Naptánc 2. fejezet – Ellentétek

Kép: saját

Ruth sóhajtva tette le a dolgozat utolsó oldalát a dohányzóasztalra. „A beavatási szertartások lélektani és jogi következményei” című munka írója az egyik kedvenc tanítványa volt. A fiú nehéz témát választott. A természeti népek harcosavatási szertartásaitól indítva eljutott a kollégiumi és kaszárnyabeli ugratásokig. Ruth-nak őszintén tetszett a dolgozat, de tartott tőle, hogy személyes érintettsége miatt, esetleg elfogultan ítéli meg.
Odakinn már sötétedett. A napnyugta azon szakasza volt, amikor az ember nem tud dönteni, lámpát gyújtson-e vagy sem, s ha végül mégis megteszi, attól sem lesz világosabb. Ruth felállt a fotelből, és az ablakhoz lépett, kinézett a kertvárosi utcára, a kanyarban épp ekkor tűnt fel a férje, Frank ezüstszürke BMW- je.
Amikor Ruth meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó, kisétált az előtérbe. Frank meglepődött, hogy az asszony az ajtóban várt rá, de a szokásos szertartás részeként megcsókolta az arcát. Imádta vöröses barna bőrének bársonyosan puha érintését. Gyengéden végigsimított félhosszúra nyírt, még alig őszülő, kékes fényű fekete haján.
– A nappaliba viszem a kávéd – mosolygott férjére, az olívzöld nadrágot és halványsárga blúzt viselő asszony.
Frank általában a konyhában fogyasztotta el szokásos délutáni kávéját. Ezért miután kezet mosott, és besétált a szobába, gyerekes várakozás uralkodott el rajta. Felesége, néhány pillanat múlva már hozta is a virágmintás csészét, a kerek kistányéron, és letette fotelben üldögélő férje elé, a dohányzóasztalra. Az irodai löttyök után a Ruth készítette eszpresszó valódi élményt jelentett Frank számára. Megfelelő hőmérséklet, kellő mennyiségű cukor, és végül egy kocka csokoládé beleolvasztva: fogyasztásra kész bájital – így nevezte. Ezzel a bókkal még ma is zavarba hozta Ruth-t.
– Vendégünk lesz, Frank – mondta halkan az asszony, és lassan leereszkedett a henger alakú puffra, szemben a férjével.
– Igen? – Frank várakozva nézett a feleségére, mélyen belélegezte a kávé illatát, majd csodára várva a szájához emelte a csészét.
– Meghívtam Burtöt vacsorára – suttogta az asszony.
A férfi színpadias mozdulattal tette vissza az asztalra a csészét, a hatás kedvéért, de azért vigyázott, nehogy a hófehér terítőre fröccsenjen a fekete folyadék. Nem mintha zavarta volna, hogy foltos lesz a terítő, egyszerűen csak nem akarta, hogy Ruth mással foglalkozzon.
Kellemes meglepetésre számított, erre a legborzalmasabb estének néz elébe.
– Frank, egy éve nem volt itthon, még karácsonyra sem hívtam meg, mert Te nem akartad… Tegnap volt a születésnapja és végre ismét dolgozni fog. Egy sportklubban tanít.
– Igazán? – kérdezte Frank, és kelletlenül felhúzta a szemöldökét.
Ruth átnyúlt az asztal felett. Frank habozott, de az asszony könyörgő tekintetét látva, végül megfogta felesége kezét.
– Nem értem, miért gyűlölöd őt – suttogta az asszony.
– Az utolsó időszak, amit velünk töltött borzasztó volt, és csakis miattad. Nem hallgatott rám, pedig én mindent megtettem. Nekem fájt látni a könnyeidet. Dühített, hogy hallgattál, amikor késő éjjelente vagy ha éhes volt, megjelent. Hogy milyen állapotban, arról inkább ne beszéljünk, ugye? És ne említsük azt sem, hogy egyetlen vasat sem adott neked.
– Ebben a házban benne van Burt pénze is… de ez most nem számít, csak az, hogy a fiam. Már csak én vagyok neki.
– Értelek, Ruth – bólintott Frank beletörődve.
– Kérlek, próbálj türelmes lenni vele!
Frank megszorította a karcsú kis kezet, és rámosolygott Ruth-ra. Gyönyörködve figyelte a feleségét. Ruth őslakos asszony volt, kissé kiugró járomcsontja még inkább kiemelte gyönyörű, sötétbarna szemeit. „Ki hinné, hogy már elmúlt ötvenöt éves?” – gondolta Frank büszkén. Mindketten túl voltak már egy-egy fájdalmas kapcsolaton, amikor egymásra találtak. A férfi megözvegyült, az asszonyt pedig elhagyta a férje. Frank újra és újra átérezte, milyen kincsre lelt.
A meghitt pillanatot a csengő hangja törte meg.
– Ez ő – Ruth felállt.
Frank látta rajta, hogy ideges, érezte a keze remegését, ahogy lassan kihúzta az övéből. A férfi is felállt, hogy az ajtóhoz induljon. Általában ő nyitott ajtót a vendégeknek, de Ruth most megállította:
– Ne! – kérte. – Én akarom.
Az asszony kifelé indult, Frank követte. Figyelte, ahogy Ruth kinyitja az ajtót.
Fekete farmert és sötétkék pólót viselő, magas, harmincas évei közepén járó férfi álldogált a küszöbön.
– Jó estét – szólalt meg Frank a nappali ajtajából.
Burt biccentett, aztán belépett. Ruth megölelte a fiát.
– Kisfiam – sóhajtotta.
Frank önkéntelenül elmosolyodott, az asszony alig ért a fia melléig.
– Az étkezőben vacsorázunk – mondta Ruth, és átkarolta Burt derekát.
Frank utánuk indult, az ajtóban megtorpant egy pillanatra. Ruth gyönyörűen megterítette az asztalt. A fehér étkészletet vette elő, amelyet még karácsonykor is csak hosszú vívódás árán tett fel az asztalra. Ruhaszalvétákat és fényesen ragyogó poharakat készített a tányérok mellé.
Ruth megsimogatta Burt kezét. Így látszott, hogy a fia bőre csak egy árnyalatnyival világosabb, mint az övé. Az asszony egy rövid ideig még ott álldogált Burt mellett, mintha attól félne, hogy megszökik.
– Hozom a vacsorát – mondta aztán, és átment a konyhába. Frank utána bámult.
Ekkor tűnt fel neki, hogy Ruth kicserélte a két helyiséget elválasztó ajtó függönyét. Levette azt, amit ő ajándékozott neki egy üzleti útja után, és valami régi, indián szőttest tett fel, amit ki tudja, hol őrizgetett eddig.
Burt úgy nézett körül, mintha nem is itt élt volna évekig.
– Foglalj helyet – szólt Frank szárazon.
A fiatalember a konyhaajtóval szemközti szék felé indult. Ezzel meglepte Franket. Sokat veszekedtek azon, hogy ki üljön az előszoba ajtóval szemben, az asztalfőre. Frank érkezéséig az a szék Burté volt, de amikor elvette Ruth-t, az idősebb férfi úgy érezte, a családfő helye őt illeti. Burt elfogadta volna végre az új felállást?
Miután mindketten helyet foglaltak, Frank leplezetlenül méregette a fiatalembert. Fekete haját most ismét egészen rövidre nyíratta, talán hízott egy kicsit, mióta Frank nem látta, de a férfi még mindig soványnak találta az arcát.
Ruth egy nagy méretű ovális tállal egyensúlyozva lépett be az étkezőbe. A tál közepére sült hússzeleteket fektetett, melyeket sült zöldségekkel rakott körbe.
Frank hol a fiút, hol az anyát nézte. Burt arcvonásait Ruthtól örökölte. Ahogy az édesanyjára mosolygott, a fiatal férfi tekintetéből ugyanolyan melegség sugárzott, mint ami az asszonyéból szokott. Franknek különös gondolata támadt: vajon Ruth is tud annyi gyűlölettel és haraggal nézni valakire, mint a fia.
Az asszony az asztal közepére tette a tálat. Majd Burt tányérjáért nyúlt, keze megállt a levegőben.
– Nyugodtan, drágám – mondta Frank kedvesen.
A következő pillanatban legszívesebben visszavonta volna a szavait, megdöbbentette a saját viselkedése, hiszen néhány perce még haragudott erre az alakra.

Vacsora után a nappaliban üldögéltek, miközben a televízióban néhány tökéletes férfi egy tökéletes nőt próbált foglyul ejteni. Burt belefeledkezett a jelenetbe.

– Édesanyád említette, hogy már egyre kevesebb gyógyszerre van szükséged – jegyezte meg Frank a kanapén ülve.

Burt bólintott. A fotelben foglalt helyett, karjait a karfákon pihentette, kényelmesen hátradőlt. Frank ritkuló őszes hajába túrt. Képtelen volt levenni tekintetét a széles vállú, hosszú lábú fiatal férfiről. Burt az édesanyja felé fordult, aki közéjük lépett, hogy kistányérokat tegyen az asztalra. 

Amikor az asszony ismét magukra hagyta őket, Franket egyre jobban feszélyezte a kínos csend, újra próbálkozott: 

– Anyád azt is mondta, hogy tanárként dolgozol. 

A fiatalember meglepetten nézett rá: 

– Ha minden jól megy, a jövő hónapban edzőként kezdek egy sportklubban. 

– Azt hittem, már munkába is álltál. 

Burt vállat vont. 

– Jobb lenne minél előbb, nem? Szükséged van értelmes elfoglaltságra. Jobb, ha nincs időd a kudarcaidon töprengeni… – Frank tudta, hogy nem a megfelelő  kifejezéseket használta. Ruth az ajtóban álldogált, mozdulatlanná dermedve várta Burt válaszát. A fiatal férfi tekintete egy pillanatra elborult, de aztán nyelt egyet, és nagyon halkan ennyit mondott: 

– Igen. 

Ruth sóhajtott, a fiára mosolygott. 

– Készítettem neked narancstortát, és vettem egy kis apróságot is. 

– Köszönöm – Burt hálás tekintetett vetett az anyjára. 

– Hozom a tortát – Ruth csak néhány másodperc eltelte után indult kifelé. Úgy tűnt, fél kettesben hagyni a férfiakat. 

– Mit szólsz ehhez? – Frank a képernyő felé intett, ahol most egy kopaszodó idősebb úr beszélt. Elkezdődött az Esti Híradó. 

– Az afrikai törzsi zavargásokra gondolsz? 

 Frank bólintott. 

– Neked is menned kell?  

– Már nem vagyok katona, Frank, – Burt kezdte elveszíteni a hidegvérét. 

– Ja, igen mindig elfelejtem, hogy már arra is alkalmatlan vagy! 

Burt elsápadt, lassan felállt. 

Frank tudta, ezúttal túl messzire ment, felpattant a kanapéról. 

– Burt! – Ruth kiáltása egy rémült anya kiáltása volt, aki attól fél a fia valami megbocsáthatatlant készül elkövetni. Az ajtóban állt a tortával, melyen három nagy és három kicsi gyertya égett. 

Burt keserű arccal nézett az édesanyjára, aztán visszafordult Frank felé. 

– Én megpróbáltam, sajnálom. Tudod, Frank, ha érdemesnek tartanálak rá, lehet, hogy behúznék egyet  – morogta megvetően. 

Lassan kifelé indult, ahogy elhaladta az idősebb férfi mellett, vállával kicsit meglökte. Frank megrettenve nézett fel rá, de Burt már nem fordult meg. Az édesanyja elkeseredett arccal lépett el előle, nem merte tartóztatni. Aztán a becsapódó bejárati ajtó hangja egyértelművé, tette, hogy a fiatalember elment.

Ruth letette a tortát az asztalra, és lerogyott a fotelbe, két kezét a szája elé emelve mereven bámult maga elé. 

– Mi szükség volt erre? – kérdezte, néhány gyors lélegzetvétel után. 

– Nem kellett volna meghívnod. 

– Nem jutott még eszedbe, hogy itt is lakhatna? 

– Nekem sem kell itt laknom feltétlenül… – Frank ezúttal nem tudott tekintettel lenni Ruth érzelmeire, minden további magyarázat nélkül kiment a szobából. Az első este volt, ötéves házasságuk során, hogy mindketten itthon tartózkodtak, de nem együtt mentek be a hálószobába. 

Éjszaka volt, amikor Frank felébredt, Ruth nem aludt mellette. Nem tudta, hogy a felesége egyáltalán lefeküdt-e már és újra felkelt vagy este óta virraszt valahol a lakásban, a fiáért aggódva. 

Az előszobából fény szűrődött be az ajtó alatt. A férfi felkelt, kinyitotta az ajtót. Ruth hátát a falnak támasztva a telefonasztalka mellett ült, még mindig a sárga blúz és a zöld nadrág volt rajta. 

– Miért nem alszol? – kérdezte Frank. 

– Nincs otthon, nem ment haza – suttogta az asszony. 

– Aggódsz miatta? 

– Persze, hogy aggódom.

– Ezek szerint, Te magad sem bízol már benne. 

– Beteg volt, Frank, nagyon beteg. 

– És miért lett beteg, Ruth?! Mert sosem tudta, mi a fontos, és a megszállottsága miatt elveszítette a családját.

– Frank! – Ruth szinte sikoltott. 

A férfi döbbenten bámult rá, néhány pillanatig csak nézték egymást. 

– Ne haragudj – súgta Frank. 

– Többet nem beszélünk róla – jelentette ki Ruth színtelen hangon. – Az én fiam, az ügyei rám tartoznak. Meghívom majd ide, ha nem leszel itthon, mert ez még mindig az ő otthona is. Ketten építettük fel. Hálás vagyok, amiért kifizetted a jelzálogot, de ez nem jogosít fel arra, hogy őt kidobd innen. Őszintén szeretlek, Frank, de a fiamat is szeretem. Ismerem őt. Azok után, amin keresztülment, szüksége van rám. És nekem is szükségem van rá. Legyél velem, ahogy eddig, de fogadd el, hogy a lelkem kettéosztottam. 

Frank letérdelt az asszony elé, megsimogatta az arcát, aztán felsegítette. 

– Fürödj meg! Aztán próbálj végre pihenni.

– Burt – szólt a szobába lépő negyven év körüli szőke, teltkarcsú asszony. Felemelte a szőnyegre csúszott takarót, és a fotel karfájára terítette.Mosolyogva nézte a fiatalembert, ahogy kanapén ülve félmeztelenül alszik, lábait átnyújtva a fotelbe. Újra a nevén szólította, Burt erre már feleszmélt.

– Szia, Cate – mondta álmosan mosolyogva.

– Tudtál aludni? Nem volt túl kényelmetlen? – az asszony leült Burt mellé, aki átölelte a vállát.

– Rég aludtam ilyen jól.

– Be kellett volna menned Harry szobájába – csóválta a fejét Cate.

A férfi hitetlenkedve nézett rá.

– Egy tizenhét éves fiú birodalmába költözzek be, a tudta nélkül?

– Csak aludtál volna az ágyában – vont vállat Cate

– Gondolom, nem te takarítod a szobáját? – Burt a nő arcát fürkészte.

– James kifejezetten megtiltotta… – Cate elsápadt. – Ugye, nem azt akarod mondani, hogy nekem kellene?

– Jaj, dehogy – nevetett a férfi. 

Az asszony csípőre vágta a kezét, és úgy kérdezte: 

– Te mit tartottál tizenhét évesen a szekrényedben? 

– Egyenruhát és pornómagazint. Más nem nagyon fért el a kollégiumi szekrényben – tette hozzá Burt. 

– Most már biztos körülnézek Harrynél – mondta az asszony mosolyogva, aztán testvéri mozdulattal megsimogatta Burt karját. – Örülök, hogy hozzánk jöttél. Sajnálom, hogy James nincs itthon, neked is jobb lett volna.

  – Attól féltem, soha nem érek ide. Sok csábító hely van az idevezető úton. – Burt felállt, és hajtogatni kezdte a takarót. 

– Készítettem reggelit, főztem teát is – közölte Cate könnyed hangsúllyal, hogy oldja Burt zavarát. – A fürdőbe betettem egy kék csíkos törülközőt.

 – Köszönöm, Cate, azonnal megyek.

 

Cate a mosogatógépnél álldogált, amikor Burt felöltözve, nedvesen csillogó hajjal belépett.

– Mit mondtál, mikor jön haza James? – kérdezte a férfi, leülve a terített asztalhoz.

– Csak holnap este. Amióta Harry is eljár vele horgászni, egyre gyakrabban vagyok egyedül. Jól el vannak ketten, én már nem is hiányzom nekik – mosolygott az asszony bánatosan.  

– Ha te is elmentél volna velük, ki lett volna, aki megvigasztal?

– Jaj, Burt, nem jó ez így! Senkid sem volt azóta. 

– Itt vagytok nekem ti

– Tudod, hogy nem így értettem.

Burt vállat vont.
– Ki maradna velem, ha megtudná az igazságot?
– Sosem tudod meg, ha magadba zárkózol. Te itt maradtál, Burt, velünk vagy, a barátaiddal. Menj újra emberek közé. Élj!

– Hagyjuk inkább, Cate! – Burt kivett egy szelet kenyeret a kosárból, aztán a szalámi szeleteket és tojás karikákat vizsgálgatta a tányérján.

– Jó, ne haragudj! Egyél csak. Jó étvágyat! – Az asszony kinyitotta a mosogatógép ajtaját, és kiemelt néhány tányért.

– Mint egy hotelben, esküszöm – Burt a kenyérre fektetett néhány szelet szalámit.

– Ó, majd’ elfelejtettem! A hotelről jutott az eszembe. Jamesnek felajánlottak egy üdülési lehetőséget. Egy újonnan épült tengerparti hotel népszerűsíti magát, de a meghívás sajnos csak egy személyre szól – Cate nagyot nyelt. – Azért van egy apró kis szépséghibája a dolognak, ugyanis a kivitelező hibája miatt gond van a felső szintekkel. Emiatt nem nyithattak meg az idei szezonra. Nincs kedved pihenni egy kicsit? Silent Beachen van.

Burt elgondolkozva vizsgálgatta a szendvicsét.

– Ugye nem azt akarod mondani, hogy a fejünkre szakad a ház?

– Jaj, Burt! A Forever Forrest szállodalánc új létesítményéről van szó, a műszaki átadás megtörtént, nem találtak semmi problémát. Az egyik tulajdonosnak viszont valami nem felelt meg esztétikailag, és lefújta az ünnepélyes megnyitót. Állítólag eltértek a belső kialakításra vonatkozó kötelező előírásoktól.

– Egy ilyen kényes-fényes helyre akarsz engem elküldeni? – nevetett Burt.

– Itt a cím, meg a telefonszám, holnapután indulhatnál. James már elintézte a repülőjegyet is, mire rájött, hogy csak egy személynek szól a meghívás. – Cate a hűtő tetejére állított fonott kosárkából egy névjegy formájú kártyát halászott elő.

– Harryt nem érdekli?

– Egy hét Gina nélkül, megőrültél? Különben is mivel foglalkozhat egy magányos gimnazista egy hotelben?

– Köszönöm, Cate, meggondolom. – Burt a farzsebébe csúsztatta a névjegykártyát.

– Itt maradsz ebédre?– kérdezte az asszony kedvesen.

– Nem terhellek tovább.

– Egyedül vagyok, Burt, nem zavarnál, örülnék neked. Segíthetnél bevásárolni. Aztán lenne még valami…

– Na, mond! – a férfi gyanakvó tekintettel vizsgálgatta a nő arcát.

– A tegnap éjszakai vihar félig letört egy ágat a diófáról, lefűrészelnéd nekem? Félek, rádől a hátsó teraszra.

Burt nevetett.

– Óh, ti nők!

– Hello!
A harsány kiáltásra Cate előbújt a konyhából. A férje és a fia végre hazaértek.
Harry akrobatamutatványok segítségével igyekezett megszabadulni a cipőjétől, a hátizsákja a bejárati ajtó előtt hevert.
– Már másodszor hűlt ki a vacsora. Azt hittem, előbb hazaértek. Apád?
– Beáll a kocsival a garázsba.
– Menj mosakodni, addig újra melegítem az ételt.
Cate megvárta, míg Harry eltűnik a fürdőszoba ajtó mögött, csak aztán szaladt vissza a konyhába. Épp a mikroba tett egy szépen megrakott tányért, amikor félelmetes hang hallatszott:
– Fel a kezekkel!
A következő pillanatban, a feleségével egykorú, nagydarab szőke férfi már ugrott és elkapta a tányért, mielőtt az a járólapra esett volna. A borsó, a rizs és a répa ezerfelé hullott, jutott belőle Cate hajába, a kőre, a mosogatóba.
– Megvesztél, Jim? – mérgelődött az asszony.
Jim csak nevetett, átölelte a feleségét, szerette volna megcsókolni, de Cate tiltakozott, és azt mondta:
– Bolond vagy!
Mikor végre sikerült asztalhoz ülniük, Cate elmesélte, hogy Burt náluk járt, aztán hozzátette:
– Remélem, jól érzi majd magát.
– Csak rajta múlik – mosolygott James.
– És velünk mi lesz a szabadságod alatt? – faggatta Cate.
– Szeretnék veled elutazni, kettesben – James Harryre nézett. – Ugye, nem haragszol, fiam?
Harry kajánul elvigyorodott.
– Nem fogok félni. Használhatom a kocsit?
James bólintott.
Megszólalt a telefon, a férfi felállt, és átment a nappaliba.
– Dr. Dalton? – hallatszott be a konyhába meglepett hangja.
Cate a férje után sietett. Jim az asszony láttán kihangosította a telefont. Ruth Dalton feldúlt hangját meghallva, Cate iszonyú dühös lett Burtre.
– Elnézést a zavarásért, de maguk az egyetlen reményem. Nem tudnak valamit a fiamról?
– Tegnap még itt ebédelt, és csak utána indult haza – válaszolt Cate nyugodt hangon.
– Rendben volt?  – Ruth hangja elcsuklott.
– Természetesen!
– Köszönöm, nagyon köszönöm! – Dr. Dalton hangja már nyugodtabbnak tűnt. Még egyszer elnézést kért, aztán letette a kagylót.
James halkan megszólalt:
– Elmegyek Burthöz.

A csengetésre Burt kelletlenül felkelt a franciaágyról, nehezen szakadt el a televíziótól, ahol épp egy autóversenyt közvetítettek.
Kihátrált a szobából a négyzet alakú előtérbe, itt azonban az ajtónyitáshoz már hátat kellett fordítania a képernyőnek. Az ajtóban James állt.
– Gyere be – Burt visszaballagott a szobába, James követte.
– Rosszkor jöttem – jegyezte meg a képernyőre pillantva.  Ennek ellenére nem zavartatta magát, kínálás nélkül helyet foglalt a fotelben.
Burt visszafeküdt az ágyra.
A következő félórában egyikük sem szólt. James egyszer felállt, kiment a konyhába, a hűtőhöz, és egy üdítővel jött vissza. Amikor egy szőke nő jelent meg a képernyőn, megszólalt:
– Cate mondta, hogy átvetted az ajándékutat. Örülök.
– Beszéltem velük, teljes ellátást adnak, így még én is megengedhetem magamnak.
– Majd rendeződnek a pénzügyeid is  – nyugtatta James – Felhívtad édesanyádat?
Burt a fejét rázta.
– Ne kezdd újra. – James hangja ostorként csattant.  – Dalton nem ér ennyit! Eleve utált téged, számomra ez már rég nyilvánvaló. Édesanyád miatt talán nem vettél erről tudomást, de most már nem dughatod homokba a fejed. Egyébként miatta vagyok itt, szegény megőrül az aggodalomtól. Nálunk érdeklődött utánad.
– Hagyj békén – kérte Burt, minden erő nélkül.
– Beszélj édesanyáddal, kérlek. Tárcsázzak én? – James felállt.
– Ülj vissza! – Burt lassan felemelkedett az ágyról.
– Tudtam, hogy nem csalódom benned – James mosolygott.

Harmadik fejezet: 2023. január 15.

Találkozások