Csillagjáró 13. fejezet – Nehéz döntés 2.

Pixabay, Canva

Stefi értetlenkedve nézett Cliffre, Vic helyettesére, aki zavartan elmosolyodott:

– Úgy tűnik, Vic a humoránál van – mondta nevetve. – Kommandósat játszanak Burttel. Sajnálom, hogy nem tudtál vele beszélni. Szólok, ha elérhető lesz.  Ne haragudjatok, de lenne most egy jelentés, amit sürgősen el kell küldeni a megyeieknek…

Amikor Jane és Stefi elhagyták a kis irodát, a központos felpattant, és Cliff-fel együtt a térképhez lépett.

– Ez egyértelmű üzenet volt – mondták szinte egyszerre.

– Silver Lake-nél ölték meg Lacey őrmestert, azt a rendőrt, aki drogügyben nyomozott – emlékezett Cliff aggodalmas arccal.

– Vajon mit akart közöln Vic? Silver Lake-et még nem érhették el… Burt nincs vele… Drogfutárokba futottak volna? Vicet biztos, hogy elkapták… Ezért beszélt így.

– A felső út! Burt talán ott van.

Stefi nyugtalankodni kezdett, mert Petiék reggel indulni készültek. Elsétált a közösségi házhoz, de ott már minden sötét volt. Beszélnie kellett Jane-nel, ezért a házukhoz indult. Most már nem sétált, hanem szinte futott. 

– Nem tudod, Vic mikor jön vissza? – kérdezte, miután a kopogtatásra Jane  kijött a házból. Az asszony bocsánatot kért, amiért nem hívhatta be, de a gyerekei már lefeküdtek.

– Akár egy hétig is távol lehet, az orvvadászok területét akarja feltérképezni. Burt nem mondta neked?

Stefi zavartan ingatta a fejét.

– Holnap Petiék elutaznak, aztán hamarosan hazarepülnek New York-ból. Egy srác nem jött velük, de neki is volt helyfoglalása, tehát elvileg helyem is lenne a gépen…

– Haza szeretnél menni?

Stefi könnyes arccal vállat vont.

– Ha gondolod, beszélek Burttel, ha visszajön.

– Ő azt mondta, hogy menjek haza, de nem szeretnék úgy hazarepülni, hogy el sem búcsúztam tőle. Mintha azt mondta volna, estére visszajön.

Jane meglepetten nézett rá.

– Elbúcsúzni? Miért kellene elbúcsúznotok?

Stefi az égre nézett, lemondó vállrándítás után szólalt meg úrja:

– Ha megengeded felhívlak téged, ha már mindent sikerült elrendeznem, és tudom, mikor indulok.

– Rendben, Stefi. – Jane megfogta a karját. – Nem szeretnélek megsérteni, de Burtnek teljesen igaza van, hogy haragszik. Nagyon félreérthető volt a viselkedésed. Gyönyörű fiatal nő vagy. Ha az első szóra idegen férfiak nyakába ugrasz, nem csoda, ha félreértik. Senki nem tudta, hogy mióta nem voltál otthon, csak azt látták, hogy otthagyod a barátod egy másik férfiért.

– Jane, kérlek, ne – nyögött fel a lány, és  a kezébe temette az arcát. – Tényleg csak annak örültem, hogy magyarok. Esküszöm!

– Nem nekem kell megmagyaráznod és bebizonyítanod. Ha igazán szereted Burtöt, akkor most hazamész, mert azt kérte tőled.

– Ilyen egyszerű? – kérdezte Stefi letörölve a könnyeit.

– Ilyen egyszerű – bólintott Jane mosolyogva. Átölelte a lányt, aztán elvett az ablakpárkányról egy elemlámpát és a kezébe nyomta.

– Pihend ki magad. Aztán holnap hajnalban indulj el a barátaiddal. Jó utat!

– Köszönöm, Jane.

Amikor Stefi alakja eltűnt a fák között, kinyílt a ház ajtaja, és Cliff lépett ki Jane mellé, egy ősz hajú, szakállas, fehér férfi társaságában, aki átölelte az asszony vállát.

– Sajnálom, hogy csak most értem haza. Minél többen keressük őket, annál előbb rájuk bukkanunk – mondta határozott, erős hangján.

Cliff sóhajtott.

– Visszamegyek az irodába, Pete bizonyára visszaszólt már, hogy talált-e valamit a felső úton. – Aggodalmas arccal körülnézett. – Érzitek? Ez a szél vihart hoz. A francba!  Még át kell mennem Vicékhez.  Tiny azt mondta, a fiúk segíteni akarnak keresni az apjukat, és nem bír velük.

– Nem kellene szólni a megyeieknek? – kérdezte Jane bátortalanul.

Cliff a fejét rázta.

– Nem! Vic kétértelmű rádióüzenetén kívül nem tudunk semmit. Amikor elindult, azt mondta, egy hétig is távol lehetnek. Bizonyítékunk nincs, holttest nincs.

– Milyen holttest? – Jane Cliff karjára csapott. – Ne beszélj már hülyeségeket!

– Silver Lake-nél megöltek egy embert, Jane. Vic összekapcsolta Burt távollétét a halott őrmesterrel. Ez semmi jót nem jelent.

 – Én meg most zavartam haza Stefit, mert Burt ezt kérte tőle. Mike, mondj már valamit – nézett az asszony tanácstalanul a férjére. – Most mi legyen?

– Stefi menjen csak el innen, minél távolabb, az idegenekkel együtt. Ameddig lehet, maradjon titokban az ügy. Cliff, siess vissza az irodába, és figyelmeztess mindenkit, aki részt vesz a keresésben, hogy hallgasson! Semmi szükségünk arra, hogy egy esetleges félreértés miatt országos sajtóhír legyünk. Miért vagy olyan biztos benne, hogy nem értetted félre Vicet?

– Azóta nem tudtunk beszélni vele, és Burt sem veszi fel a mobilját.

– Jó ez tényleg ad okot némi aggodalomra.

Ekkor megszólalt Cliff telefonja.

– Jimmy, az irodából – mondta a kijelzőre pillantva, és már a füléhez is emelte a készüléket.

– Micsoda? Milyen holttestet?  – kérdezte hirtelen. Aztán elhallgatott egy rövid időre, közben a kocsija felé indult. – Már megyek!

Jane és Mike futva követték.

Cliff már a volán mögül szólt ki nekik, amikor befejezte a beszélgetést.

– Pete talált egy halott fiút a felső úton, egy mountainbike-ost. Aztán rábukkant valamiféle tábor nyomaira. Felmegyek én is. Egy-két órán belül ideér a vihar, elmossa a nyomokat, akkor már tényleg nem megyünk semmire.

– A fiúra utalhatott Vic?

– Reméljük. Stefi ott volt a rádiónál, gondolom, nem akarta megijeszteni.

– Az akkor is gyanús, hogy nem lehet elérni egyiküket sem – próbálkozott Jane.

– Elég a találgatásokból! Ha többet tudok, szólok. Most pihenjetek le! Reggel mindent megbeszélünk.