Csillagjáró 27. fejezet – Kicsi szív

Kép: Pixabay

Stefi remegő lábakkal lépett ki a rendelőből. Viv olyan gyorsan pattant fel a napsárgára festett váróteremben a rattan fotelből, hogy a szivárványszínű ülőpárna a járólapra esett. Mire zavartan vigyorogva a helyére tette, Stefi már ott állt mellette.

– Na?  – kérdezte Viv izgatottan.

– Nyolc hetes a kisbabánk – mosolygott rá Stefi könnybelábadó szemmel.

– Wow! Nagynéni leszek. Egy cuki indián unoka… –  kérdőn nézett Stefire. – Mit szeretnél?

– Burtöt – bökte ki Stefi zavartan.

– Fiút? – kérdezte Viv értetlenkedve.

– Nem, a bátyádat szeretném. – Stefi letörölte kibuggyanó könnyeit.

– Milyen szép lett volna, ha ő is itt van.  Átölelne, még talán fel is kapna… Ne haragudj!

– Jaj, Viv, nem haragszom. Örülök, hogy legalább te itt vagy. Gyere, menjünk haza!

Ahogy sétálgattak a verőfényes napsütésben, Viv észrevett egy esküvői ruhaszalont. Győzködni kezdte Stefit, hogy menjenek be.

Néhány pillanattal később már az üzletben álltak, és a vállfákon lógó ruhákat nézegették.

A középkorú eladó hölgy azonnal mellettük termett.

– Segíthetek? – kérdezte udvariasan, de kissé mégis figyelmeztetően.

Viv nem értette a szót, de a hangsúlyból érezte, hogy az eladó nem tartja őket elég komoly érdeklődőnek.

– Mutasd meg neki a papírt, amit a doki adott! – tanácsolta Stefinek mosolyogva.

– Azt hiszi, ha angolul beszél, akkor máshogy szolgálom ki? – kérdezte az eladó hölgy, és szigorúan a tinilány szemébe nézett.

Stefi csalódottan ingatta a fejét, és lefordította Vivnek az asszony szavait. A lány nevetett, és kifelé indult, de az ajtóból még visszafordult:

– Pretty Woman! – mondta vigyorogva. Laza hozzáállása Stefiben is oldotta a feszültséget. Így azonnal eszébe jutott, hogy Julia Robertset is kidobták az említett filmben egy üzletből.

Az eladónő döbbenten bámult rájuk.

– Viszontlátásra – búcsúzott Stefi is, most már mosolyogva, és hozzátette:  – Tényleg amerikai, és a vőlegényem is az.

A nő elsápadt. Viv pedig gonoszul visszaintegetett neki az utcáról, a kirakatüveg előtt állva.

– Gyakran művelik ezt veled? – kérdezte, amikor továbbindultak.

– Mire gondolsz?

– Hogy nem vesznek emberszámba?

– Általában fiatalabbnak néznek a koromnál. Sajnos az is előfordul, hogy így reagálnak, de ne e szerint a banya szerint ítéld meg az ittenieket.

– Ilyenek mindenhol vannak – legyintett Viv. – Annyi púder volt rajta, hogy az tartotta össze az arcát...

Stefi kuncogott. Aztán következő pillanatban zavartan megállt, a szeme könnyekkel telt meg. Viv aggódva nézett a rá, és megfogta a kezét.

– Ez a dal – motyogta Stefi zavartan.  Egy közeli ház ablakából hangos zene szólt, a Bonanza Banzai Kicsi Szív című száma.

Stefi félhangosan énekelt. Viv mosolyogva nézte. Amikor a dal véget ért, továbbindultak.  Stefi lefordította a szöveg egy részét.

Egyszer forró vagy, egyszer jéghideg
Elvesztem benned a hitemet
A sötétség, hallod, újra hív
Indulnunk kéne, kicsi szív.

Amikor az utolsó versszakot újra elmondta magyarul, megsimogatta a lapos pocakját.

– Tudod, ma egész mást jelent nekem ez a dal, mint eddig. Jelenti Burtöt és a babát. Soha ilyen boldog nem voltam, mint ma, de ilyen magányos is csak akkor, amikor azt hittem, hogy Burt bent volt a felrobbant házban Cooper Islanden. Annyira furcsa ez, Viv! Majd megbolondulok az örömtől, de közben borzasztóan fáj a bátyád hiánya.

– Keressünk másik menyasszonyi ruha boltot, de most már próbáljunk is!

Stefi elképedve nézett az életvidám lányra.

– Igen, Miért is ne! – vágta rá hirtelen, olyan hangosan, hogy többen is utána fordultak.

Rövid séta után egy kirakatban fehér ruhákat pillantott meg, és összeszorult a torka. Viv ránézett, szeplős arca felragyogott, megfogta a kezét.

– Gyere, innen nem fognak kidobni minket – mondta biztatóan Stefinek.

Viv kinyitotta az ajtót, kedves kis harang szólalt meg a fejük felett. Egy fehér hajú, idős néni lépett ki az üzlet hátsófalánál lógó függöny mögül.

– Jöjjenek csak! A varrodában voltam – fogadta őket kedvesen.

Egy fekete copfos, Stefivel nagyjából egykorú lány is feltűnt mögötte, aki azonnal megkérdezte:

– Melyikőtök a menyasszony?

Stefi zavartan köhintett.

– Beszélsz angolul? – kérdezte aztán hirtelen.

– Kicsit.

– Ő amerikai – Vivre mutatott. – Szeretném, ha értené, miről beszélünk.

Az eladólány bólintott, és valóban megpróbálkozott az angollal.

Nem sokkal később Stefi egy kombinépántos, gyöngyös ruhában állt az óriási rézkeretes tükör előtt.

Viv az orrát húzkodva a fejét rázta.

Az eladólány rápillantva, egyetértően bólogatott, és finoman Stefi vállára tette a kezét.

– Vékonyka vagy, elég erősen látszanak a csontjaid is, jobb lenne olyan ruha, ami ezt eltakarja.

Stefi sóhajtott.

– Milyen magas a vőlegény? – Az eladólány már a ruhák között keresgélt, onnan kérdezett vissza.

– Nagyon – büszkélkedett Viv, és magasra emelte kézzel próbálta megmutatni, mekkora a bátyja.

– Akkor jobb lenne egyenesvonalú ruhát választanod, mert egy széles krinolinos szoknya csak összenyom mellette.

Stefi később nem tudott pontosan visszaemlékezni a történtekre. Kicsit szédült, a hangok távolról jutottak el hozzá. Csak állt, gépiesen emelte a karját, lábát, fordította a  fejét. Furcsa kábulat kerítette hatalmába, bódító varázslat. 

Viv és Rita –  a harmadik megpróbált ruha utána így mutatkozott be a copfos eladólány – lelkesen segítettek neki. Ki-begombolták az apró gyöngygombocskákat a hátán, kötötték a masnikat és szalagokat. Néha összefogták a haját, mintha máris kontyba lenne. Segítettek neki ide-odafordulni a tükör előtt.  Rita  végül egy kisebb tükröt is előszedett, hogy több szögből is megcsodálhassa a ruhákat.

Épp egy fényes selyemből készült, a mellrészén rózsákkal díszített ruhában álldogált, mikor Viv megkérdezte:

– Ezeket a ruhákat csak kölcsönözni lehet vagy meg is lehet vásárolni?

– Az új ruhák nagyon drágák, azokat nem nagyon akarták eddig még megvenni, inkább kölcsönözni szoktak.

– Mi Amerikában lakunk, és Stefi is hazajön majd a bátyámmal. Sőt lehet, hogy az esküvő is ott lesz… Beszélek az apukámmal a ruháról.

– Viv! – tiltakozott Stefi zavartan.

– Azt gondolod, nem tudnám rávenni apát, hogy kihozassa neked a ruhát, ami a legjobban tetszik?

– Biztos vagyok benne, Viv, hogy előtted semmi nem lehet akadály, de ezt előbb Burttel kell megbeszélni.

– Majd vele is tárgyalok – jelentette ki Viv egyszerűen. – Te vagy a menyasszony. A ruhádba férfiaknak, főleg a vőlegénynek nem lehet beleszólása. Még csak az kellene!

Ezt követően Viv begyűjtötte az üzlet minden elérhetőségét, felírta néhány ruha fantázianevét és sorszámát, aztán segített átöltözni Stefinek, aki még mindig nem tért magához egészen. Az utcán kényszerítenie kellett magát, hogy visszatérjen a realitások világában. Hiszen az ő szülővárosában voltak, és haza kellett menniük.

Kora este volt, a nap már nem látszott az égen, de a levegő még fülledt volt.

Stefi a kertben üldögélt, ujjai hegyével lapos hasát cirógatta.  A bizonyosság, hogy egy kis élet növekszik benne egyszerre volt szép és felkavaró. Ugyanazok az érzések váltakoztak benne, mint délelőtt az utcán, amikor meghallotta a dalt.

Egyszer szárnyalni tudott volna a boldogságtól, aztán sötét gondolatok törtek rá. Úgy érezte, az egyetlen, ami megnyugtatná az Burt közelsége.

Ám a férfi most a Wild Horses tagjait kísérgette koncertről koncertre. Ha tudott, általában késő délután telefonált. Szavaiból és hanghordozásából a lány rájött, hogy fáradt és feszült. A rockerek védelme úgy látszik még az ő kötélidegeit is megviselte.

Viv ballagott ki Stefihez, kezében egy tálcát egyensúlyozva. Nagyon vigyázott, nehogy kilötyögtesse a két bögre tartalmát.

– Édesanyád küldi nekünk a teát – mondta nagyot sóhajtva, amint letette a tálcát az asztalra.

   Belehuppant a Stefiével szembeni fotelbe. Tekintete megállapodott Stefi hasán.

– Hihetetlen, hogy egy barna bőrű kismanó bujkál a pocakodban – mondta nevetve.

Stefi zavartan elkapta a kezét. Viv nevetett.

– Elképzelted már, milyen? Neki nem kell majd szoláriumban járni, mert mindig olyan szép bőre lesz, mint Burtnek.

– Lehet, hogy világosabb lesz.

– Akkor is szép lesz. Zöldszemű, mint te és barna bőrű, sötét hajú mint a bátyám. Úristen, ha találnék egy ilyen hapsit… Ugye, nem tartod betegesnek, hogy jóképűnek találom Burtöt.

– Egyáltalán nem, Viv.  Alig pár éve ismered. Ráadásul nem is hasonlít rád. Számomra is meglepő lenne, ha apu azt mondaná egy kínai vagy félvér fekete fiúra, hogy a bátyám.

Viv jóízűen nevetett, aztán hirtelen elhallgatott, és körülnézett.

– Milyen szerelmeskedni a bátyámmal?

Stefi döbbenten nézett a lányra, aki fülig pirult. Viv gyorsan maga elé vette az egyik bögrét, és nagyon kortyolt a teából

– Vagy bárkivel? – tette hozzá zavartan, letéve a bögrét.

– Te még…

– Nem én még soha.  Senkivel.

– És Gee?

– Á! – legyintett Viv. – Eddig csak beszélgettünk, még meg sem csókolt. Tényleg nem azért kérdeztem, hogy Burtről faggassalak, csak nem nagyon volt alkalmam, olyan  nővel beszélgetni, aki tapasztaltabb, mint én, és talán válaszol is.

Stefi zavartan felnevetett.

– Ha Burt mellém ül, vagy rám néz  a szoba másik végéből, már az is megmozdít valamit a bensőmben. Ez egy furcsa kettős érzés, egyszerre fizikai és lelki.

– Voltál már előtte mással is?

Stefi zavartan bólintott. Ő is maga elé húzta bögréjét, de nem próbált meg elbújni mögé.

– És milyen volt? – próbálkozott Viv egy újabb kérdéssel.

– A srác vagy a dolog? – Mivel a válasz csak egy vállrándítás volt, Stefi folytatta:  – Egyszerű, kedves srác volt. Csókolóztunk, moziztunk. Egyszer bulit szervezett, de nem jött el senki. Végül megnéztünk egy Mel Gibson filmet. Tudta, hogy tetszik nekem. Elkezdtünk beszélgetni a szexről. Kísérleti nyúlnak éreztem maga – kuncogott Stefi zavartan.

Viv is nevetett.

– És utána?

– Nem volt utána. Egyszer-kétszer még találkozgatunk, aztán kölcsönösen nem kerestük egymást.

– Csak ő volt?

Stefi elvörösödött.

– Amikor azt hittem, Burt meghalt, jártam egy ideig egy férfival, illetve korábban Christownban is volt egy kalandom. Ittam egy kicsit, egy bulin, és ott… Hát után két hétig teljesen kész voltam. Először attól féltem terhes maradtam, aztán meg attól, mi van, ha beszedtem valamit. Borzasztó volt.

– Ez nagyon durva! És most, amikor rájöttél, lehet, hogy terhes vagy, az milyen volt?

– A rezervátumban kezdtem gyanakodni, amikor Burt kint maradt éjjelre. Megijedtem a viharban, őrülten hiányzott nekem. És egyszer csak belém villant, hogy nem jött meg.

– Mire gondoltál?

– Kicsit megijedtem, de azt hiszem, jobban féltem a vihartól, mert még nagyon hihetetlen volt. Már itthon, amikor időnként elfogott a pánik, vajon látom-e még Burtöt, arra gondoltam, legalább így marad nekem belőle valami. 

– Borzasztó lehet elveszíteni a szerelmed…

Stefi szeme könnybe lábadt.

Viv az asztalon átnyúlva megfogta a karját.

– Nehogy sírni kezdj!

– Amióta Burt elutazott, néha csak leülnék a sarokba és bőgnék.

Viv megsimogatta.

– Mit szólnál hozzá, ha itt maradnék veled, amíg a turnénak vége? A szüleidet nem zavarná?

Stefi sóhajtott.

– Nekik az a jó, ha minél tovább maradok itthon. Ha megkérnél, hogy utazzak veled haza, haragudnának. Így valószínűleg örülni fognak.

– Rendben! Akkor megvárjuk Burtöt, és vele megyünk haza.

– Nem is vágyom másra, Viv. – Stefi elgondolkozva figyelte a lányt. – Valami nem hagy nyugodni.

– Mondd csak!

– Spaldingék általában nem védenek sztárokat, politikusokkal és üzletemberekkel foglalkoznak. Nem értem, Burtnek miért kell ezekkel a srácokkal küszködni.

– Te nem is tudod? A bátyám fenemód komolyan veszi a munkáját, ha még neked sem szólt.

– Te többet tudsz, mint én – állapította meg Stefi.

– Igen, de nekem sem Burt mesélt. Én Gee-től tudom, hogy az énekes egy szenátor fia. Tudod azért durva, hogy titkolózik előtted. – Vivien csalódottan ingatta a fejét. – Azt hiszem, beszélnem kell vele, hogy egy normális kapcsolat nem így működik.

Stefi nevetett.

– Viv, ne haragudj, de ez nem a te dolgod – mondta aztán, hirtelen elkomolyodva.

– Most ezzel mit akarsz?

– Ez nagyon összetett dolog. Burt munkájában a titoktartás teljesen természetes. Tárgyalásokon van jelen, telefonbeszélgetéseket hallhat meg.

– Nem mesélt neked soha semmit? Valami jó kis sztorit?

Stefi mosolyogva válaszolt:

– Nem.

– Ne mondd, hogy nem érdekelne? – Viv hitetlenkedve ingatta a fejét.

– Nem érdekel, Viv, tényleg nem érdekel. Semmit nem számítanak az ügyfelek üzleti titkai, amikor éjszaka felébredek, és tudom, hogy még mindig egyedül vagyok. A szobában csend van, nem hallom Burt szuszogását, nem érzem a bőre melegét.

– Szörnyű lehet…

– Igen, szörnyű! De tudom, hogy az éjszaka véget ér, világos lesz, és Burt hazajön. – A hasára tette a kezét, ábrándosan elmosolyodott. – Ráadásul többé már nem is leszek egyedül.

Viv kuncogott, aztán lecsapott egy szúnyogot a karján.

– Azt hiszem, megérkezett a kertbe a következő turnus. Be kellene mennünk…