 |
| Kép: Pixabay |
Stefi jóval nyolc óra után még a tükör előtt állt. A Marlene által annyira csodált, legújabb divat szerint készült miniruha tökéletesen simult karcsú alakjára, a bordó szín illett a hajához.
Még sem volt igazán elégedett, csak nézte magát, és úgy érezte, sírnia kell. A tükörből egy szexis fiatal nő nézett vissza rá. Egy kevés festék, egy elegáns ruha elég volt ahhoz, hogy felnőttnek tűnjön. Huszonhárom éves, már rég nem gyerek, de senki nem látja nőnek, csak ha megtagadja önmagát, és ledobja kedvelt, sportos ruháit…
Már a folyosón hallotta a zenét, és remegő lábakkal lépett az étterembe. Odabenn az a kép fogadta, amire számított, táncoló párok, az asztaloknál beszélgető csoportok.
Amikor észrevette a felé tartó férfit, még annál is idegesebb lett, mint előtte volt. Kamaszkorában rendszeresen elképzelte, hogy az iskolabálon melyik fiú kéri majd fel. Nos, akikre a legjobban vágyott, azok általában észre sem vették. Most azonban épp az állt előtte, arcán a meglepetés és a csodálat furcsa keverékével, akit kinézett magának.
– Jó estét! – szólt a férfi, kicsit meghajtva a fejét.
– Kérem, engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Burt Iversen – nem tréfált, határozottan komoly volt. Sóhajtott, és csak utána mosolyodott el:
– Azt hittem, már nem is jön – mondta kedvesen.
A fogadtatás zavarba hozta Stefit, a legőszintébben válaszolt:
– Nem tudtam, mit vegyek fel.
– Jól választott – a férfi elismerően mérte végig.
– Szabad megkérdeznem a nevét?
– Stefi, Stefi Márton – a lány zavartan mutatkozott be, arra számítva, hogy a férfi majd megjegyzést tesz a nevére, de úgy tűnt, nem tulajdonított neki jelentőséget.
– Meghívhatom az asztalomhoz? – Burt az asztal felé intett, ahol az első vacsoránál ült.
Amikor odaértek, kihúzta a széket Stefinek.
– Foglaljon helyet!
Miután a férfi is leült, néhány pillanatig csak nézték egymást. Aztán a lány zavarában az asztalra készített italokra pillantott. Burt félreértette, és udvariasan megkérdezte:
– Tölthetek valamit?
Stefi elmosolyodott, a fejét rázta.
– Tanít vagy tanul?
Még sem volt igazán elégedett, csak nézte magát, és úgy érezte, sírnia kell. A tükörből egy szexis fiatal nő nézett vissza rá. Egy kevés festék, egy elegáns ruha elég volt ahhoz, hogy felnőttnek tűnjön. Huszonhárom éves, már rég nem gyerek, de senki nem látja nőnek, csak ha megtagadja önmagát, és ledobja kedvelt, sportos ruháit…
Már a folyosón hallotta a zenét, és remegő lábakkal lépett az étterembe. Odabenn az a kép fogadta, amire számított, táncoló párok, az asztaloknál beszélgető csoportok.
Amikor észrevette a felé tartó férfit, még annál is idegesebb lett, mint előtte volt. Kamaszkorában rendszeresen elképzelte, hogy az iskolabálon melyik fiú kéri majd fel. Nos, akikre a legjobban vágyott, azok általában észre sem vették. Most azonban épp az állt előtte, arcán a meglepetés és a csodálat furcsa keverékével, akit kinézett magának.
– Jó estét! – szólt a férfi, kicsit meghajtva a fejét.
– Kérem, engedje meg, hogy bemutatkozzam. A nevem Burt Iversen – nem tréfált, határozottan komoly volt. Sóhajtott, és csak utána mosolyodott el:
– Azt hittem, már nem is jön – mondta kedvesen.
A fogadtatás zavarba hozta Stefit, a legőszintébben válaszolt:
– Nem tudtam, mit vegyek fel.
– Jól választott – a férfi elismerően mérte végig.
– Szabad megkérdeznem a nevét?
– Stefi, Stefi Márton – a lány zavartan mutatkozott be, arra számítva, hogy a férfi majd megjegyzést tesz a nevére, de úgy tűnt, nem tulajdonított neki jelentőséget.
– Meghívhatom az asztalomhoz? – Burt az asztal felé intett, ahol az első vacsoránál ült.
Amikor odaértek, kihúzta a széket Stefinek.
– Foglaljon helyet!
Miután a férfi is leült, néhány pillanatig csak nézték egymást. Aztán a lány zavarában az asztalra készített italokra pillantott. Burt félreértette, és udvariasan megkérdezte:
– Tölthetek valamit?
Stefi elmosolyodott, a fejét rázta.
– Tanít vagy tanul?
Stefit szíven ütötte Iversen kérdése. Ezek szerint ez a férfi is fiatalabbnak tartja a koránál, ahogy általában mindenki, de legalább volt benne annyi tapintat, hogy burkolt formában érdeklődjön, nagykorú-e már. A lány kicsit ingerülten válaszolt:
– Egy könyvtárban dolgozom. És Ön mivel foglalkozik, netán nyugdíjas?
Burt megütközve nézett rá.
– Olyan természetű a munkám, amiről nem szívesen beszélek – bökte ki néhány pillanat múlva.
– Ugye, nem sírásó vagy kórboncnok? – kérdezte Stefi, megdöbbenést színlelve.
– Semmi ilyesmi – mosolyodott el Burt.
– Majd beszél róla, ha lesz kedve – vont vállat a lány, még mindig sértődöttnek tűnt egy kicsit.
Burt felállt, és megkérdezte:
– Táncolna velem?
– Örömmel – bólintott Stefi, szeretett táncolni, a nehezen induló beszélgetés pedig feszélyezte.
A táncosok részére az asztalok elhúzásával, a tengerre néző ablakok mellett alakítottak ki egy nagyobbacska területet. Kéz a kézben mentek odáig.
A férfi jó táncos volt. Stefi nem érezte, hogy vezetné, mégis úgy mozgott, ahogy Burt irányította. Jó volt együtt lépni vele, érezni a teste melegét. Jóleső nyugalom és biztonságérzet költözött a lány szívébe.
Egy mellettük elhaladó pár férfitagja véletlenül meglökte Stefit. Burt mindkét karjával szorosan átölelte, és magához vonta, hogy el ne essen. Stefi felnézett, a férfi zavartan nézett vissza rá, mintha nem is ott, és nem is vele lett volna.
– Ne haragudjon, ha tolakodó voltam. – Burt visszatért az illendő tánctartáshoz.
A zene egyik pillanatról a másikra hallgatott el. A pult mellett egy kopaszodó, szemüveges, alacsony férfi állt. Szállodai emblémával díszített sötétkék zakót viselt, fehér nadrággal. Egy hajóskapitány paródiájának tűnt.
– Kedves hölgyeim és uraim! A nevem Edward Hays, a szálloda igazgatója vagyok. Szeretettel köszöntöm Önöket ezen a rendhagyó üdülésen. Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat! Mint bizonyára tudják, az ajándék része a napi háromszori étkezés, illetve a hölgyek részére egy-egy kezelés a mi kis szépségbarlangunkban. Remélem, szolgáltatásaink elnyerik majd tetszésüket, és jó szívvel ajánlanak bennünket ismerőseiknek. Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak.
Stefi észrevette, hogy valami elterelte Burt figyelmét. Érdeklődve nézett rá, majd követte tekintetének vonalát. Az egyik asztalnál két férfi ült, az idősebbik, egy ősz hajú férfi felemelte ökölbe szorított jobbját, és hüvelykujját lassan végighúzta a nyakán, majd rávigyorgott a lányra.
– Ismeri? – kérdezte Stefi megrettenve.
– Igen, de nem lenne szabad itt lennie – suttogta a férfi sápadtan.
A zenét újraindították, de Burt inkább visszavezette Stefit az asztalukhoz, ahova távollétükben letelepedett egy fiatal pár. Burt kicsit meghajtotta magát a barna hajú, nevető szemű hölgy felé. Stefi katonásnak találta a mozdulatot.
Kölcsönös bemutatkozásuk során kiderült, hogy Yorkék nászutasok, és szombaton volt az esküvőjük, emiatt csatlakoztak később a nyaralókhoz. Thomas, az ifjú férj zavartan elnézést kért, hogy elfoglalták az asztalt, de Burt felemelt kézzel elhallgattatta.
– Négyesben talán még kellemesebben telnek majd az étkezések – mosolygott.
– Susan csak most, a szállodaigazgató beszéde után nyugodott meg, hogy biztos nem kerülünk kellemetlen helyzetbe a nászút végén – vigyorgott Thomas.
– Igenis féltem, és még most is félek – jelentette ki Susan. – Mert gyanúsnak találtam, hogy egyhetes üdülést ajándékozgatnak, teljes ellátással.
– Gondolom, bíztak a szálloda megnyitásában, és jó előre megrendeltek mindent. Nem tudhatták, hogy a vezetőség mégsem engedélyezi a megnyitót. Az ajándéknyaralással olyan hatást kelthetnek, mintha egy méregdrága reklámra költenének mindent, és nem kiszórnák a pénzt az ablakon – vélekedett Burt.
– Lehet, hogy egy valódi reklámhadjárat sem került volna nekik kevesebbe. Amikor felajánlották az üdülési lehetőséget, utánanéztem az Interneten a hálózatnak, bizony van egy-két hotel a világban, ami bőven visszahozza az itt elszórt pénzt – helyeselt Thomas.
– Attól tartok, Thomas kitűnő beszélgetőtársra talált a partneredben – súgta Susan Stefinek.
– Nem vagyunk együtt, csak itt ismerkedtünk meg – tiltakozott zavartan a lány.
– Helyes fickó, csapj le rá – súgta Susan, megsimogatva Stefi kezét.
– Jó éjszakát, hadnagy! – A köszönés fenyegető hangsúlya nem csak Burt figyelmét irányította az ősz hajú férfira, aki ebben a pillanatban állt meg az asztaluk mellett a társával. A vizenyős szürke szemekben izzó gyűlölet megdöbbentette Burt asztaltársait. Feszülten várták, mi történik.
Iversen felállt, a nála jó tíz évvel idősebb férfi fölé magasodott. Ekkor az ősz hajú mögött álló fiatalabb férfi tett néhány fenyegető lépést, de úgy tűnt, neki sem sikerült megijesztenie Burtöt, aki megkérdezte:
– Hogy kerültél ide, Walker?
– Próbáld meg kideríteni, amíg még nem késő… – vigyorgott gonoszul az őszhajú.
– Hölgyeim! – Walker meghajolt a két nő felé, majd társával együtt, kifelé indult az étteremből.
Burt mereven állva bámult utánuk, ökölbe szorított jobbja elfojtott indulatokról árulkodott.
– Kik ezek? – kérdezte York, a felesége kezét simogatva. Úgy tűnt, Iversen meg sem hallotta a kérdést.
– Telefonálnom kell – morogta és köszönés nélkül kirohant az étteremből.
Susan zavartan mosolyogva nézett Stefire.
– Hát, nem minden arany, ami fénylik.
– Egy könyvtárban dolgozom. És Ön mivel foglalkozik, netán nyugdíjas?
Burt megütközve nézett rá.
– Olyan természetű a munkám, amiről nem szívesen beszélek – bökte ki néhány pillanat múlva.
– Ugye, nem sírásó vagy kórboncnok? – kérdezte Stefi, megdöbbenést színlelve.
– Semmi ilyesmi – mosolyodott el Burt.
– Majd beszél róla, ha lesz kedve – vont vállat a lány, még mindig sértődöttnek tűnt egy kicsit.
Burt felállt, és megkérdezte:
– Táncolna velem?
– Örömmel – bólintott Stefi, szeretett táncolni, a nehezen induló beszélgetés pedig feszélyezte.
A táncosok részére az asztalok elhúzásával, a tengerre néző ablakok mellett alakítottak ki egy nagyobbacska területet. Kéz a kézben mentek odáig.
A férfi jó táncos volt. Stefi nem érezte, hogy vezetné, mégis úgy mozgott, ahogy Burt irányította. Jó volt együtt lépni vele, érezni a teste melegét. Jóleső nyugalom és biztonságérzet költözött a lány szívébe.
Egy mellettük elhaladó pár férfitagja véletlenül meglökte Stefit. Burt mindkét karjával szorosan átölelte, és magához vonta, hogy el ne essen. Stefi felnézett, a férfi zavartan nézett vissza rá, mintha nem is ott, és nem is vele lett volna.
– Ne haragudjon, ha tolakodó voltam. – Burt visszatért az illendő tánctartáshoz.
A zene egyik pillanatról a másikra hallgatott el. A pult mellett egy kopaszodó, szemüveges, alacsony férfi állt. Szállodai emblémával díszített sötétkék zakót viselt, fehér nadrággal. Egy hajóskapitány paródiájának tűnt.
– Kedves hölgyeim és uraim! A nevem Edward Hays, a szálloda igazgatója vagyok. Szeretettel köszöntöm Önöket ezen a rendhagyó üdülésen. Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat! Mint bizonyára tudják, az ajándék része a napi háromszori étkezés, illetve a hölgyek részére egy-egy kezelés a mi kis szépségbarlangunkban. Remélem, szolgáltatásaink elnyerik majd tetszésüket, és jó szívvel ajánlanak bennünket ismerőseiknek. Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak.
Stefi észrevette, hogy valami elterelte Burt figyelmét. Érdeklődve nézett rá, majd követte tekintetének vonalát. Az egyik asztalnál két férfi ült, az idősebbik, egy ősz hajú férfi felemelte ökölbe szorított jobbját, és hüvelykujját lassan végighúzta a nyakán, majd rávigyorgott a lányra.
– Ismeri? – kérdezte Stefi megrettenve.
– Igen, de nem lenne szabad itt lennie – suttogta a férfi sápadtan.
A zenét újraindították, de Burt inkább visszavezette Stefit az asztalukhoz, ahova távollétükben letelepedett egy fiatal pár. Burt kicsit meghajtotta magát a barna hajú, nevető szemű hölgy felé. Stefi katonásnak találta a mozdulatot.
Kölcsönös bemutatkozásuk során kiderült, hogy Yorkék nászutasok, és szombaton volt az esküvőjük, emiatt csatlakoztak később a nyaralókhoz. Thomas, az ifjú férj zavartan elnézést kért, hogy elfoglalták az asztalt, de Burt felemelt kézzel elhallgattatta.
– Négyesben talán még kellemesebben telnek majd az étkezések – mosolygott.
– Susan csak most, a szállodaigazgató beszéde után nyugodott meg, hogy biztos nem kerülünk kellemetlen helyzetbe a nászút végén – vigyorgott Thomas.
– Igenis féltem, és még most is félek – jelentette ki Susan. – Mert gyanúsnak találtam, hogy egyhetes üdülést ajándékozgatnak, teljes ellátással.
– Gondolom, bíztak a szálloda megnyitásában, és jó előre megrendeltek mindent. Nem tudhatták, hogy a vezetőség mégsem engedélyezi a megnyitót. Az ajándéknyaralással olyan hatást kelthetnek, mintha egy méregdrága reklámra költenének mindent, és nem kiszórnák a pénzt az ablakon – vélekedett Burt.
– Lehet, hogy egy valódi reklámhadjárat sem került volna nekik kevesebbe. Amikor felajánlották az üdülési lehetőséget, utánanéztem az Interneten a hálózatnak, bizony van egy-két hotel a világban, ami bőven visszahozza az itt elszórt pénzt – helyeselt Thomas.
– Attól tartok, Thomas kitűnő beszélgetőtársra talált a partneredben – súgta Susan Stefinek.
– Nem vagyunk együtt, csak itt ismerkedtünk meg – tiltakozott zavartan a lány.
– Helyes fickó, csapj le rá – súgta Susan, megsimogatva Stefi kezét.
– Jó éjszakát, hadnagy! – A köszönés fenyegető hangsúlya nem csak Burt figyelmét irányította az ősz hajú férfira, aki ebben a pillanatban állt meg az asztaluk mellett a társával. A vizenyős szürke szemekben izzó gyűlölet megdöbbentette Burt asztaltársait. Feszülten várták, mi történik.
Iversen felállt, a nála jó tíz évvel idősebb férfi fölé magasodott. Ekkor az ősz hajú mögött álló fiatalabb férfi tett néhány fenyegető lépést, de úgy tűnt, neki sem sikerült megijesztenie Burtöt, aki megkérdezte:
– Hogy kerültél ide, Walker?
– Próbáld meg kideríteni, amíg még nem késő… – vigyorgott gonoszul az őszhajú.
– Hölgyeim! – Walker meghajolt a két nő felé, majd társával együtt, kifelé indult az étteremből.
Burt mereven állva bámult utánuk, ökölbe szorított jobbja elfojtott indulatokról árulkodott.
– Kik ezek? – kérdezte York, a felesége kezét simogatva. Úgy tűnt, Iversen meg sem hallotta a kérdést.
– Telefonálnom kell – morogta és köszönés nélkül kirohant az étteremből.
Susan zavartan mosolyogva nézett Stefire.
– Hát, nem minden arany, ami fénylik.
– Hallottátok, a fickó hadnagynak szólította?– Thomas ezt rendkívül érdekesnek találta.– Rendőr vagy katona? Nem mesélt neked semmit? – faggatta Stefit.
– Nem akart a munkájáról beszélni. Furán alakult ez az este, megbocsátotok nekem, ha most felmegyek a szobámba?
Susan megértően mosolygott:
– Találkozunk holnap a reggelinél.
Sokáig nem jött álom Stefi szemére, pedig az étteremből visszatérve azonnal lezuhanyozott és ágyba bújt. Iversen összetűzése a szürke szemű alakkal, majd a férfi hirtelen távozása felkavarta. Tucatnyi variációt végiggondolt, mi lehetett a két férfi nézeteltérésének az oka. Fantáziálgatásának köszönhetően csak nehezen aludt el, ráadásul egy álom hatására, melyben a vadnyugaton látta magát és tudta, hogy vár valakire, reggel fáradtan, merev végtagokkal ébredt.
Az étterem előtt kis híján összeütközött Burttel. Iversen a bejárat felé fordulva beszélgetett Klausszal. Amikor a férfi ráeszmélt, hogy útban van, hátra sem nézve elnézést kért, és már újra a gyerekre figyelt. Bizonyára észre sem vette, hogy Stefi siklott el a háta mögött.
– Gyere, Klaus, visszakísérlek a szüleidhez – mondta a férfi, átkarolva a gyerek vállát.
– Nem akart a munkájáról beszélni. Furán alakult ez az este, megbocsátotok nekem, ha most felmegyek a szobámba?
Susan megértően mosolygott:
– Találkozunk holnap a reggelinél.
Sokáig nem jött álom Stefi szemére, pedig az étteremből visszatérve azonnal lezuhanyozott és ágyba bújt. Iversen összetűzése a szürke szemű alakkal, majd a férfi hirtelen távozása felkavarta. Tucatnyi variációt végiggondolt, mi lehetett a két férfi nézeteltérésének az oka. Fantáziálgatásának köszönhetően csak nehezen aludt el, ráadásul egy álom hatására, melyben a vadnyugaton látta magát és tudta, hogy vár valakire, reggel fáradtan, merev végtagokkal ébredt.
Az étterem előtt kis híján összeütközött Burttel. Iversen a bejárat felé fordulva beszélgetett Klausszal. Amikor a férfi ráeszmélt, hogy útban van, hátra sem nézve elnézést kért, és már újra a gyerekre figyelt. Bizonyára észre sem vette, hogy Stefi siklott el a háta mögött.
– Gyere, Klaus, visszakísérlek a szüleidhez – mondta a férfi, átkarolva a gyerek vállát.
A kisfiú egy közeli asztal felé mutatott, ahol az édesapja, Hermann Hessler egyedül ült.
– Csak ketten vagytok a papáddal? – csodálkozott Burt.
– Mhm. Gyere, egyél velünk – Klaus magával húzta.
– Az anyukádék?
– Elmentek hajózni, hogy Bernd tudjon rajzolni – mondta Klaus fanyalogva.
Amikor az asztalhoz léptek, a fiú apja felállt, kezet rázott Burttel.
– Burt velünk eszik, oké, apa? – Klaus kihúzta a székét, és az apjára mosolygott. Hessler nem viszonozta a mosolyt, Iversenre pillantott.
– Klaus inkább, megyek a helyemre – Burt megfogta a gyerek vállát.
— Ne, már — vinnyogott Klaus.
– Foglaljon helyet – Úgy tűnt, Hermann ellenállását megtörte a hiszti lehetősége.
Iversen leült Klaus mellé, szemben az apával. Klaus egy kiflit nyújtott Burtnek a mellette lévő kosárból, és megkérdezte:
– Ugye, úszunk ma, Burt?
– A medencében fürödjünk vagy a tengerben, fiam?— mosolygott Hermann Klausra, figyelmen kívül hagyva a fiú Iversenhez intézett kérdését.
– Burt, elkísérsz minket a tengerhez? – a gyerek viszont, az apja szavait engedte el a füle mellett. Iversen finoman figyelmeztette a kisfiút, ha nem eszik, nem lesz elég ereje az úszáshoz.
– Csak ketten vagytok a papáddal? – csodálkozott Burt.
– Mhm. Gyere, egyél velünk – Klaus magával húzta.
– Az anyukádék?
– Elmentek hajózni, hogy Bernd tudjon rajzolni – mondta Klaus fanyalogva.
Amikor az asztalhoz léptek, a fiú apja felállt, kezet rázott Burttel.
– Burt velünk eszik, oké, apa? – Klaus kihúzta a székét, és az apjára mosolygott. Hessler nem viszonozta a mosolyt, Iversenre pillantott.
– Klaus inkább, megyek a helyemre – Burt megfogta a gyerek vállát.
— Ne, már — vinnyogott Klaus.
– Foglaljon helyet – Úgy tűnt, Hermann ellenállását megtörte a hiszti lehetősége.
Iversen leült Klaus mellé, szemben az apával. Klaus egy kiflit nyújtott Burtnek a mellette lévő kosárból, és megkérdezte:
– Ugye, úszunk ma, Burt?
– A medencében fürödjünk vagy a tengerben, fiam?— mosolygott Hermann Klausra, figyelmen kívül hagyva a fiú Iversenhez intézett kérdését.
– Burt, elkísérsz minket a tengerhez? – a gyerek viszont, az apja szavait engedte el a füle mellett. Iversen finoman figyelmeztette a kisfiút, ha nem eszik, nem lesz elég ereje az úszáshoz.
Yorkék már a helyükön ültek, amikor Stefi a svédasztalról begyűjtött reggelivel helyet foglalt.
– Úgy tűnik, Burt megorrolt ránk valamiért az este – jegyezte meg Thomas, miután jó reggelt és jó étvágyat kívántak egymásnak. Stefi várta, hogy folytassa, de az ifjú férj helyett, mint lelkének másik fele, Susan szólalt meg:
– A kisfiúhoz ült le reggelizni.
– Jobban megértik egymást – mondta Stefi szomorú mosollyal.
Thomas rákacsintott.
Reggeli után Stefi ismét sétára indult az üzletsoron.
Ajándéktárgyakat nézegetett, séta közben fagyizott, és a zöldségesnél vásárolt egy nagy táska gyümölcsöt. Egy könyvesbolt keltette fel leginkább az érdeklődését. Mivel a szállodai újságárusnál nem talált kedvére való olvasnivalót, azonnal betért az üzletbe.
Kívülről nem is tűnt nagynak a helyiség, pedig jó pár gondola állt egymással párhuzamosan tele könyvvel, és körben, a falak mentén is polcok magasodtak.
Fojtott hangok, veszekedés foszlányai jutottak el hozzá, két férfi vitázott. Az egyik hang ismerősnek tűnt számára, arrafelé indult, mintha ott keresgélne. Amint felismerte a férfiakat, azonnal elsápadt. Az ősz hajú, vizenyős szemű ránézett.
– Maga az? – kérdezte, gonosz mosollyal a szája szegletében.
Stefi megszólalni sem bírt. Magában átkozta kíváncsiságát, amely ezúttal talán nagyobb bajba sodorta, mint egész életében valaha.
– Segíthetünk könyvet választani? – Lépett Walker a lány mellé.
– Nem, igazán köszönöm, boldogulok.
– És a hadnagy úr? Neki is keres valamit? – érdeklődött a férfi, megmarkolva Stefi karját.
– Mi köze hozzá? – vágott vissza a lány megrettenve és kitépte magát Walker markából, így azonban épp nekiesett a férfi fiatalabb társának.
– Lehet, hogy jobban ismerem az ízlését, mint maga. – Walker megsimogatta Stefi arcát, aki lélegezni is alig mert. Felszisszent, amikor a másik férfi fogta meg a karját, és maga felé fordította.
– Igazán tetszel nekem – mondta nyersen. Közben bal kezét a lány tarkójára csúsztatta, jobb karjával pedig átölelte a derekát. Stefi mindkét kezét a férfi mellének nyomta, és próbált kiszabadulni. – Hova sietsz? Ideges lesz a katona bácsi?
– Eresszen! Sikítok!
– Engedd el, Rogers – mordult a társára Walker. – Más dolgunk van!
– Ezúttal mehetsz, kincsem, de ne szaladj messzire, mert még játszunk egy kicsit – röhögött a férfi.
Stefi kopogtatás nélkül rontott be Iversen szobájába. A férfi a könnyes arcú lány láttán azonnal felpattant az ágyról, ahol addig pólóban és tréningnadrágban heverészett, és szinte egyetlen ugrással mellette termett.
– Kik ezek? – kérdezte a lány szipogva.
– Bántotta valaki? – Burt aggódva fogta meg Stefi kezét.
– Rogersnek hívják, a maga ismerősével volt.
– Walkerrel?
– Igen, a könyvesboltban.
– Walkernek tudomásom szerint börtönben kellene lennie, fegyveres rablásért és… – Burt elhallgatott, arcán megrándult egy izom, rövid csend után rekedten folytatta:
– A másikat nem ismerem, hasonszőrű lehet.
– Ő volt ott vele az ismerkedési esten.
– Sejtettem.
– Maga katona, Burt?
– Katona voltam… – Burt elhallgatott, és elfojtott dühvel megkérdezte: – Mit műveltek magával?
– Csak szorongatott, de amit mondott, megijesztett. Félek, bántani fognak.
– Elnézést kérek, hogy tegnap este udvariatlanul otthagytam magát. Telefonáltam a christowni rendőrségre, és bejelentettem, hogy itt láttam Walkert. Tudomásom szerint jelenleg Christownban kellene töltenie a börtönbüntetését. Ha nem tévedek, akkor gyorsan intézkednek. Ha ma estig nem történik semmi, akkor más segítséget kell keresnünk. Visszakísérjem a szobájába?
– Nem, köszönöm, megnyugtatott, hogy beszéltünk – hárította el Stefi az ajánlatot.
Ötödik fejezet: 2023. január 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése