 |
| Kép: Pixabay |
Reggel Stefit nagy nyüzsgés fogadta a szálloda halljában. Susan lelkesen integetett neki a csoportosulás széléről. A lány egyre növekvő kíváncsisággal csatlakozott a fiatalasszonyhoz.
– Képzeld, most hoztak páncélautóval egy nagy ládát! Tudod, olyasmit, amibe a bűvészek szokták magukat bezárni. Nem is, inkább olyan, mint a régi utazóládák. Olvastam, hogy este meglepetés-rendezvény lesz. Kitaláltam ám, mire készülnek – magyarázta Susan izgatottan.
Stefi mosolygott, gyorsan átragadt rá a nő lelkesedése, és Susan beszélt tovább:
– Hamarosan játsszák a moziban A gyémántbányász lánya című filmet. Szerintem a hotel is része a népszerűsítő turnénak. Mi pedig megnézhetjük Elizabeth Kutassy eddig csak múzeumban kiállított, eredeti gyémántberakásos ruháját. – Susan összedörzsölte a kezét, és majdnem táncra perdült.
Stefi jól ismerte a milliomos lány tragikus történetét, aki lélegzetelállító menyasszonyi ruhájában sosem jutott el az oltárig. Míg az asszonyokkal otthon öltözködött, bányatulajdonos édesapja és főmérnök vőlegénye ellenőrizték az ünnepi előkészületeket.
Néhány elégedetlen, kizsigerelt és nyomorgó bányász megtámadta, és kísérőikkel együtt lemészárolta a két férfit. A holttesteket pedig a fehérek kis telepének kápolnája elé dobták. A tetteseket sosem fogták el. Elizabeth Kutassy néhány héttel a történtek után az édesanyjával együtt végleg elhagyta Afrikát.
Természetesen Stefi is kíváncsi volt a híres menyasszonyi ruhára, ahogy a nők nagy része, de valahogy nem lelkesedett annyira, mint Susan. Inkább elszomorította a történet. Belegondolt, milyen élete lehetett később ezeknek az asszonyoknak. Úgy tudta, Elizabeth sosem ment férjhez, és hatalmas vagyonát a halála után jótékony célokra használták fel.
– Reggeliztél már? – kérdezte Susant.
– Csak bekaptam valamit, úgy izgulok. Thomas és Burt még bent vannak, legalábbis nem láttam kijönni őket.
– Burt már jobban van? – kérdezte Stefi bizakodva.
Susan vállat vont.
– Már nem csak teát ivott.
– Nincs kedved visszajönni velem? – kérdezte Stefi.
Az elmúlt este történtek után félt találkozni Iversennel. Úgy gondolta, Susan jelenléte a férfi helyzetét is megkönnyítené.
– Meginnék még egy kávét – bólogatott a fiatalasszony.
A találkozás minden gond nélkül lezajlott, Burt ugyanis épp felállt az asztaltól, mikor a két nő odaért, udvariasan köszönt, és távozott. Stefi figyelmét nem kerülte el a sporting mellzsebébe dugott cigarettásdoboz.
Az előttük álló nap ismét forrónak ígérkezett. Stefi biztos volt benne, hogy Iversen a tengerparton, illetve a tengerben tölti majd a nap nagy részét. A férfi érthetetlenül távolságtartóvá vált viselkedése után a lány úgy érezte, jobb lenne, ha a továbbiakban kerülnék egymást. Ezért úgy döntött, kihasználja a hotel által felajánlott ajándékszolgáltatást, és amennyire lehetséges, eltűnik az alagsori szépségszalonban.
Reggeli után egyenesen a kozmetikushoz ment, aki legnagyobb örömére azonnal fogadta is, aztán beült a manikűröshöz. Délutánra pedig bejelentkezett a fodrászhoz.
A manikűrös egy kicsit később végzett, mint ahogy ígérte, így Stefi majdnem lemaradt az ebédről. Már alig volt valaki az étteremben, amikor Linda kihozta az előételt. A pincérnő a tányért a lány elé téve a fülébe súgta:
– Iversen úr érdeklődött utánad.
– Keresett? – Stefi különös borzongást érzett.
– Kíváncsi volt, láttalak-e már ma – Linda elmosolyodott, aztán jó étvágyat kívánt, és átment egy másik asztalhoz, ahonnan szóltak neki.
Ebéd után Stefi felment a szobájába. Mivel a fodrásznál öt órára kapott időpontot, lapozgatni kezdte újonnan szerzett könyveit.
A sziklák között kuporogva, térdeit átkulcsolva sokáig hallotta az ijesztő hujjogatást. Jó ideig nem mozdult még utána sem, hogy csend lett. Nem tudta mennyi idő telt el, de nem merte elhagyni a biztonságosnak tűnő helyet. Az apját várta, aki megígérte neki, mielőtt leszállította a szekérről, hogy visszajön érte.
Lépések közeledtek, felemelte a fejét. Egy indián harcos jelent meg a hasadékban, meglepetten nézett rá és felé indult. Ő kétségbeesetten hátrált, de a sziklafal megállította, az indián felé nyúlt, mire sikoltozni és hadonászni kezdett. Hirtelen sötétség borult rá.
Amikor felébredt sötét helyen feküdt, puha prémeken. Egy fiatal indián nő üldögélt mellette. Mondott valamit, aztán egy kicsi tálkából vízzel kínálta. Ő elkapta az edényt és mohón ivott.
Kintről zaj hallatszott, odafordult, hogy megnézze, mi az…
Arra eszmélt, hogy a nyitott könyvön fekszik, épp egy tipi rajzán. Utoljára főiskolás korában fordult elő, hogy napközben, könyvvel a kezében elaludt. Zavartan elmosolyodott, mintha valaki észrevehette volna, mi történt vele.
Aztán visszagondolt az álomra, és egy név jutott az eszébe: „Kicsi Bagoly”. Nem emlékezett rá, olvasott-e hasonlót a könyvben, vállat vont, és az éjjeliszekrényre tett mobiljára nézett. Majdnem öt óra volt, kapkodva öltözni kezdett. Amikor a szépségszalonba ért, a fodrász még nem végzett az előző vendég hajával, így Stefi egy kicsit kifújhatta magát.
Valamivel fél hét után, helyes kis konttyal indult vacsorázni.
Susan és Thomas épp akkor ültek le az asztalhoz, mikor ő belépett az étterembe. A fiatalasszonynak azonnal feltűnt Stefi átváltozása.
– Kipróbáltad az alagsori varázsbarlangot? – kérdezte mosolyogva.
– Jaj, hihetetlen nap volt, ennyit egyszerre még nem foglalkoztak velem – lelkendezett a lány.
– Na, majd az esküvőd előtt meglátod, mindez micsoda tortúra is lehet. Addig szerettem fodrászhoz és kozmetikushoz járni, de aznap úgy izgultam. Jaj, a fodrász nehogy elégesse a hajam. Ne legyen erős a festék a szememen. Valami iszonyat! – sóhajtozott Susan.
– Én ma nagyon jól éreztem magam.
– Meg is látszik – Thomas bókja rendkívül jólesett a lánynak, most már csak arra vágyott, hogy Burt is lássa.
Már befejezték a vacsorát, amikor Iversen megérkezett. Thomasszal kezet rázott, a két nőnek udvariasan köszönt. Stefire pillantva csodálkozva felhúzta a szemöldökét, de nem szólt semmit. A lány az üres tányért bámulta maga előtt, hogy csalódottságát leplezze.
Susan segítette ki szorult helyzetéből, kezét megfogva így szólt:
– Gyere fel velünk, hogy legyen időd kicsinosítani magad a bemutatóra!
Ezután felháborodott tekintetet vetett Iversenre, aki elgondolkozva ült le az asztalhoz.
Stefi vegyes érzésekkel készült a nyolc órára tervezett ruhabemutatóra. Miután Burt semmi különlegeset nem talált kicsinosított külsején, az egész nap értelmét vesztette.
Felvette Gaugain-motívumokkal díszített, vállpántos nyári ruháját, aztán a fürdőszobai tükör előtt állva a kontyát nézegette, már nem tartotta olyan eredetinek. Azzal azonban tisztában volt, hogyha kibontja, hajat kell mosnia, mert különben egy gubancos madárfészek marad a fején.
Erőteljes kopogás hallatszott, az érkező nem várt választ, azonnal benyitott.
A lány kiszaladt a fürdőből, legnagyobb ámulatára Iversen állt előtte. A férfi feszültnek tűnt.
– Tudom már, mire készül Walker a társaival, és a rendőrök még nem jelentkeztek – jelentette ki olyan hangsúllyal, mintha csak egy apró incidens miatt félbeszakított beszélgetést folytatna.
– Miről beszél? Mi történt? – kérdezte Stefi értetlenkedve.
– Talán őrültnek tart, azok után, ahogy az elmúlt napokban viselkedtem, de tisztában vagyok vele, mire képes Walker. Mindent megpróbáltam: telefonálgattam, voltam a helyi rendőrségen, de senki nem hisz nekem. Azt állítják, Walker meghalt egy börtöntűzben. Sikerült üzenetet hagynom a volt parancsnokomnak, ő az egyetlen reményem.
A lány még mindig nem értett semmit.
– Burt, jól van? Minden rendben?
– Semmi sincs rendben. – Burt az ablakhoz sietett, és kipillantott az utcára. – Elkísérem a bemutatóra. Bármi történik, maradjon mellettem! – a férfi szigorú hangja megrémítette a lányt.
Stefi arcát látva Burt magyarázatképpen még hozzáfűzte:
– El akarják rabolni a gyémántberakásos ruhát.
– Biztos benne?
– Mi másért lenne itt Walker? – Burt Stefi meztelen lábain felejtette a tekintetét.
– Vegyen cipőt, és menjünk! Körül kellene néznem, mielőtt elkezdik a rendezvényt.
Az étterem felé tartva összefutottak Ann-nel és Kirkkel.
– Tudjátok, mi lesz a meglepetés buli? – kérdezte a lány.
– Elizabeth Kutassy ruhája – vágta rá Stefi feszülten. Nem tudta pontosan, hogy a ruha iránti kíváncsiság hozta-e felfokozott hangulatba, vagy Iversenről ragadt át rá az idegesség.
– Huu! Többen mondták, de nem bírtam elhinni – lelkendezett Ann.
– Az étteremben majd minden kiderül. – Burt ingerült hangja bosszantotta Stefit, mert pontosan tudta, ha neki van igaza, akkor ez az este semmi jót nem ígér. Ann-nek nem tűnt fel semmi. Udvarolt a férfinak:
– Burt, mit sportolsz? Eszelősen nézel ki.
A férfi zavartan bámult a lányra.
– Hogyan? – kérdezte.
Ann mosolyogva legyintett.
Odaértek az étteremhez, Iversen megtorpant a csukott ajtó láttán, megfogta Stefi kezét, és a fülébe súgta:
– El ne mozduljon mellőlem!
– Megijeszt – nézett fel rá megrökönyödve a lány.
Kirk és Ann nem értették, miért álldogálnak ott. A fiú kivágta az ajtót, és nyomában a húgával belépett az étterembe. Rogers öles léptekkel Annhez sietett. Megragadta a lány csuklóját, közben fegyvert szegezett a testvérek mögött belépő Burtre.
– Ha te szóltál a zsaruknak, nagyon rosszul tetted. Leléphettünk volna a gönccel, ehelyett itt ragadtunk mindannyian.
Stefi, Burt mögött állva, két kézzel belekapaszkodott a férfi karjába. Iversen nem mozdult, a pisztoly csöve majdnem a melléhez ért, a szíve felett. Ann szája széle remegett, és megpróbálta lefejteni a csuklójáról Rogers markát. Kirk bénultan állt.
Egy fekete házaspár érkezett, őket egy idős hölgy követte, egy negyven körüli, szőke hajú férfiba karolva. Mind a négyen megrettenve álltak az ajtóban.
– Indulj a helyedre, Iversen! – Rogers leeresztette a fegyvert, és magával rángatta Annt. Nem figyelt már Burtre, aki egyelőre nem mozdult, inkább alaposan körülnézett a teremben.
– Úgy tűnik, mindenki itt van. – A hang a sebhelyes fickótól származott, aki papírlapokkal a kezében egy asztal tetején üldögélt, két társa a székeken foglalt helyet mellette. Walker nem volt sehol. Rogers a falhoz szorítva ölelgette a tiltakozó Annt. Kirk ökölbe szorított kézzel Burt mellett toporgott, Iversen a fiúhoz fordult:
– Csak hergelni akar, próbálj nyugodt maradni!
Stefi már csak egy kézzel kapaszkodott Burt karjába. A férfi megnyugtatóan rámosolygott, mire a lány zavartan ellépett mellőle. Burt utána nyúlt, és a kezét megfogva visszahúzta. A gesztus egy kicsit oldotta a lányban a feszültséget.
Ekkor lépett az étterembe Hays igazgató, a nyomában Walkerrel. Minden arc feléjük fordult. Walker a sebhelyeshez indult, és egy újabb papírlapot nyomott a kezébe. A fickó átfutotta, majd elhagyta a helyiséget. Néhány pillanattal később az asztalnál ülő két férfi is követte. Hays Walker mellett állt, mintha parancsot várna tőle.
– Amint a társam visszatér a hotelben dolgozó alkalmazottakkal, és mindenki együtt lesz, tisztázzuk a szabályokat – jelentette ki Walker. – Addig is jó, ha tudják, hogy két társam robbanószerkezeteket helyez el a hotel kijáratainál
– Mit akarnak? – kérdezte az utolsók között érkező idős fekete úriember, felesége rémülten szorongatta a kezét.
– A ruhát – Walker a fegyverét babrálta.
– Sajnos, valaki értesítette a rendőrséget, és úgy tűnik, itt ragadtunk. Csak Önökön múlik, hogy milyen emlékeket őrzünk majd egymásról. Igaz, Iversen? – A bandita felszegett fejjel nézett Burt szemébe, aki elengedte Stefi kezét, és Walker felé indult.
Kirk döbbenten pillantott az előbb még őt csillapító férfira.
– Kérem, uram! – A szállodaigazgató felemelt kezekkel próbálta megállítani Iversent.
– Nem tudom, Önöknek miféle problémájuk van egymással, de a vendégek érdekében, kérem, uram, legyen belátó! – Hays már kiabált, beszorulva Burt és Walker közé.
Rövid időre csend ereszkedett az étteremre. Úgy tűnt, még csak mozdulni sem mer senki. Rogers a falhoz lapuló Ann mellől figyelte, ahogy a társa és Iversen a rémült kis ember feje felett farkasszemet néz egymással. A feszült pillanatot a személyzet tagjainak érkezése törte meg, a sebhelyes arcú fegyverrel fenyegetve zavarta őket az étterembe.
Hays ekkor már átkarolva tartotta vissza Iversent. Walker vigyorgott, aztán hátat fordított nekik, és a társához indult, hogy visszakérje tőle a személyzet névsorát.
Az igazgató az alkalmat kihasználva visszakísérte a lassan csillapodó Burtöt Stefihez. A lány aggódva nézett a férfira, akinek egész teste megfeszült, szemében újra az a furcsa, sötét kifejezés látszott, mint éjjel az uszodában. Ha ordított volna Walkerrel, vagy nekiront, nem lett volna olyan borzalmas, mint az iménti némajáték.
Walker végignézett a dolgozók során, tekintetével megkereste az étteremben szétszórtan várakozó pincéreket. Majd könnyedén fellépett egy székre, hogy mindenki lássa.
– Akkor folytatnám – mondta erélyes hangon. – Lezártuk az uszodát, a bárt, az irodákat a porta mögött, az alagsorba, a tetőre és a külső folyosóra vezető ajtókat, valamint a konyha hátsóajtaját. Használhatják az előteret, itt maradhatnak az étteremben, vagy visszamehetnek a szobáikba a lépcsőn keresztül. A liftet kikapcsoltuk. A mobiltelefonjaikat hagyják itt az asztalon. Kétóránként névsorolvasást tartunk. Amíg mindannyian visszaérnek ide a kijelölt időpontban, újra elhagyhatják az éttermet, ha egyetlen egyszer valaki késik, vagy mobiltelefont találunk valakinél, itt maradnak mind, és még hugyozni sem mehetnek ki. Világosan beszéltem? – Walker fenyegetően körülnézett.
Rogers úgy érezte, rá már nincs szükség, ezért folytatta Ann megdolgozását. A lány kétségbeesetten tiltakozott, minden erejével szabadulni akart az ölelésből. Rogers letépte róla falatnyi pólóját, és ha Walker nem állítja meg, a szoknyától is megszabadította volna. A bandavezér elzavarta társát a lány közeléből.
Ann a fal mellett lekuporodott a földre, és a térdére borulva sírni kezdett. Kirk odarohant hozzá, magához ölelve nyugtatgatta, közben tekintetével Rogerst kereste.
Stefi Burtre pillantott, a férfi beleegyezően bólintott.
– Menjen csak! Segítsen neki.
Amikor Stefi letérdelt Ann mellé, Kirk felállt.
– Maga egy állat! – kiáltott oda a srác Rogersnek.
Burt a fejét ingatva figyelte a feldühödött fiút.
– Meg szeretnéd védeni a húgocskádat? Na, gyere, fiacskám! Mutasd meg, micsoda hős vagy? – Rogers gúnyosan mosolyogva, két kezével integetve csalogatta magához a fiút.
Kirk a bandita felé indult. Ahogy Burt mellett elhaladt, Iversen megragadta a karját. Arra azonban nem számított, hogy Kirk visszafordulva, egyszerűen arcon vágja. Burt elengedte a fiút, megrázta a fejét, és az orrához nyúlt, hogy ellenőrizze, nem vérzik-e.
A srác Rogersre vetette magát. A padlón birkóztak, Walker és társai nem avatkoztak közbe.
A vendégek közül többen rémülten kiáltoztak, segítséget vártak valakitől, sokan a szállodaigazgató felé tekingettek. Ő azonban csak egy helyben toporgott. Talán egy meggondolatlan fiatalember miatt nem akart másokat is veszélybe sodorni.
Rogers szemmel láthatóan erősebb volt, de a düh megnövelte Kirk erejét, mert már a bandita torkát szorongatta. Burt figyelmét nem kerülte el, hogy Rogers csak a balkezét használja. Azzal próbálta ellökni magától a fiút, másik kezével a pisztolyát vagy a kését kereshette. Iversen minden további gondolkodás nélkül odaugrott, és a két karját megragadva, lerántotta Kirköt Rogersről. A fiú megfordult volna, de Burt, hátulról átkarolva, könnyedén a testéhez szorította a karjait.
– Ha életben akarsz maradni, nyugton maradsz – súgta a fülébe, olyan hangon, hogy Kirk befejezte a ficánkolást.
Az utolsónak érkező szőke férfi a közelben álldogált. Amint észrevette, hogy Rogers elővette a fegyverét, odaugrott, és megpróbálta kicsavarni a kezéből.
Walker az egyik asztalon összekészített tálalási eszközök közül felkapott egy üres, ágasfa kávéscsésze tartót, és annak vastag talpával hátulról leütötte a férfit, aki egyetlen hang nélkül terült el a kövön. Az egész eseménysor pillanatok alatt zajlott le, majd a teremben síri csend lett.
Stefi a történteknek háttal, Ann előtt térdelt, és épp egy pohár vízzel próbálta megitatni Kirk húgát. A hirtelen beállt csendben Stefi rémülten felegyenesedett, és Burtöt kereste. Amikor észrevette a férfit Kirkkel vitatkozva, megnyugodva felsóhajtott.
Aztán Iversen letérdelt a földön fekvő szőke férfi mellé, és a hátára fordította. Kirk most már ijedten téblábolt körülöttük.
– Ő a fiam, Peter. Peter Goodwin – mondta a férfival együtt érkező idős asszony halkan, és Iversennek nyújtotta a vállkendőjét. Burt összehajtogatta a kendőt, és Peter fejét egy kicsit megemelve, a tarkója alá tette.
– Nem kell a cirkusz! – kiáltotta Walker. – Csak leütöttem, hogy később tudja, hol a helye. Túléli, ne pánikoljanak!
Peter néhány pillanat múlva megmozdult, még csukott szemmel a fejéhez emelte a kezét, és felnyögött. Aztán azoldalára fordult, alkarjára támaszkodva fel akart kelni, de Burt megfogta a vállát:
– Öregem, még várjon egy kicsit!
Az idős hölgy lehajolt a fiához, Linda, a pincérlány is hozzájuk lépett.
– Hozok jeget! – mondta kedvesen, és elindult a konyha csapóajtaja felé.
Néhány pillanattal később Linda holtsápadtan, reszketve érkezett vissza az étterembe. Hayshez rohant, a közelben állók tisztán hallották szavait:
– Két férfi fekszik a hűtőkamrában.
A szállodaigazgató Walkertől várta a választ, aki mellett már ott állt Rogers. Csak a bandita felrepedt ajka utalt a Kirk és közte lezajlott verekedésre.
– A biztonsági őrök – jelentette ki Walker.
– Önökön múlik, hogy csatlakozik-e még hozzájuk valaki… – vigyorogva elhallgatott, majd hozzátette:
– És a rendőrségen, természetesen.
Hays megállt Walker előtt, a kezét tördelve tette fel a kérdést:
– Mikor veszi fel a rendőrséggel a kapcsolatot? Mondja el a követeléseket, hogy mielőbb teljesíthessék őket. Csak a véletlennek köszönhető, hogy eddig még nem történt tragédia. Bármikor megjelenhet valaki a szálloda ajtajában, ahova a robbanószert erősítették.
– Menjen, telefonáljon, és mondja meg, hogy hamarosan én is jelentkezem – Walker a kisemberre vigyorgott.
Az igazgató a recepciós pulthoz indult.
Burt Walkert figyelte, aztán lépteket hallva felnézett.
– Miért nem Walker tárgyal a rendőrökkel? – kérdezte Thomas, lehajolva Iversenhez.
– Azt hitték, elintézik az őröket, és elmenekülnek a ruhával, de beszorultak ide. Most tanácstalanok.
– Ezzel azt akarod mondani, hogy komoly veszélyben vagyunk?
– Meglehetősen kellemetlen helyzetben.
Peter közben megpróbált felülni, Burt segített neki.
– Akár meg is ölhették volna, ugye, tudja? – kérdezte Iversen szárazon.
– Úgy éreztem, tennem kell valamit. – Goodwin az édesanyjára nézett. – Szeretnék visszamenni a szobánkba – mondta aztán.
– Felkísérjük Önöket – ajánlotta Burt.
Thomasszal két oldalról a karjánál megfogva, felsegítették a férfit.
Mrs. Goodwin a kendőjét szorongatva, sápadtan indult a fia és az őt támogató két férfi után. Goodwinék az első emeleten laktak, a szobájuk épp szemben volt Hesslerékével. Miután az asszony kinyitotta az ajtót, Burt és Thomas az ágyra fektették a férfit.
– Tegyen hideg vizes törülközőt a fejére – tanácsolta Burt az idős hölgynek, mielőtt kilépett volna a folyosóra.
Burt becsukta maguk után az ajtót, és Thomas megkérdezte:
– Miért engednek vissza a szobáinkba?
– Talán Walker abban bízik, úgy nyugodtabbak maradnak a vendégek, és könnyebb lesz velük. Teljesen mindegy – vont vállat Burt.
Már a lépcső felé tartottak, Iversen kicsit megszaporázta a lépteit, és úgy magyarázta Thomasnak.
– Hamarosan így is, úgy is kitör a pánik. Az emberek félnek majd az üres szobákban, szívesen visszatérnek az étterembe, mert együtt a sorstársakkal nagyobb biztonságban érzik magukat.
– Vettél már részt túszmentésben?
– Többször is, de zárt térből csak néhányszor hoztunk ki embereket.
Thomas csodálkozva nézett rá.
– Akkor honnan?
Épp visszatértek az étterembe, és Stefi eléjük szaladt. Burt a lányra mosolygott, csak aztán válaszolt Yorknak:
– Gerilláktól.
– Sokan meghaltak az akciók során?
– Egy túszt és egy katonát vesztettünk, sebesültünk viszont sok volt, bármelyik meghalhatott volna.
– Azért reménykedhetünk?
Burt széttárta a karjait.
Gyorsan elléptek az ajtóból, mert a szobáikba visszatérő vendégek útjában voltak.
York a kezét nyújtotta Iversennek, aztán Susanhoz indult. A fiatalasszony addigra Kirk segítségével már talpra állította a fiú zavart tekintetű húgát. Iversen sajnálkozva figyelte a lányt, és érdeklődve hallgatta Susan tanácsait.
– Ha visszamentek a szobába, zuhanyozzon le. Adj neki egy kis konyakot a minibárból, aztán próbáljon pihenni.
Kirk csodálkozva nézett a fiatalasszonyra. Thomas átölelte a felesége vállát.
– Susan kiváló ápolónő, higgy neki!
Burt Stefi felé fordult, megfogta a kezét.
– Visszakísérem a szobájába.
– Köszönöm! – a lány hálás tekintettel nézett fel a férfira.
A lépcső felé haladva Stefi halkan megszólalt:
– Azt szeretném kérdezni, amikor meghalt az a két ember, akikről Thomasnak mesélt, akkor ilyen helyzetben voltak, mint mi?
Burt elgondolkozva nézte a lány arcát, aztán összevont szemöldökkel visszakérdezett:
– Igazán érdekli?
Stefi bólintott.
– Nem ilyen helyzet volt. Hat évvel ezelőtt történt, a támaszponton, Red Lake-ben. Bekattant egy újonc, lövöldözni kezdett, aztán elbarikádozta magát egy túszul ejtett újonctársával. Az egységemmel véletlenül sodródtunk bele az eseményekbe. Épp akkor érkeztünk vissza egy gyakorlatról, teljes fegyverzetben szálltunk ki a gépkocsiból. Az az idióta azt hitte, ellene vezényeltek ki bennünket, lelőtte a túszát, és lőni kezdett ránk. A csoportom két tagját eltalálta, az egyikük azonnal meghalt, James szerencsére csak könnyebben sérült meg.
– Hogy tették ártalmatlanná?
– Egy mesterlövész lelőtte, miután sikerült kimozdítani a fedezékéből.
– Tárgyaltak vele? – Stefit nagyon érdekelték a részletek.
– Próbáltam neki elmagyarázni a helyzetet, de rám lőtt, így viszont tiszta célponttá vált, és akkor leszedték.
– Komolyan megsérült? – a lány gyomra összeugrott.
– A combomat találta el, szilánkok repedtek le a csontból, amik okoztak egy kis galibát az erek és az idegek körül – nevetett a férfi zavartan. – A rajtam végzett műtétről oktatófilmet készítettek a Cooper Island-i orvosi egyetemnek.
– Maga ezen nevet? – kérdezte a lány szörnyülködve.
– Néha csak így lehet feldolgozni a történteket. Hibáztam, mikor azt hittem, hogy hatni tudok rá, és akkor még szerencsésen megúsztam.
– Akkor még? – A kérdésből kitűnt, hogy Stefi a férfi minden egyes szavára figyelt.
Burt elgondolkozva nézte a lány nyílt arcát. Nem tudta, merjen-e neki többet mondani. Rövid töprengés után így szólt:
– Mondtam, hogy már nem vagyok katona. Elkövettem egy újabb hibát. Ugye megérti, ha erről most inkább nem beszélek?
Stefi zavartan bólintott.
– Ne haragudjon, néha nagyon tapintatlan vagyok.
A férfi megenyhülten elmosolyodott:
– A kíváncsisága már sokszor sodorta veszélybe, igaz?
Stefi a könyvesboltban történtekre gondolva szégyenkezve nézett Burtre.
– Jaj, ne is emlékeztessen rá!
A lány szobájáig már nem szóltak egymáshoz, az ajtó előtt Iversen megkérdezte:
– A maga erkélye az utcára néz, ugye?
– Igen.
– Megengedné, hogy megnézzem, milyen erőkkel vonult ki a rendőrség?
– Tudna nekik segíteni?
– Úgy érti, innen bentről? – Burt meglepődött.
– Megpróbálhatna kiszökni – ajánlotta a lány.
– Walker teljesen kiszámíthatatlan, egy szökés miatt az itt maradók még nagyobb veszélybe kerülnének – magyarázta Burt szomorúan. Aztán elkérte a lány kulcsát, kinyitotta az ajtót, belépett, és felkapcsolta a lámpát. Stefi zavartan követte.
Mivel Stefi elfelejtette behúzni a sötétítő függönyt, a szemközti házak sötét ablakaiban látszottak a villódzó kék fények.
– Már itt vannak – Burt az ablakhoz lépve kinézett az utcára, az erkélyajtót egyelőre nem nyitotta ki. – Nagy erőkkel jöttek.
– Akkor hamarosan kivisznek minket innen.
– Jó esetben – A férfi nem köntörfalazott. – Rossz esetben napokig is itt maradhatunk.
– Mi lesz velünk?
– Nem tudom, Stefi.
– Innen a másodikról olyan egyszerűnek tűnik minden, csak ki kellene mászni az erkélyen. A rendőrök segítenének lejutni.
Burt elmosolyodott.
– Közben leesik, vagy a sikeres szökés után Walker észreveszi, hogy hiányzik, és megöl valakit a többiek közül.
– Gondolja, hogy fegyvertelen emberekre is lőni fognak?
– Nem tudom, de készüljünk a legrosszabbra.
Burt ellépett az ablaktól.
– Itt marad egy kicsit? – kérdezte a lány.
A férfi csodálkozva nézett rá, Stefi zavartan magyarázkodni kezdett.
– Azt hittem, megpróbál majd megnyugtatni. Nem gondoltam, hogy még jobban megijeszt.
– Stefi, én nem ijesztgetem, beszélgetünk. Mit szeretne hallani? Jaj, drágám, én majd megvédem, előveszem a lézerkardom, és mint egy Jedi-lovag, miszlikbe vágom Walkert és a társait?
Burt viccelni próbált, de olyan komoly arccal mondta, hogy Stefinek azért kellett nevetnie. A férfi egészen közel hajolt a lányhoz, és a szemébe nézve átfogta a derekát. Stefi ösztönösen lehunyta a szemét, várta a csókot. Burt ajka puhán ért az övéhez, egyetlen, óvatos, kutató érintéssel. A lány várt néhány pillanatot, aztán zavartan felnézett. Úgy érezte, elveszik a bársonyosan sötét szemekben. Burt újra megcsókolta. Stefi ajka szétnyílt, viszonozta a csókot.
Már nem gondolkodtak, eszükbe sem jutott, hogy túszok, hogy hamarosan vissza kell térniük az étterembe. Burt levette az ingét. Stefi remegő kézzel simította végig szőrtelen mellkasát.
Burt közben lehúzta a lány hátán a ruha zipzárját, könnyedén lesimította vállán a pántokat, hagyta, hogy a ruha a szőnyegre hulljon. Aztán a karjába vette Stefit, és az ágyra fektette. Finom ujjaival simogatta, ajkával becézgette. A fehérneműit is szinte lesimogatta róla. Érintése nyomán Stefi a testét átölelő forróság ellenére megborzongott. Szólni egyikük sem szólt, csak a tekintetük kapcsolódott össze időnként. A lány félve, lopva érintette a férfit. Burt teste szikár volt, hosszúkás izmai kemények. Egy pillanatra felkelt Stefi mellől, hogy lehúzza a nadrágját, és a legnagyobb természetességgel megkérdezte:
– Szedsz valamit?
Stefi sután bólintott. Szégyellte tapasztalatlanságát. Főiskolás korában volt az első kapcsolata: egy csoporttársával találkozgatott. Aztán itt, Christownban egy bulin Marlene egyik ismerőse csábította ágyba. Miután kiderült, hogy meggondolatlanságának nem lett következménye, azonnal gyógyszert íratott, de nem is bonyolódott többé hasonló kalandba.
Burt újra a lány fölé hajolt, gyengéden megcsókolta, majd nyelvét az ajkai közé fúrta. Stefi elveszett a hosszúra nyúló csókban. Karjai átölelték a férfi a nyakát, aztán önkéntelenül szétnyitotta a combjait: egész testével érezni, ölelni akarta. Burt már tisztában volt Stefi tapasztalatlanságával, de nem bírt tovább várni. Csak reménykedett, hogy türelmetlenségével nem okozott fájdalmat a lánynak. Gyengéden, hosszan akarta szeretni, de a három magányosan töltött év után Stefi testének illata, lágysága olyan erővel hatott rá, hogy képtelen volt magát sokáig türtőztetni. Végül, szinte fájdalmasan kiáltott fel.
A lány meglepődött, hogy ilyen gyorsan vége lett, épp amikor igazán élvezni kezdte volna. Burt néhány pillanatig még az alkarjára támaszkodva rajta feküdt. Stefi gyengéden megsimogatta sötétbarna mellbimbóját. A férfi hirtelen felült, és a lány tekintetét kerülve megszólalt:
– Nem így akartam – súgta bocsánatkérően, elvette az éjjeli szekrényről a távirányítót, és bekapcsolta a tévét.
Stefi bemenekült a fürdőszobába. Fogalma sem volt, hogyan kellene viselkednie. Töprengve, kínosan lassan kente magára a tusfürdőt. Furcsa volt ott érintenie a saját testét, ahol előtte Burt ujjait érezte. Vágyott a férfi simogatásaira, testének melegére.
Elképesztően sokáig verette magát a meleg vízzel, aztán rendkívül alaposan fogat mosott. Szerencsére, amikor gőzfelhő kíséretében visszatért a szobába, már nem égett a lámpa, Burt aludt.
Stefi óvatosan, minden mozdulatára ügyelve bebújt mellé az ágyba. A televízió adta gyér fényben a férfi arcát csodálta: egyenes orrát, kiugró járomcsontját, széles, határozott vonalú száját. Bőre most még sötétebbnek tűnt, mint amilyen valójában volt. Stefi észrevett a karján egy tetoválást. Ahogy közelebb hajolt, már kivehető volt a rajzolat: vörös kígyó tekergett egy koponya és a rajta átszúrt tőr körül. A lány szerette volna megsimogatni a férfit, de végül csak elvette a keze mellől a távirányítót, és kikapcsolta a televíziót.
Késő éjszaka volt, amikor Burt felébredt.
Az utcáról beszűrődő fényben figyelte Stefi arcát. A lány megmozdult, a vékony takaró félrecsúszott rajta, kivillant meztelen combja, ívelt csípője. Burt óvatosan a takaró alá nyúlt és megérintette a mellét. Stefi elmosolyodott álmában. Erre a férfi a takarót félrelökve, gyengéd simogatásokkal ébresztgetni kezdte.
A lány felnézett, aztán hirtelen átölelte Burt nyakát. Álomtól és vágytól mámorosan simogatták és csókolták egymást. Burt gyengéden hatolt belé, amikor azt hitte, már nem bírja tovább, rávette, hogy térdeljen fölé. A lány zavartan engedett a kérésnek, és megborzongott a kéjtől. A férfi Stefi csípőjére csúsztatta kezét. A segítségével a lány rátalált a szerelem ritmusára, és lehunyta a szemét. Egyszer csak úgy érezte, táncol. A tánc magával ragadta, és vitte, vitte egy csodálatos, felszabadító érzésig, melyben elveszett egy pillanatra. Burt kiáltása hozta vissza a valóságba.
Felnézett és szédelegve fektette fejét a férfi vállára, aki szorosan átölelte, és a hátát simogatta. Valamivel később Burt megszólalt:
– Le kellene menni, körülnézni.
Stefi az első pillanatban fel sem fogta a szavak értelmét, már épp elaludt volna, zavart tekintettel nézett fel.
– Valami nem stimmel, már késő éjjel van, nem jöttek értünk… – magyarázta Burt, közben gyengéden a párnára fektette a lányt. Aztán felkelt és kapkodva öltözködni kezdett.
– Elaludtunk, nem mentünk le az étterembe. Gondolod, valaki meghalt miattunk? – Stefi szemét elfutotta a könny.
– Lemegyek. Zárd be az ajtót! Ne nyisd ki, csak ha én jövök – figyelmeztette a férfi Stefit, mielőtt kinyitotta volna az ajtót, épp csak annyira, hogy kiférjen a folyosóra. Szorosan a fal mellett haladt, vigyázva, el ne akadjon a kilincsekben. A lépcsőn szaladt ugyan, de puhán, mint egy macska.
Az étterem ajtaja tárva volt. Odabenn teljes csend és félhomály uralkodott, mivel csak egyetlen sor lámpa égett a konyha előtt. Burt körülnézett, észrevett valakit az egyik széken. Az egyik pincér volt, a karja lelógott az oldala mellett. Iversen torka elszorult. Ő lett volna? Csak úgy itt hagyták?
A pincér megmozdult, kinyitotta a szemét.
– Jaj, elaludtam. Ne haragudjon – mentegetőzött zavartan.
– Mi történik itt? – Burt nem értett semmit.
– Az igazgató úr beszélt Walkerrel, és megkérte, hogy ne zaklassa az embereket az éjszaka folyamán. Mi pedig felosztottuk a kollégákkal az éjjelt, hogy mindig legyen itt valaki, ha a vendégek közül valaki lejön, és esetleg megnyugtatásra szorul.
– Ahogy én?
– Hát, maga nem úgy néz ki, mint akit meg kellene nyugtatni. Hogy őszinte legyek, én ijedtem meg, ahogy megláttam az ajtóban. Maga szedte le a srácot arról a Rogersről, igaz?
– Szerencséje volt – jegyezte meg Burt.
– Hát, én meg azt mondom, nem. Ha maga, vagy az a másik akkor megszerzi a fegyvert, uram... – sóhajtott a pincér.
– Akkor lehet, hogy már többen halottak lennénk, és mindenki itt töltötte volna az éjszakát.
A pincér magyarázatot várva nézett rá.
– Tárgyalni kell, ha élve akarunk kijutni. Bármilyen ellenállás emberi életekbe kerülhet.
– Ha elkezdenek tárgyalni a rendőrökkel, napokig tart, míg megegyeznek.
– Lehet, de számunkra nincs más esély, csak a megegyezés. Ha betörnek ide a fegyveresek, bármelyikünk áldozattá válhat – mondta Burt komolyan, közben elolvasta a nevet a pincér ingére tűzött keskeny táblán.
– Ha segíteni akar, Mike, akkor inkább csillapítsa, nyugtassa a vendégeket.
– Úgy beszél, mintha lett volna már ilyen helyzetben – jegyezte meg Mike.
– Katonatiszt voltam – Burt elmosolyodott.
– Menjen vissza nyugodtan a szobájába, uram! Legalább maga pihenjen – nyújtott kezet barátságosan a pincér.
Stefi a feldúlt ágy azon szélén üldögélt, ahonnan Burt felkelt. A férfi testmelegét már nem érezte, de illata ott maradt. Az agyába villanó gondolat megrémítette:
„Mi lesz, ha nem jön vissza?”
– Akkor sosem megyek el innen – jelentette ki hangosan. Lefeküdt a férfi párnájára, sóhajtva lehunyta a szemét, félálomban újra rátört a reménytelen várakozás érzése.
Hamarosan kopogtattak, Burt a nevén szólította.
Stefi felpattant, kinyitotta az ajtót, a férfi nyakába ugrott, aki magához szorította, és kócos hajába csókolt.
– Minden rendben? – kérdezte Stefi aggódva.
Iversen a fejét ingatta.
– Nincs. Az igazgató állítólag megegyezett Walkerrel, hogy az éjjel békén hagyják a vendégeket. Rossz előérzetem van, a neheze most következik… Bújj vissza az ágyba! – A karjába kapta a lányt, gyengéden lefektette az ágyra. Betakarta, és mosolyogva figyelmeztette:
– Aludnunk kellene végre. – Levette az ingét, lehúzta a cipőjét, és Stefi mellé feküdt.
– Hunyd le a szemed! – parancsolta kedvesen, megsimogatva a lány arcát.
Stefi szófogadóan engedelmeskedett, még hallotta, mikor a férfi azt suttogta:
– Vigyázok rád!
Hetedik fejezet: 2023. február 12.
 |
| Vihar |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése