben. Nem tudni, hogyan kezeli, ha újra komoly problémák merülnek fel az életében. Még Ruth is aggódik miatta, tudom, mert sokat beszélgettünk erről. Az édesapád tisztában van ezzel, és ráadásul ő sem lehet veled, nem vigyázhat rád. Az apák ilyenek. Értesz engem?
A lány bólogatott.
– Értelek. De ez az én életem, az én döntésem és Burté, még mindig nem értem, hogy ez miért lenne az ő problémájuk.
Vic elmosolyodott.
– Nemsokára te is megérted majd.
Stefi sóhajtott, és ösztönösen a hasához nyúlt.
– Annyira hihetetlen. Anyu azt mondta, ne éljem bele magam addig, amíg nem voltam orvosnál… – hirtelen zavarba jött. – Ne haragudj, de egy férfit biztos nem érdekel az ilyesmi.
Vic még mindig mosolygott.
– Ne hidd! Nem vagyok híve, hogy az apák ott legyenek, amikor a baba világra jön, az az asszonyok dolga, de a feleségükkel végig törődniük kell.
Hirtelen csend ereszkedett közéjük. Mindketten úgy érezték, nem állnak még elég közel egymáshoz, hogy ilyen bensőséges témáról beszéljenek, de ebben a pillanatban nem volt mellettük, akire szükségük lett volna.
– Menj, nézd meg Burtöt! – intett Vic az ajtó felé. – Én meg kimegyek apukádhoz a konyhába, és megköszönöm neki a gépet.
Stefi bólintott, kifelé indult. Az ajtóban azonban visszafordult, és megkérdezte:
– Szerinted felkeltsem a vacsorához?
Vic határozottan megrázta a fejét.
– Ébresztő! – Stefi felhasalt az ágyra Burt mellé, és megsimogatta az arcát. – Ébresztő, mert a vacsora után a reggeliről is lemaradsz.
– Hagyj még egy kicsit, kérlek! – a férfi álmosan hátat fordított neki. – Régen aludtam ilyen jól.
– Örülök – mosolygott Stefi, miután Burt végre felé fordult. – Nagyon féltettelek tegnap.
Burt felült.
– Jól vagyok. Gyere ide! – Megfogta a lány kezét, és magához húzta. Amikor Stefi az ölébe ült, a takaró tetejére, megsimogatta az arcát. – Most pedig megkérlek, maradj csendben, mert valamit el kell mesélnem neked. Amíg azt hiszik, alszom, senki nem fog zavarni, és ez most fontos. A vihar éjszakáján beleestem egy víznyelőbe. Mondott neked erről valamit James?
Stefi a fejét rázta.
– Annyit mondott csak, hogy kórházban voltál, mert megsérültél. Épp elég volt ennyi, hogy halálra rémüljek és utáljam magam, amiért otthagytalak.
– Semmi baj – mondta a férfi, és gyengéden a szájára tette az ujját. – Találtam valamit abban a barlangban, és azóta nincsenek rémálmaim. Két koporsó volt ott, Steph!
A lány elszörnyedve nézett rá, tanácstalanságot és kételkedést látott sötét szemében. Egyre jobban aggódott.
– Egy ládában indián használati tárgyak között pedig megtaláltam egy asszony naplójának a kitépett lapjait. A te Stevie Morganedről írt. Leírta Stevie életének utolsó óráit, hogy együtt volt a szerelmével, Fürge Szarvassal, akit utána lelőttek a katonák. Ez az asszony egy erőd parancsnokának a felesége volt. A férje halála után megkerestette a jeltelen sírba temetett koporsókat, és elküldte őket a Cheyenne Rezervátumba, néhány indián fogollyal. Nem tudom, miért rejtették el a koporsókat, talán üldözték őket. Mivel a barlang beomlott, sosem találják meg őket, ha én nem esem le oda. Érted? Tudod, milyen hihetetlen ez nekem? – kérdezte a férfi.
Stefi bólintott.
Burt sokáig hallgatott.
– Fürge Szarvas… – kezdte újra, de aztán megköszörülte a torkát. – Szóval, megkaptam a tőrét, aztán megtalálom a holttestét, te Stevie Morgan felújított házába laksz. Sok ez nekem, Steph. Jane azt mondta, minden úgy van, ahogy lennie kell.
A lány megsimogatta férfi gondterhelt arcát.
– Nem kell félned! Vigyáznak ránk.
Burt elmosolyodott, hirtelen magához szorította Stefit.
– Kicsim – suttogta a hajába. – Már rég feladtam volna, ha te nem vagy.
Stefi elhúzódott tőle.
– Mit beszélsz? – kérdezte dühösen. – Ilyet nem szabad mondani!
– Steph! – Sötétbarna szemének különös csillogása megijesztette a lányt, mert eszébe juttatta a beszélgetését Vic-kel. Burt szájára szorította a tenyerét.
– Nehogy valami őrültséget mondj!
A férfi határozottan megfogta Stefi csuklóját, és elhúzta a szája elől a kezét.
– Az életemnek semmi értelme nem lenne nélküled, ezt vésd jól az eszedbe – jelentette ki keményen.
– Nem ez a legromantikusabb szerelmi vallomás, amit hallottam – próbált tréfálkozni Stefi. Aztán elhúzódott a férfitől, és lelépett az ágy mellé. – Szerintem zuhanyozz le és nyugodj meg! Bizonyára, erős volt a fájdalomcsillapító, amit tegnap kaptál a kórházban, azért beszélsz ilyen szörnyűségeket. Szólni kellett volna, hogy gyógyszerfüggő voltál. Szellemek pedig léteznek, akár elfogadod, akár nem.
Burt cinikusan elmosolyodott, felhajtotta a takarót és felkelt. A karján lévő kötésen kívül nem volt rajta más textília, de Stefi annyira dühös volt rá, hogy most észre sem vette.
– Szellemek, no igen. Ha most hallana téged valaki, nem az én gyógyszerfüggőségem miatt aggódna – Burt futólag megpuszilta a lány homlokát, aztán felkapta a fotel karfájára dobott farmerét, és felhúzta. Közben kupacba halmozott előző napi ruháit vizsgálgatta:
– Kimoshatnám ezeket? – kérdezte zavartan.
– Ha anyukám mos, majd berakjuk közé, vidd be magaddal a fürdőbe!
Burt bólintott, és kifelé indult.
– Nem kell kapkodnod, csak hárman vagyunk anyuval. Vic elkísérte új barátját, apát a táborba – szólt még utána a lány fura kis mosollyal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése