Csillagjáró 25. fejezet – Szellemek, sötét árnyak 2.

Kép: Pixabay

A kertben elfogyasztott reggeli alatt Stefi került minden kényes témát, és úgy látta, hogy Burt megnyugodott. Később a lány kint maradt a konyhában, segített elmosogatni az édesanyjának, Burt pedig leült tévézni a nappaliban. Egy ideig csak keresgélt a csatornák között, aztán végül egy természetfilmnél állapodott meg.

Amikor Stefi bement a szobában, egyetlen szó nélkül helyet foglalt mellette, de nem volt képes nyugton maradni. Egyfolytában fészkelődött, hol így ült, hol úgy. Látszott rajta, hogy nem érdekli a műsor, inkább beszélgetni szeretne.

A stáblista megjelenésekor Burt végre rápillantott.

A lány nagyot nyelt. A reggeli vita emléke még benne élt, de úgy érezte, amiről most szeretne beszélni, túlságosan fontos ahhoz, hogy elszalasszon egy ilyen kedvező alkalmat, amikor az apja és Vic nincs a közelben.

– Kérdezhetek valamit?

Burt kikapcsolta a tévét a távirányítóval, és várakozva felé fordult.

– Milyen érzés megölni valakit?

A férfi arcán megrándult egy izom, szeme elsötétült.

– Semmilyen – válaszolt végül ridegen. Felállt, és az ablakhoz lépett. Zsebre dugott keze, fekete pólós háta egyértelmű elutasítást fejezett ki.

– Kérlek, szeretnélek megismerni. – A lány is felállt, a kezét tördelte a férfi háta mögött.

– Már ismersz – közölte Burt, és még mindig nem fordult meg.

– Féltél?

– Mondtam, hogy nincsenek érzések. – Lassan, szótagolva ejtette ki a szavakat.

– Az mit jelent? Nincs sajnálat, félelem, harag, gyűlölet?

A férfi végre megfordult.

– Erről nem akarok beszélni.

– Apa hozta szóba, még korábban. Próbált ráébreszteni, hogy rossz ember vagy.

– Ez nem ilyen egyszerű, Steph. Vannak helyzetek, amikor… Ha elküldenek egy feladattal, minimális mérlegelési lehetőséged van, azon a határon belül, ameddig végrehajtható a parancs – Burt hol ökölbe szorította, hol szétnyitotta az ujjait.

– James is  ezt mondta. Szerinte akármit tettél, semmi köze hozzánk, és attól te még…

– Hallgass el végre! – sziszegte a férfi. Hosszú léptekkel elhagyta a szobát, és Stefi már csak a becsapódó bejárati ajtót hallotta.

Éva rohant be a szobába.

– Mi van? – kérdezte ijedt arccal.

– Hülye voltam – válaszolt Stefi lehuppanva az ágyra.

– Akkor menj utána! – biztatta az édesanyja.

– Most nem.

– Mit mondtál neki?

– Megkérdeztem, milyen érzés embert ölni.

– Apád tele beszélte a fejedet, mi?!

– Nem csak erről van szó!  Tegnap olyan furcsa volt, ahogy Petivel viselkedett. Reggel elkezdtem nyaggatni a szellemekkel, aztán most azokról faggatom, akiket esetleg megölt. – Stefi a homlokára szorította a kezét. – Hogy miért nem tudok lakatot tenni a számra!

– Máskor is elrohant már?

– Időnként.  Ha veszekszik, az rosszabb. Kegyetlen tud lenni, kíméletlen.

– Hova mehetett?

Stefi vállat vont.

– Cigit vesz vagy keres egy repülőgépet. Otthon… – hallgatott el egy pillanatra, és bocsánatkérően nézett az anyjára. – Pearl Creekben ilyenkor az almafához szokott menni, és rágyújt.

– Sokat dohányzik?

– Ezt is olyan Burtösen teszi. – Stefi egyáltalán nem tűnt idegesnek, inkább zavart volt. – Ha feszült, akkor cigizik. Ha szórakozóhelyen vagyunk, néha elfogadja, ha megkínálják, máskor visszautasítja.

Éva leült a lánya mellé.

– Szóval nem aggódsz miatta.

– Nem – válaszolt Stefi nyugodtan. – Akármilyen rosszkor is tettem fel ezt a kérdést, tudnia kell, hogy számomra  fontos. Idővel talán majd beszél róla.

– Ha viszont nem akar beszélni róla, azt neked kell elfogadnod – ellenkezett Éva józanul.

Stefi meglepetten nézett rá.

– Igen, Stefi, ha szereted, a múltjával együtt kell elfogadnod, akár mesél róla, akár nem. Úgy gondolom, jobb, ha nem firtatod tovább ezt a témát. Hagyd őt békén! Talán butaság most a filmeket szóba hozni, de nekem nincs más tapasztalatom. Akik közvetlenül szembesülnek a halállal, mint az orvosok, katonák, tűzoltók, rendőrök. ők mintha kikapcsolnák a szívüket, az érzéseiket. Értesz engem?

Stefi bólintott.

– Azt hiszem, Burt is ezt próbálta megértetni velem.

– Mert ezt nem lehet másképp kibírni, kislányom. Még egyszer mondom, ha szereted őt, akkor békén hagyod. Ezt csak egyedül rendezheti el magában.

Ekkor megszólalt a csengő.

Stefi rohant ajtót nyitni. Burt zsebre tett kézzel állt előtte, és várakozva nézett rá.

– Úgy vélem, beszélnünk kell – jegyezte meg valamivel később, mivel a lány nem mozdult. Stefi ekkor sarkon fordult, és elindult a nappali felé. A férfi követte. A szobában az egyik fotel elé tette a puffot.

– Ülj le! – parancsolta Stefinek a fotel fel intve, aztán leült a puffra a lány elé.

A lány zavartan ereszkedett le vele szemben.

– Elmesélek neked valamit. Most először és utoljára. Szeretném, ha többé már nem hoznád szóba ezt a témát. – Burt arca, tekintete, hangsúlya hideg és távolságtartó volt, mintha egy idegennek magyarázna. Stefi megszólalni sem mert, csak bólintott.

– James egységének parancsnoka, Jefferson Mullins az oktatóm volt az Akadémián. Találkozóm volt vele egy reptéren, Afrikában. Nem érkezett meg a kitűzött időpontig. Megkerestem a helyi összekötőt, akit vészhelyzet esetére megjelöltek nekem. Tőle tudtam meg, hogy Mullins kocsija aknára futott az úton, ma tolószékben van. Amikor a táborba értünk, kiderült, hogy én vagyok a rangidős tiszt. – Burt hangja egy pillanatra elcsuklott. – Fiatalabb voltam, mint te. A parancsnok alig tisztté avatott kis kedvenceként tapasztalt öregek közé csöppentem. Az ösztöneimre hallgatva, szinte mindenben Jamesre hagyatkoztam. Nála jobb katonával még nem találkoztam. Néhány napunk volt kiüríteni a tábort és elérni a találkozóhelyet a helikopterrel. Közben át kellett haladunk egy olyan területen, amit nem kormánycsapatok, hanem a gerillák ellenőriztek. James ismerte a fickót, aki kocsit szerzett nekem. Figyelmeztetett, hogy gyanúsan viselkedik, de nem számíthattunk másra. – Burt színtelen hangon, rezzenéstelen arccal beszélt, két karját a combjaira támasztotta, és közben a kezeit tornáztatta.  – Már úgy tűnt, túl vagyunk a nehezén, amikor tűzharcba keveredtünk. James súlyosan megsérült. Tovább vittük. Elértük a találkozóhelyet, és vártunk. Amikor meghallottuk a helikoptert, a fickó felrántotta Jamest a földről, és fegyvert szorított a fejének. Azt követelte, adjuk át neki a gépet. Nem tudtam, milyen messze vannak a társai. Akár a bozótban is lapulhattak. Nem tudtam semmit, csak azt, hogy Jamesnek is haza kell jönnie. Sosem kérdeztem meg, hogy Alex véletlenül ejtette-e le a fegyverét vagy szándékosan, de a fickó odanézett. Ráugrottam, kicsavartam a kezéből a fegyvert és belelőttem. Nem számoltam mennyit, Steph. – Burt ahogy befejezte, a térdére könyökölt, és a kezére támasztotta a homlokát.

A lány zavartan hallgatott. Letérdelt a férfi elé a szőnyegre, megfogta a karját.

– Ne haragudj rám! Nem akartalak bántani. Ilyet már sokszor láttam filmen.

Burt lassan felemelte a fejét, döbbenten nézett rá. Furcsa mosoly jelent meg az arcán.

– Persze, néha olyan, mint a filmeken.

Stefi megfogta a kezét. Rájött, hogy nagy butaságot mondott, és megpróbálta jóvátenni:

– Ez nem igaz, látom a szemeden, hogy nem igaz. Ne haragudj rám, kérlek!

– Gyere ide. – Burt felhúzta magához a lányt, és az ölébe vonta. – Már vége van. Ígérd meg, hogy te is elfelejted! – Mutatóujjával Stefi álla nyúlt, és kényszerítette, hogy ránézzen.

– Igen –  bólintott komoly arccal, a férfi nem engedte, hogy befejezze, gyengéd csókkal elnémította. Amikor Stefi felállt az öléből, csalódott arccal nézett rá.

– Megengedsz egy utolsó kérdést? – a lány képtelen volt parancsolni magának.

Burt beletörődve bólintott.

– Hogyan tudtad feldolgozni?

– James segített.

Stefi egy rövid ideig töprengett. Majd amikor megszólalt, az első szónál elcsuklott a hangja:

– Róluk sosem álmodtál?

Burt a fejét rázta.

– Befejezhetjük? – kérdezte ingerülten, és felállt.

– Csak tudni akarom, hogy lezártad-e magadban.

– Neked inkább agytúrkásznak kellene lenned, mint könyvtárosnak – sóhajtott Burt, és magához húzta a lányt. – Magam sem tudom, hogy lezártam-e. Vannak, akik rendezett életet élnek egy ideig, aztán egy új trauma felébreszti a múltat. Néha nehéz kideríteni, mi volt a robbanás katalizátora. Azt akarom hinni, hogy azon az éjjelen kezdődött a világ, amikor először öleltelek magamhoz Pearl Creekben.